Egyesületként folytatja az Akadémiai Dolgozók Fóruma

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma állandóságot jelentő, transzparens struktúrában, egyesületként folytatja tevékenységét. A tudomány szabadsága azonban nem csak a volt akadémiai dolgozók szívügye. Ezért arra hívjuk mindazokat, akik a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kívánnak, hogy csatlakozzanak szervezetünkhöz.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) az elmúlt évben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatában dolgozók alulról szerveződő mozgalmaként küzdött a tudomány szabadságáért és függetlenségéért.

Az új helyzetre, a kutatóhálózat MTA-tól való elszakítására tekintettel úgy döntöttünk, hogy állandóságot jelentő, transzparens struktúrában, egyesületként folytatjuk tevékenységünket.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tevékenységének fő célja, hogy előmozdítsa a tudomány és oktatás szabadságának tiszteletben tartását, alkalmazását és elismerését, őrködjön a tudományos közélet tisztasága, a tudományos kutatás, valamint a tudományos véleménynyilvánítás szabadsága fölött.

Azért is dolgozni fogunk, hogy megőrizzük a Magyar Tudományos Akadémia korábbi intézethálózatának eszmei integritását.

Fel fogunk lépni annak érdekében, hogy Magyarországon a tudomány és oktatás szabadságát biztosító jogszabályok szülessenek, valamint azok betartását az állam biztosítsa.

Támogatjuk a tudományok művelését, és elutasítjuk az áltudományokat, valamint a tudományosság látszatát keltő féligazságokat. Fel fogunk szólalni minden olyan esetben, amikor a tudomány, az oktatás és a kultúra ügyének érdekében tevékenykedőket sérelem vagy hátrány éri.

Egyesületünk céljainak elérése érdekében szoros kapcsolatot fogunk kiépíteni a magyar kultúra és tudomány szereplőivel.

A tudomány szabadsága azonban nem csak a volt akadémiai dolgozók szívügye. Ezért arra buzdítunk és hívunk mindenkit, aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, hogy csatlakozzon az Akadémiai Dolgozók Fórumának tevékenységéhez.

További információk az https://adf2019.com/adf-egyesulet/ oldalon, valamint az Akadémiai Dolgozók Fóruma nyilvános facebook-oldalán találhatók.

Budapest, 2019. október 17.

Az Akadémiai Dolgozók Fórumának Elnöksége
Orosz Ferenc elnök
Szilágyi Emese alelnök
Gárdos Judit elnökségi tag
Lőrincz Viktor Olivér elnökségi tag
Péter László elnökségi tag
Zászkaliczky Márton elnökségi tag

A miniszterelnök és a kormánymédia esete a finn akadémiával

Ha a német párhuzam már nem működik… 

A Bálványosi Szabadegyetemen tartott idei beszédében Orbán Viktor a következőket mondta a finn akadémiával kapcsolatban:

Finnországban az akadémia az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll. Képzeljék el, ha úgy zártuk volna le a magyar akadémiáról szóló vitát, hogy egész egyszerűen az oktatási miniszterhez – ez nem történik meg, kedves Kásler miniszter úr, de képzeljük el mégis – telepítjük az akadémia felügyeletének és irányításának jogát. Vagy képzeljék el azt a finn jogállami állapotot, amikor a bírákat az igazságügy-miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.” 

A hazai független és ellenzéki sajtó többször cikkezett arról, hogy a kormánypropaganda és a kormánymédia legújabb célpontja Finnország. A finn berendezkedés és szabályok [szárazabban: szervezeti és intézményrendszer] egyes elemeit egyrészt elrettentő, másrészt tulajdonképpen követendő példaként emlegetik, mondván, ha a finnek is így csinálják, a magyar kormány megoldása egy adott területen semmiben nem kifogásolható.

A Finnország ellen éppen elindult kormányzati támadás részeként a kormányzati origo.hu  posztot publikált a finn akadémiáról „Finnországban a kormány irányítása alatt működik a Tudományos Akadémia”[1] címmel, amelynek lényegét a bevezetőben így foglalja össze:

„Finnországban a Tudományos Akadémiát a kormány irányítja a Tudományos és a Kulturális Minisztérium által. Az intézmény vezetőjét pedig közvetlenül a köztársasági elnök nevezi ki. Ennek ellenére Helsinki értelmisége és Brüsszel még sem fogalmaznak meg kritikát, az Akadémia függetlenségét pedig magától értetődőnek veszik.

A cikk állításait felesleges volna itt részleteiben cáfolni, az viszont külön érdekesség, hogy a cikket pár órával a publikálása után az origo.hu szerkesztői eltüntették. Lehet azon morfondírozni, vajon miért történt ez. Talán azért, hogy ne derüljön ki: Orbán Viktor ugyanabból, a cikknek is forrásául szolgáló kormányzati háttéranyagból meríti majd néhány nappal később elmondott beszédének főbb állításait? Vagy mert a kormányzati kommunikáció nem tudta eldönteni, hogy a finn intézmények elrettentő (elvetendő) vagy követendő példaként szerepeljenek-e a kommunikációban? Világos, hogy a „hanyatló” Finnország tudományos rendszere sem követendő példa, tehát kár a párhuzamosságokat hangsúlyozni. Ugyanakkor egészen bizonyos, hogy mind az origo.hu cikke, mind Orbán Viktor teljesen félreértette a finn akadémiai rendszert. Finnországban ugyanis nem egy, hanem több különböző akadémia is működik. Nagy esély van arra, hogy azért törölték az origo.hu posztját, mert valaki jelezte, hogy a cikk teljes egészében értelmetlen.

Érdemes részleteiben megvizsgálni, hogy miről is van szó. A törölt poszt megjelenésének idején több cikk is foglalkozott azzal, hogy a kormány mennyire csúsztat a finn állapotok leírásával, a 24.hu cikke azonban az akadémia kérdését is részletesen tárgyalja, tételesen cáfolva az Orbán Viktor beszédében elhangzottakat: 

De mi is a baja a miniszterelnöknek Finnországgal? Tényleg az a legfőbb gondja Magyarország kormányfőjének, hogy az állítólagos finn akadémia felügyeletét egy minisztérium látja el?

Nyilvánvalóan nem, és ehhez persze jókorát kellett csúsztatnia. Finnországban ugyanis több akadémia működik, s bár az egyik tényleg az oktatási tárca alá tartozik, de ezt nem sorolják be például a tudományos akadémiák ernyőszervezete alá sem. A Suomen Akatemia tartozik a kormány felügyelete alá, ez osztogat például több éves ösztöndíjakat. Az ösztöndíjakat igénybe vevők pedig használhatják az akadémiai professzori címet is. Az akadémia jelenlegi, tényleg a finn kormány által kinevezett vezetésének 2021-ben jár le a mandátuma. Ugyanakkor a tudományos, bölcsészeti és műszaki szférában működő tényleges akadémiák, illetve a nevükben csak tudományosnak nevezett, de valójában akadémiaként működő szervezetek, továbbá finn és svéd nyelvű akadémiák garmadája létezik az északi országban. (Képzeljünk el például egy kisebbségi nyelven működő műszaki akadémiát Magyarországon – ha már Orbán Viktor is a képzeletünket akarta beindítani. Nos, ez Finnországban nem teória, hanem a valóság.)

Minthogy legalább öt (plusz egy) akadémia van Finnországban, létezik egy koordináló szervezetük is, a Finn Tudományos Akadémiák (Suomen Tiedeakatemiat, STA) néven. Ez az angolra akadémiai tanácsnak fordított szervezet négy, eddig nem említett, de tényleges akadémiát fog össze, a kormányszervként működő Suomen Akatemia nincs köztük. Az STA vezetőségét a tagszervezetek választják, tehát nem a kormány szól bele – ez tekinthető egyébként a finn tudományos élet nemzetközi képviselőjének, ez a tanács képviseli a finn akadémiákat számos nemzetközi szervezetben is.

Hogyan is néz ki valójában a Finn Akadémia? 

Érdemes a fentieket kiegészíteni a következőkkel: a Finn Akadémia (Suomen Akatemia, angolul Academy of Finland) valójában kormányzati ügynökség, amely tudományos kutatások számára pályázati keretben nyújt pénzügyi támogatást, szakvéleményt ad tudományos és tudománypolitikai kérdésekben, és általában a tudomány, illetve a kutatás érdekeit védi és képviseli. Kiemelt szerepe van a finn kutatások nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében, illetékessége pedig a tudomány minden területére és ágára kiterjed. Ez az akadémia valóban a finn Oktatási, Tudományos és Kulturális Minisztérium részeként működik. Ez valójában a magyar NKFIH vagy a brit research council-eket egyesítő UK Research and Innovation szervezet finn megfelelője. Az MTA-val való összevetése ezért téves.

Ugyanakkor fontos elmondani, hogy bár irányító testületét a kormány nevezi ki, annak minden tagja egyetemi professzor, és az irányító testület saját hatáskörben több albizottságot állít fel, hogy azok független testületként hozzanak döntéseket a támogatásokról. Emellett három tudományos tanács is döntéseket hoz a támogatásokról, amelyek tagjait széles körű konzultáció után a miniszter nevezi ki. A finn kormány ugyan előírhat kutatási prioritásokat, a döntéseket azonban a Finn Akadémia kormányzati beavatkozás nélkül, független szervezetként hozza meg. (A finn kormány által meghatározott prioritások között többnyire innovációs és technológiai, illetve természet- és élettudományi területek állnak, a finn őstörténet ugyanakkor szemben a magyar kormány tudománypolitikájával nem tartozik a kiemelt területek közé.)

2019-ben 458 millió euró (kb. 150 milliárd forint) sorsáról hozott döntést a Finn Akadémia. Ebből 70 millió euró (22 milliárd forint, tehát 5 milliárd forinttal magasabb összeg, mint az MTA intézeteinek éves költségvetési támogatása) a finn állami szerencsejáték-társaságtól származik.

Emellett, ahogyan a 24.hu cikke is írja, létezik klasszikus értelemben vett akadémia, vagyis tudós társaság Finnországban is van. Ilyen például az 1908-ban alapított Finn Tudományos és Bölcsészeti Akadémia (Finnish Academy of Science and Letters (Finn neve: Suomalainen Tiedeakatemia; latin neve: Academia Scientiarum Fennica). Ez tulajdonképpen a magyar MTA-nak felel meg, tagjait maga választja (jelenleg 328 állandó, a továbbra is teljes jogú 65 év feletti tagokkal együtt pedig több mint 700 finn tagja és 180 külsős tagja van), osztályai vannak, publikációs tevékenységet folytat, rendelkezik ifjúsági kiválósági tagozattal, kutatásokat támogat (főleg fiatalokat évi 2 millió euró értékben), de nincsenek kutatóintézetei, ahogyan szeptembertől az MTA-nak sem…

Létezik ezen kívül az 1838-ban alapított, svéd nyelvű Finn Akadémiai Társaság (The Finnish Society of Sciences and Letters), amelynek 118 (a 67 év feletti teljes jogú tagokkal együtt 263) finn és 116 külföldi, illetve 9 tiszteletbeli, tehát összesen 388 tagja van. A négy tudományos osztállyal rendelkező intézmény szerepe a fentiéhez hasonló, főleg támogatásokról dönt, amelyek összege 2019-ben kb. 225 ezer eurót tett ki.

A 24.hu cikkében említett Finn Akadémiák Tanácsának négy tagja van. A fentiekben leírt két akadémia mellett tagja még a Finn Technológiai Akadémia (The Finnish Academy of Technology) és a Finnországi Svéd Mérnöktudományi Akadémia (Swedish Academy of Engineering Sciences in Finland), amelyek szintén hasonló feladatot látnak el.

A magyar és a finn szervezeti felépítés között a legnagyobb különbség az, hogy a finn akadémiáknak nincs kutatóintézeti hálózatuk. A kutatás az autonóm egyetemeken folyik, eredményébe pedig senki nem szól bele. Feltételezni lehetne ugyan, hogy a magyar kormány éppen ezt kívánja elérni, vagyis az egyetemekre helyezné át a kutatások súlypontját, de egyrészt ilyesmit a kormány világosan nem jelentett ki, másrészt a magyar egyetemi rendszer egyik legsúlyosabb problémája az alulfinanszírozottság. Hiába kerülnének át a kutatások az egyetemekre, azok jelenleg nincsenek olyan állapotban, hogy kutatóintézeteket irányítsanak. A jelenlegi magyar rendszer adottságai miatt tehát nincs értelme eltérő típusú kutatási rendszerre hivatkozni, az átszervezést pedig meg kellene indokolni, és több évet kellene az átállásra szánni.

A „fék nélküli bicikli” esete 

A fentiekből látszik, hogy a kormányzati példa ismét sántít, Orbán Viktor és kormányzata tudatosan torzított információkat közölt egy európai ország akadémiai életéről, hogy ezzel a saját, sokak által kritizált gyakorlatát igazolja. Hasonló ez a magyarázata a „fék nélküli bicikli” esetéhez, amely a kétféle elemet ötvözi:  Európában vannak olyan országok, ahol nincs első fék a bicikliken, míg más országokban hátsó fékek nincsenek. Részleteiben ugyan igaz, de rendszerszinten hazug ez a beállítás, hiszen minden európai biciklin van valamilyen fék. Az Orbán-kormány tehát ismét csúsztatással akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Egy dologban ugyanakkor mindenképpen egyetérthetünk az origo.hu cikkében elhangzottakkal.

„A tudományos autonómia abban nyilvánul meg, hogy a politikának a kutatás eredményeibe nincs beleszólása.” Ez Magyarországon már most sem adott. A kormány saját ideológiai és identitáspolitikai céljai szolgálatában kutatóintézeteket alapít, másrészt pedig tudományos kérdésekben, például a magyarság és a magyar nyelv eredete tekintetében véleményt nyilvánít, annak ellenére, hogy az Alaptörvény értelmében a tudományos igazság kérdésében csak a tudomány képviselőinek van joga véleményt mondani.

Valóban nem az számít, hogy kinél van a kasszakulcs, hanem az, hogy hogyan él vele. A magyar kormány eddig visszaélt a hatalmával, a pénzügyek feletti ellenőrzési pozíciójával zsarolta például az MTA vezetését. Finnországban ilyesmire eddig nem volt példa… Másrészt pedig, noha egyes pénzalapok más országokban is kormányzati ellenőrzés alatt állnak, a támogatási rendszer, mint például a finn, továbbra is plurális, ami a magyarról már nem mondható el. A pénzügyi források diverzitása garantálja, hogy előbb vagy utóbb minden arra érdemes kutatás kaphat támogatást. Egy teljesen központosított rendszerben erre nagyon kicsi az esély.

További linkek a témában:
http://abouthungary.hu/blog/i-bet-you-didnt-know-this-about-finland/

http://www.helsinkitimes.fi/columns/columns/viewpoint/16602-finland-the-new-enemy-of-hungary.html

https://orulunkvincent.blog.hu/2019/07/27/orban_eppen_most_hazudott_egyet_a_finn_akademiarol_aprosagposzt#c37481750

http://abouthungary.hu/speeches-and-remarks/prime-minister-viktor-orbans-speech-at-the-30th-balvanyos-summer-open-university-and-student-camp/

[1] Mivel a poszt elérhetetlen, és a google archívumban is csak egy kis ideig volt elérhető, teljes szövegét itt közöljük:

Finnországban a kormány irányítása alatt működik a Tudományos Akadémia Origo 2019.07.19. 09:32

Finnországban a Tudományos Akadémiát a kormány irányítja a Tudományos és a Kulturális Minisztérium által. Az intézmény vezetőjét pedig közvetlenül a köztársasági elnök nevezi ki. Ennek ellenére Helsinki értelmisége és Brüsszel még sem fogalmaznak meg kritikát, az Akadémia függetlenségét pedig magától értetődőnek veszik.

A Finn Tudományos Akadémia közvetlenül az Tudományos és Kulturális Minisztérium irányítása alatt áll. Az Akadémia vezető testületét a mindenkori államfő (jelenleg Sauli Niinistö) által kinevezett elnökön kívül 5-7 fő alkotja, akiket a kormányzat nevez ki 3 évre.

Képzeljük csak el, hogy milyen hisztéria lenne, ha  Finnországhoz hasonlóan a köztársasági elnök, tehát Áder János nevezné ki a Magyar Tudományos Akadémia (MAT) vezetőségét, és nem az intézmény választaná meg őket.

Ez a helyzet bizonyára Brüsszel tetszését sem nyerné el, és akkor most nagyon finoman fogalmaztunk. Finnországban továbbá a kormány jelöli ki a támogatásokat megítélő bizottságok tagjait is. Megemlítendő, hogy mindezidáig nem fogalmazódtak meg kritikák a Finn Tudományos Akadémia esetleges elfogultságával kapcsolatosan. Ugyanez persze nem mondható el az MTA átalakítása körüli – mesterségesen szított – politikai hisztériakeltés kapcsán. Az átalakításnak köszönhetően azonban az MTA is közelebb kerül majd a finn – és ezáltal a legtöbb nyugati – rendszerhez, hiszen a világ vezető államaiban nem az Akadémia irányítja a kutatóintézeti hálózatokat, hanem a kormányzat. Ennek köszönhetően végre megsemmisül a magyar adófizetők pénzét évtizedek óta sokszor eltékozló, a kommunista időkből itt ragadt MTA-struktúra.

Finnországban a kormány világosan meghatározott szempontok mentén ad pénzt a kutatásokra. A mindenkori finn kormány számára a társadalmi hasznosság, az adófizetői eurók felelősségteljes felhasználása az elsődleges. Határozottan nem igaz az a balliberális érvelés, hogy a kormány csorbítja a kutatók jogait, ha nem ők mondják meg, mit kutathatnak az állam és az adófizetők pénzéből.

Ez ugyanis – ahogy a finn példa (is) mutatja – a tudományos autonómia teljes félreértése. A magyar kormánynak a jövőben – a mostani finn gyakorlathoz hasonlóan – ki kell jelölni a társadalmi feladatokat és a kutatási irányokat, amelyekkel foglalkozni érdemes, majd a szükséges forrást rendelkezésre bocsátania. A tudományos autonómia abban nyilvánul meg, hogy a politikának a kutatás eredményeibe nincs beleszólása. Ezt az elvet pedig tiszteletben tartják, mind Finnországban, mind Magyarországon.

 

Helyzetkép a műemlékügyről

Az alábbiakban egy műemlékekkel foglalkozó szakember, Rácz Miklós összefoglalását közöljük a jelenlegi hazai műemléki helyzetről és ennek össztársadalmi következményeiről. Az összefoglalás rámutat arra, milyen károkkal jár a jól működő intézményrendszer felszámolása egyebek mellett a tudásátadás szempontjából. Azt gondoljuk, az alábbi áttekintés az Akadémia kutatóhálózatának megszüntetése felől nézve is tanulságokkal szolgál.

Az írás első része a magyarországi műemlékügyben 2010 óta bevezetett változásokat regisztrálja. A helyzet tragikus volta különösképpen megmutatkozik, ha azt a közép-európai állami műemléki intézmények jelenlegi helyzetével vetjük össze. Írása második felében a megtörtént változások következményeit veszi számba a szerző, rámutatva egyúttal azok távlati, több generációt érintő kárára.

 Akadémiai Dolgozók Fóruma

 

Bevezetés

A műemlékek, történeti épületek megőrzésének, fennmaradásának törvényi, intézményes elősegítése talán sokak számára mellékes kérdésnek számít. Akit a lakóhelye közelében levő régi épületek jelenléte, állapota, megőrzése vagy pusztulása nem érint személyesen, és nem gondolja azt, hogy ezen a téren az államnak helyi lehetőségek szintjét meghaladó feladatai lennének, illetve itthoni és külföldi utazásai során mellékes számára a régi épületek, műemlékek közelsége, ne is olvasson tovább.

Kétrészes írásomban a magyarországi műemléki intézményrendszer helyzetét mutatom be néhány környező országgal – Ausztria és a visegrádi négyek többi országa – való összevetésben. Írásommal szeretnék párbeszédet kezdeményezni, fontosnak és hasznosnak tartanám, ha a témával kapcsolatban – az írásom első felében bemutatott helyzetkép alapján, akár annak kiegészítésével – más szakemberek is kifejtenék álláspontjukat.

Úgy gondolom, hogy hasonló helyzetben levő intézmények esetén mind a normális működés feltételeinek nyilvános, állandó kommunikációjáról való lemondás, elhallgatás, mind a kormányzat által előállított állandó válsághelyzetben az általuk leosztott (ellenség)szerep felvállalása, a dramaturgia ilyen módon való követése tévutat jelent.

A reális működési feltételek állandó, józan kommunikációjának olyan fórumait szükséges kialakítani, megtalálni, fenntartani, amelyek a társadalom, a hazai és nemzetközi nyilvánosság minél szélesebb köreit érik el. A kezdet nehézségei után ezek az új kommunikációs formák várhatóan egyre több sikerrel lesznek működtethetők.

 

I. A műemlékek intézményrendszere 2010 óta Magyarországon és néhány környező országban

Az államigazgatáson belül a kulturális örökség területe ezen a néven 2000 óta létezik, három fő ága a régészeti lelőhelyek, műemlékek és védett műtárgyak ügyeivel foglalkozik.

A műemlékeket érintő hatósági feladatok fő elemei a nyilvántartás és engedélyezés (sok esetben állami-közösségi támogatásból megvalósuló beavatkozások tartalmára, részleteire vonatkozóan).

A hatósági feladatok megfelelő színvonalú ellátásához elengedhetetlen és azokhoz szorosan kapcsolódó feladatok a műemlékekre vonatkozó szakmai-tudományos gyűjtemények, adattárak fenntartása, kezelése és hozzáférhetővé tétele, az újabb védések tudományos és szakmai hátterének biztosítása, ezek elvégzése, műszaki szaktanácsadás, az alapkutatások, a nyilvánossággal való kapcsolattartás, publikációk (így műemléki adattárak, újabb kutatási eredmények) közzététele.

Az alábbiakban szűkebben a műemlékügy intézményi hátterének 2010 utáni magyarországi és néhány környező országbeli helyzetét kívánom áttekinteni fő vonalakban. Az állami tulajdonú műemlékek fenntartása és kezelése nem kapcsolódik a hatósági feladatok köréhez, hanem attól elkülönül, ezt a területet itt nem érintem.

A szakterület bemutatása során megemlítem a meghatározó szakmai irányítói tisztségeket betöltő szereplőket.

Magyarország

A műemlékekre vonatkozó elsőfokú hatósági engedélyezést a regionális irodák intézték, amelyhez a központ szakmai hátteret nyújtott tudományos gyűjteményeivel, speciális szaktudású munkatársaival, emellett folyóiratot, belső hírlevelet és évkönyvet adott ki, kapcsolatot tartott külföldi és nemzetközi műemlékvédelmi, örökségi szervezetekkel és a nyilvánossággal, ide tartoztak a világörökségi ügyek. A hivatal elnökei általában szakirányú végzettséggel (építész, régész, művészettörténész, történész) rendelkező szakemberek voltak. A hivatal a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma alá tartozott. A hivatal elnöki tisztét a 2010-es kormányváltás óta Tamási Judit, korábban a hivatalon belül vezető pozíciókban dolgozó, műemlékekkel foglalkozó kutató, régész töltötte be.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról 2011 elejével leválasztották a regionális irodákat, és azokat az ekkor felállított kormányhivatalokhoz csatolták. A megyei kormányhivatalok ún. szakigazgatási szerveiként a volt regionális irodák helyett Kulturális Örökségvédelmi Irodák jöttek létre. A műemléki részlegeken dolgozó tisztviselők munkáltatója a kormányhivatalokat vezető kormánymegbízott lett, szakmai felügyeletüket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) látta el.

A megmaradt KÖH a kormányhivatali örökségvédelmi irodákkal állandó, szabályozott együttműködési kapcsolatba került, ami azt jelentette, hogy bizonyos ügyekben az örökségvédelmi iroda kötelezően megkérte a KÖH szakvéleményét.

A hivatal elnöke, Tamási Judit 2012 nyarán lemondott tisztségéről a régészeti és műemléki feladatellátást érintő ekkor elfogadott jogszabályváltozások kapcsán, utódja Cselovszki Zoltán építészmérnök, a hivatal korábbi, 1999–2002 közötti elnöke lett.

A szakág felelős irányítója a kormányzaton belül ekkor L. Simon László kultúráért felelős államtitkár volt.

2012 szeptemberében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszűnt, részlegeit különböző intézményekhez csatolták.

A kulturális örökség szakterületét a szakemberek egy részével a Nemzeti Erőforrások Minisztériumától a Belügyminisztériumhoz sorolták át, a Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság részeként. A helyettes államtitkárság hatásköre lett a kormányhivatali részlegek szakmai munkájának koordinációja, jogszabályok előkészítése.

A tudományos munkatársak legnagyobb csoportja, amelynek feladata a gyűjtemények gondozásán kívül minden korábbi feladat elvégzése (nyilvántartás, tudományos tevékenység, adatszolgáltatás, védések, törlések előkészítése stb.) és a megyei kormányhivatalok felé való kötelező adatszolgáltatás volt, Budapest Főváros Kormányhivatalának országos hatáskörű Örökségvédelmi Irodájába került.

A szakmai munka alapját képező tudományos gyűjtemények ugyanakkor a Műemlékek Nemzeti Gondnokságával egyesítve az ekkor létrehozott Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központhoz kerültek, és így a Nemzeti Erőforrások Minisztériumánál maradtak.

A megyei kormányhivatalok örökségvédelmi irodáit 2013 januárjától áthelyezték a megyeszékhelyekhez tartozó járások járási kormányhivatalaiba, ahol továbbra is megyei hatáskört látnak el, munkáltatójuk a járási hivatalvezető. Az irodákat beolvasztották az ekkor létrehozott Építészeti és Örökségvédelmi Osztályokba (ezek vezetői jogász vagy építész végzettségű tisztviselők).

A hatóságnak valamennyi konkrét ügyben adatot szolgáltató szakmai részleget 2013 nyarán az előző évben a Belügyminisztérium szakmai háttérintézményeként létrehozott Lechner Lajos Tudásközponthoz helyezték át. Ezzel egyidejűleg felülírták az együttműködési rendszert, amely szerint a megyei kormányhivatalok minden ügyben kötelezően szakvéleményt kértek a központi szakmai részlegtől, a központi részlegtől kért szakvélemény nem norma, csak lehetőség lett az örökségvédelmi irodák részére.

A teljes szakterületet 2014-ben a Belügyminisztérium kapcsolódó háttérintézményeivel, így a Lechner Lajos Tudásközponttal a Belügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez helyezték át.

Az év második felében a Lechner Központ országos hatáskörű hatósági műemléki részlegét egyesítették a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központtal, amelyet ekkor átneveztek Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtá, amely fennállt 2016 év végéig.

Az új intézmény vezetője Sághi Attila, műemléki kivitelezések terén tapasztalt építőmérnök lett. 2015. január 1-jével az intézménybe olvasztották a régészeti projektekkel és műemlékek helyszíni kutatásával foglalkozó, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Nemzeti Örökségvédelmi Központot. Sághi Attila elnököt szakmai hiányosságokra hivatkozva már 2015 júniusában leváltották, utódja Sárváry István közgazdász végzettségű politikus, addigi helyettes államtitkár, korábban két állami nagyberuházás, a Vigadó és a Várkert Bazár felújításának miniszteri biztosa lett.

2015 nyarán és őszén a volt KÖH Táncsics Mihály utcai székházát nagyrészt kiürítették. Ekkor bezárták a tudományos gyűjteményeket, de kiköltöztetésükre nem került sor. Döntés született az épület más célú kormányzati hasznosításáról, amelyre azóta nem került sor.

2015-ben az intézmény több sokéves tapasztalattal rendelkező és az intézményen belül elismert szakmai középvezetőjét közös megegyezéssel elbocsátották állásából.

Ugyanebben az évben a megyei kormányhivatalok építésügyi és örökségvédelmi osztályait áthelyezték a megyeszékhelyekhez tartozó járások járási kormányhivatalaiba, ahol továbbra is megyei hatáskört látnak el, munkáltatójuk a járási hivatalvezető.

2016 nyarán L. Simon László államtitkárt, majd Sárváry István elnököt leváltották pozícióikból, és bejelentették a Forster Központ az év végével történő megszűnését, a hátralevő időszakra a megbízott elnöki tisztséget Ritoók Pál művészettörténész, majd Varga István építész, műemlékvédelmi szakmérnök töltötte be.

Az Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője Puskás Imre, majd Latorcai Csaba lett.

Az év őszén a központ kezelésében levő műemlék ingatlanállományt és a régészeti projekteket a Budavári Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. vette át.

2017. január 1-jével a megszűnt Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műemlékvédelemmel foglalkozó szakmai részlegei a továbbra is folyamatosan bezárt tudományos gyűjteményekkel a Miniszterelnökséghez kerültek.

2018 elején létrehozták a Magyar Művészeti Akadémiához tartozó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ nevű intézményt, melynek vezetője Varga Mariann, 2018 végétől Kőszegi Géza lett, mindketten az örökségvédelemben korábban nem dolgozó jogászok. Az intézmény az örökségvédelem hatósági intézményrendszerével (nyilvántartás, védési ügyek, engedélyezés) nincs kapcsolatban.

2018. október végén a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága két főosztályán dolgozók többségének munkaviszonyát év végi hatállyal, előzetes értesítés nélkül megszüntették. 2019 elején megszűnt az Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság, addigi vezetője, Latorcai Csaba más kormányzati pozícióba került.

Ezzel együtt a megszűnt Örökségvédelmi Főosztály feladatai 2019 elejétől az Építésügyi és Építészeti Helyettes Államtitkársághoz kerültek (vezetője: Füleky Zsolt), amelyen belül az Építészeti Főosztály és a Műtárgyvédelmi és Régészeti Főosztály foglalkozik az örökséggel. Az Építészeti Főosztály jogász végzettségű szakember által vezetett Műemlékvédelmi Osztályán körülbelül 10 fő dolgozik.

2018 végén az állami tulajdonú műemlékek egy részét kezelő és régészeti projektekkel foglakozó Budavári Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. Várkapitányság Zrt.-vé alakult át. Itt 2019 elején létrehozták a Világörökségi Irodát, amely a magyarországi világörökségi területek ügyeiért felelős.

Ausztria

 A műemlékvédelem az örökségvédelem más területeivel együtt a jogfolytonosan 1850 óta létező, ezen a néven 1945 óta működő Szövetségi Műemléki Hivatal (Bundesdenkmalamt Federal Monuments Authority Austria) hatáskörébe tartozik. A hivatal központjában tudományos gyűjtemények, kutatási, nyilvántartási, védési részlegek működnek, évkönyvet, folyóiratot és szakmai könyvsorozatokat jelentet meg, honlapot működtet, hozzá tartoznak a nemzetközi és világörökségi ügyek. A hivatalra többek között évi védési norma vonatkozik, amely előírja, hogy az adott évben hány épület (általában néhány százas nagyságrendű tétel) védetté nyilvánítását kell elvégeznie, a műemlékek körének az idő haladtával állandó és szükségszerű bővülését az örökségfogalomból eredően a szakmai feladatellátás értelemszerű részének tekintik.

A hivatal tartományi részlegeit tapasztalt szakemberek vezetik. Ezek a részlegek foglalkoznak a műemlékekre vonatkozó engedélyezési ügyekkel, amiben a központi részleg szakmai támogatást nyújt.

A hivatalnak 2014-ben körülbelül 180 dolgozója volt.

A hivatal vezetője 2008–2018 között Barbara Neubauer művészettörténész volt, őt 2018 őszén Erika Pieler jogász-régész, majd 2019 tavaszától Christoph Bazil, örökséggel foglalkozó jogász váltotta, mellettük a szakmai igazgatói tisztséget Bernd Euler-Rolle művészettörténész tölti be.

Csehország

A kulturális örökség intézménye a Kulturális Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Műemléki Intézet (Národní Památkovy ÚstavNational Heritage Institute)

A hivatal a prágai központon kívül 13 regionális irodával rendelkezik. A műemlékek hatósági feladatai mellett kutatást, szaktanácsadást, szolgáltatást végez, és hozzá tartozik több mint száz állami tulajdonú vár, kastély és egyéb műemlék kezelése és fenntartása, a nemzetközi és világörökségi ügyek. A szakmai részlegek közé négy módszertani központ is tartozik az ország négy pontján: ezek szakterülete az ipari örökség (Ostrava), kertkultúra (Kroměřiž), modern építészet (Brno), illetve a szakképzés (Telč). Több regionális iroda saját nyilvános szakkönyvtárat és műemléki adattárat is működtet.

Az intézmény aktív szakmai publikációs tevékenységet végez, így megemlítendők a színvonalas szakmai módszertani kiadványok, topográfiák. A kiadványok többsége PDF formátumban szabadon elérhető, vagy nyomtatott változatban megrendelhető a hivatal honlapján.

Az intézet vezetője 2008 óta Naděžda Goryczková építész. A hivatalnak honlapja szerint 2019 nyarán 2245 dolgozója van.

Szlovákia

 A kulturális örökség intézménye a Kulturális Minisztérium alá tartozó, mai nevén 2002 óta működő Műemléki Hivatal (Pamiatkový Úrad Slovenskej RepublikyMonuments Board of the Slovak Republic ). A hivatal központi tudományos, nyilvántartási és védési részlegekkel, gyűjteményekkel rendelkezik, folyóiratot, évkönyvet és szakkönyveket ad ki, felelős a világörökségi ügyekért. A hivatal vezetője 2002 óta Katarina Kosová művészettörténész.

A műemlékekkel és régészeti lelőhelyekkel kapcsolatos ügyintézést a hivatal regionális irodái intézik, ezek székhelye Pozsony, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes és Kassa. Néhány régióban a központon kívül egy vagy több helyi iroda is működik, így például Révkomáromban, Losoncon, Turócszentmártonban és Rozsnyón. A regionális irodák vezetői építész, művészettörténész, illetve régész szakemberek. A hivatali dolgozók munkáltatója a hivatal igazgatója.

Lengyelország

A kulturális örökségért az 1962-ben alapított, mai nevét 2007 óta viselő Kulturális Örökség Nemzeti Intézete (Narodowy Instytut DziedzictwaNational Heritage Board of Poland) felelős. Az intézet tizenhét regionális irodával rendelkezik az ország egész területén.

A központi intézet vezeti a műemlékek nyilvántartását, gyűjti az állapotukra vonatkozó adatokat, tudományos adattárakat tart fenn. A hivatal szakértői kutatásokat végeznek, helyreállítási irányelveket dolgoznak ki és tesznek közzé, előkészítik a védetté nyilvánításokat és revíziókat, foglalkoznak a világörökségi és nemzetközi ügyekkel. A hivatal folyóiratot, évkönyvet és hírlevelet, továbbá szakmai könyvsorozatokat ad ki.

Az intézet vezetője Bartosz Skaldawski műemlékekkel foglalkozó régész. Honlapja szerint az intézet (NID) „több mint ötven éve a lengyel kulturális örökség márkajele Lengyelországban és a világban”.

 

II. Következmények és helyzetértékelés

Írásom első részében Magyarország és néhány környező ország – a visegrádi négyek többi országa és Ausztria – műemléki intézményrendszerének helyzetét mutattam be.

A második részben a bemutatott helyzet értelmezésére, magyarázatára teszek kísérletet.

A műemlékfogalom és eszmeisége – a pozitív kulcsüzenet

A műemlékfogalom pozitív üzenete úgy fogalmazható meg, hogy az épített környezet és épített örökség, mint a múlt teljes tárgyi hagyatékának része, teljességében a kultúránk hordozója, egyéni és közösségi életutaink kísérője, kisebb és nagyobb közösségek, családok, egyének és alkotók életének, műszaki tudásának, művészeti igényeinek eredeti tanúja. A teljesség, a műemlékfogalom nagyon fontos vonása azt jelenti, hogy az emlékek, kapcsolódások a társadalom, a közösség minden tagját érintik, ugyanakkor mindenki kifejezheti, megélheti az épített örökséghez való kapcsolódást a saját módján, és ez történeti korszaktól, épületfajtától függetlenül az épített örökség és környezet egészén belül a kapcsolódás és emlékként való meghatározás lehetőségét foglalja magába. Ez az üzenet úgy formálódik gyakorlattá, hogy az állam, a közösség egy intézmény(rendszer) által az épített örökség egészére mindenki – minél többek – számára fenntartja és rendelkezésére bocsátja a megőrzés és megismerés intézményi eszközrendszerét.

A megőrzés és megismerés lehetősége kiterjed a már kiválasztott és kijelölt emlékek körére, ugyanakkor teljes mértékben nyitottnak kell lennie újabb emlékek e körbe való bekerülésére – a társadalom bármely szereplője kezdeményezésére és az emlékek bármely köréből.

A pozitív üzenet része, hogy a megismerés eredendően meg nem szakadó folyamat, amely mindenki számára a kapcsolódás lehetőségét jelenti. Ez a kapcsolódás a jóllét és a közjó része, és a megőrzés lehetősége által erősödik meg.

A műemlékfogalom és eszmeisége tehát olyan vívmány, amelynek köztudottan igen fontos szerepe van a pozitív társadalmi közérzet kialakításában, az életminőség jobbá tételében és fenntartásában.

A Svájcban kiadott műemléki alapelvek bevezetője az emberi emlékezet jelentőségével indul: az emlékezés emberi alapszükséglet, amely lényegi módon támaszkodik helyekre és tárgyakra. Ezt követően egyenesen úgy fogalmaz, hogy az embernek joga van az emlékezet anyagi, tárgyi hordozóihoz, és azoknak a közösség által való fenntartásához.

A fogalomhasználat sajátosan magyar problémái

A terület jó néhány további kérdését nem tudjuk itt kibontani, de említeni kell a műemlék és (kulturális) örökség közötti különbségtétel, illetve  a magyar szóhasználatban specifikusan rögzült „műemlékvédelem”, „örökségvédelem” fogalmak problémáját.

A „kulturális örökség” kultúrpolitikai kifejezése hangzatos, de – amint már többen rámutattak – túl tág volta miatt kevéssé alkalmas annak érthető megjelölésére, amire használatos, vagyis szűkebben a tárgyi emlékekre. Bevezetése sokak szerint káros hatást váltott ki, hatott a műemlékfogalom eróziójára, kevéssé felismerhetővé téve annak tárgyait.

Fontos rámutatni arra is, hogy a magyar szóhasználat sajátossága, a műemlékvédelem és örökségvédelem fogalmak állandó összekapcsolása speciális magyar problémát jelent. A műemlékekkel, az épített örökséggel való foglalkozás mint állami-közösségi feladatkör messze nemcsak védelmet jelent, hanem komplex, sokoldalú tevékenységet. Az intézmények, jogszabályok, programok nevében ezt más nyelvekben nem is szűkítik így be. Bizonyos, hogy a „műemlékvédelem”, „örökségvédelem” kifejezések állandósulása ártott a magyar közgondolkodásban a műemlékfogalom és a szakterület megítélésének. Az „örökség” helyett bizonyosan előnyben részesítendő a specifikusabb műemlék kifejezés, és az egyoldalú „-védelem”, „-védelmi” utótagok mellőzésével a műemléki, műemlékügy, gondozás, fenntartás kifejezések gyakoribb használatára van szükség.

A törvény szerinti műemléki feladatellátás Magyarországon és a környező országokban – összevetés

A magyarországi intézményrendszert és törvény szerinti feladatellátást a bemutatott közép-európai államokéval – és az itt nem tárgyalt nyugat-európai országokéval – összehasonlítva nyilvánvaló, hogy 2011 óta alapvető és mély választóvonal alakult ki mindezen országok és Magyarország között. A környező országokban az örökségi-műemléki intézményrendszert a tapasztalható működés terén is az alábbiak jellemzik:

– stabilitás

– egység

– a szakmaiság szükséges elemeinek megléte

– felismerhető, állandó arculat

– pozitív, konstruktív intézményi kommunikáció.

Ezek a meghatározások röviden kifejtve a következőket jelentik:

stabilitás: az intézmények, azok neve, államigazgatási helye, felépítése, működési módja lényegében évtizedes távlatban változatlan, a vezetői helyek stabilak, így intézményes és személyi folytonosság jellemző rájuk

egység: a műemlékek aktuális ügyeinek intézése, a tulajdonosokkal való kapcsolattartás, valamint a műemlékekre vonatkozó tudás, információ infrastrukturális és személyi háttere egyetlen intézményen belül található, a szakmai vezető valamennyi szakmai munkatárs felettese

a szakmaiság szükséges elemeinek megléte: azok az egymás melletti elemek, amelyek a feladatellátás különböző területeihez szükségesek, egyazon intézményen belül rendelkezésre állnak, így elsősorban kutatási kapacitás, adattárak és gyűjtemények, tudományos és szakértői műhelyek, valamint publikációs fórumok

felismerhető, állandó arculat: az intézményeknek nemcsak a neve, hanem publikációi, székhelye, honlapja is hosszú távon azonosíthatók a társadalom és az érintettek számára

pozitív, konstruktív intézményi kommunikáció: a műemlékügy ilyen módon való, törvény szerinti feladatellátásához, az épületek országos szintű védelméhez, annak eszközeihez az intézmény és az állam részéről a törvény szellemét közvetítő és képviselő állandó, pozitív és konstruktív kommunikáció kapcsolódik, azaz hitelesen közvetíti a műemlékügyi tevékenység közhasznúságát, előnyeit, értelmét.

Magyarországon, mint tanulmányom első felében bemutattam, ma ezek a jellemzők mind hiányoznak, és nagyrészt az elmúlt évtized folyamán tűntek el.

2010-től kezdve Magyarországon a regionális, megyei hatósági munka a szakértői háttérrel, a központi intézmény pedig a mindennapos feladatokkal való kapcsolat megszakadása miatt vesztette el létének, működésének alapját, a szakemberek körei pedig végletesen kiszolgáltatottá váltak.

A központi intézményt feladatellátása és intézményi léte szempontjából már 2012-ben feleslegesnek kiáltották ki, és feladatköreit azóta folyton változó elnevezésekkel egyre apróbb morzsákra darabolják szét, a helyi hatósági ügyintézés pedig elvesztette szakmai hátterét.

Az elmúlt évek változásai során az egykori állami intézmények szakemberei szétszóródtak, a szakmai közösségek felbomlottak, a szakmai utánpótlás  megszakadt, a folytonossággal együtt, amit a tapasztalatok átadása jelentene.

A legtöbben nagy állami beruházások keretében dolgoznak, lényegében megszűntek az alapkutatások, a hatósági munkában nagy minőségi visszaesést jelent a szakmai háttér hiánya, a kapcsolattartás publikációs fórumai többnyire évek óta szünetelnek. Teljes mértékben megszűnt az alapkutatások mellett a nemzetközi kapcsolattartás, az ismeretterjesztés, a módszertani fejlesztés. A helyzetre jellemző, hogy például az Europa Nostra európai műemléki szervezet az (elsősorban épített) örökség társadalmi, gazdasági, környezeti kulturális hatásairól szóló 2015-ös kiadványának magyar kiadása (A kulturális örökség számít Európának) azt felvállaló állami intézmény hiányában e sorok írójának önkéntes munkában elkészített fordításában jelent meg.

A nagy, koncentrált felújítások természetesen helyénvalók lennének, ha nem irreálisan erőltetik azokat, és ha nem az általános feladatellátást helyettesítik, ahogyan ez jelenleg történik.

A néhány éve műemlékfelújításokra bevezetett társaságiadó-kedvezmény nem nyújt segítséget például olyanoknak, akik alkalmazottként jól keresnek vagy tőkével rendelkeznek, de egy nagy, leromlott állapotú vidéki kúria felújítása meghaladná anyagi erejüket. A népi építészeti emlékekre kiírt pályázat újabb ütemei jelenleg kihasználatlanok, miközben  a valóban értékes népi épített örökség nagy hányada a helyben elérhető szakmai háttér hiányában nem áll védettség alatt, és nem menthető meg a program segítségével.

A mai magyarországi helyzet

A helyzet értékelésében nem kerülhető el az a megállapítás, hogy a „köz” fogalma ma Magyarországon alapvető és mély válságban van, ennek elemzése és megoldása messze túlmutat ennek az írásnak a keretein. Bár a válság nyilvánvalóan történelmi előzményekre nyúlik vissza, nem 2010-ben kezdődött, az erős intézmények hiánya e válság meghatározó része, annak elmélyítésében nagy szerepet játszik. A válság egyik, a fogalmak terén erőteljes kifejeződése a köztisztviselő fogalom eltűnése, a szerep alapvető átalakulása, és a kormánytisztviselő fogalmának bevezetése.

A köz fogalmának válsághelyzete történelmi léptékben állítja kihívás elé a közt szolgálni kívánó kortársakat, olyan helyzetek adódnak sorra, és kell ezekben hangot találni, véleményt formálni, amelyek hiányoznak az eddigi történelmi tapasztalatokból. Olyan helyzetek ezek, amelyekben a közjó, a köz felfogható érdeke elválik az állam és kormányzat céljaitól és szándékaitól. Legtöbbünk számára nincs erre vonatkozóan használható történelmi fogódzó és tapasztalat, e sorok írója számára sem, akinek – sokakhoz hasonlóan – felmenői több generáción keresztül értelmiségiként a közt szolgálták.

A fejlemények azt mutatják, hogy egy-egy személy és a mögöttük álló néhány tanácsadó nem töltheti be az intézmények szerepét, nem tudja fenntartani a műemlékfogalom eszmeiségét, így az intézmények döntő átalakításait vehemensen képviselő és levezénylő, az írásom első részében említett politikusokat, helyettes államtitkárokat és államtitkárokat nem találjuk azóta a műemlékfogalom termékeny párbeszédet folytató teoretikusai között.

A műemlékfogalom, műemlékfenntartás eszmeiségét szakemberek fejlődni tudó közössége – e közösség életének folytonossága, állandó keretek közötti önigazgatása – képes fenntartani és képviselni. Ha az ország életében fontos a közösségek élete, e közösségeké mindenképpen az.

A műemlékekhez és általuk az emlékezethez, annak tárgyaihoz való jog – bár valóban meghatározó emberi szükségletről van szó – nem tartozik az alapjogok közé, nem kell hogy minden országban, minden kormányzat alatt meglegyen, lehet nélküle is élni – kérdés, hogy mennyire érdemes. Bizonyos, hogy hiánya csökkenti a jóllétet, rontja a társadalmi közérzetet, a biztonságérzetet – mindehhez politikai megfontolás is fűződhet.

Úgy gondolom, nem elvakult kormányellenesség vagy felületes elfogultság az a konklúzió, hogy a műemléki intézményrendszer 2010 utáni kiiktatása tudatos lépés volt, és a helyzet fenntartása azóta is tudatos szándéknak felel meg. Ez a szándék pedig a kiszolgáltatottság érzetének megteremtésére, az általános biztonságérzet csökkentésére, a politikusi vezető szerep optikai felerősítésére irányul. A műemlékügy az identitás stratégiai fontosságú „műfaja”, amiben a politikától különálló többféle vagy erős, hang potenciálisan bármikor kikezdhetné és önmagában is gyengíthetné az egyetlen uralkodó nézet tekintélyét, amely nem engedhető meg a 2010 után új irányként fellépő, folytonos harcra épülő vezetői képben.

A műemlékekhez való kapcsolódást és az identitást nagy vállalkozásokkal az uralkodó csoport adja a népnek, ezzel aláveti és kiszolgáltatottá teszi, egyidejűleg kioltva az emlékek teljességéhez való saját kapcsolódás rugalmas, termékeny, identitást erősítő érzetét.

A környező országokban – Ausztriában és a visegrádi négyek többi országában – és egész Európában életben van a műemlékfogalom és eszmeisége, nálunk viszont egyre inkább halványulóban: erős intézményi képviselet nélkül lassan eltűnik a köztudatból. Ez utóbbi a fő kár, ami jelenleg éri az országot ezen a téren, nem néhány tucat vagy néhány száz műemlék, vagy néhány ezer védelemhez nem jutó értékes, emlékeket hordozó épület elpusztulása vagy károsodása, ismeretlenül maradása.

A műemlékekkel hivatásszerűen foglalkozó, képzett, hozzáértő szakemberek azzal tehetnek felbecsülhetetlenül sokat, ha veszik a fáradságot, és hangot adnak a műemlékfogalom szellemiségének.

Ehhez azonban elkerülhetetlen új utakat találni, és kiszakítani a diskurzust a politika polarizáló értelmezési kereteiből.

Rácz Miklós, PhD

régész, épületkutató

 

*Nyitókép: A korábbi Országos Műemléki Felügyelőség, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, majd Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1971-ben átadott, ma üresen álló egykori székháza a budai Várban.

Letter of solidarity from the European Society for the History of the Human Sciences

To Professor László Lovász
President
Hungarian Academy of Sciences

Letter of solidarity with the Hungarian Academy of Sciences from participants of the Budapest conference of the European Society for the History of the Human Sciences

Dear Professor Lovász,

During the last week the annual meeting of ESHHS was held, which was hosted by our Hungarian colleagues in Budapest for the fourth time. Delegates attending the conference, including psychologists and historians from many countries, are deeply concerned about the apparent desperation of our Hungarian colleagues regarding the state of scientific research in their country. All the more so as we greatly value the contribution of Hungarian members to our collective scholarship in the history of the human sciences.

From recent information, we have the impression that the new measures of the Hungarian government concerning the Academy of Sciences could be disadvantageous for this scientific research area, among others, by impinging on the crucial matter of academic freedom. Our Hungarian colleagues are concerned that the measures have been taken without considering the effectiveness or productivity of research institutes, supported by data. They were shocked to have been left out of the negotiations preceding the decisions. They feel that their work and expertise is not respected and they are worried about their future. Of most concern to us and them is that in the field of social sciences, professional recognition would increasingly depend on extra-scientific factors, not on standards of performance, judged by scientific peers, which should be the only elements to determine the evaluation of academic endeavours.

We as historians want to point out that inappropriate state interventions may cause irremediable harm to scientific research. Scientific laboratories that are broken up may then disappear forever, as has happened several times in history, among others with the Budapest school of psychoanalysis. Ill-measured intervention by the state into the way science works may deprive a country of a crucial intellectual element of its culture, and may also obstruct economic development.

On the basis of the above concerns, we would like to express our deep concern about the law which terminates control of the Hungarian Academy of Science over its research institutes, and our sincere hope is that such measures may be reversed. It is necessary that scientists retain decisive control over both the management of scientific work and the evaluation of scientific achievements.

 

Budapest, 13 July 2019

Jannes Eshuis (Netherlands)
Anna Borgos (Hungary)
Kim Hajek (Australia)
Martin Wieser (Germany)
Sharman Levinson (France)
Ivan Flis (Croatia)
Christian G. Allesch (Austria)
Maarten Derksen (Netherlands)
Ferenc Erős (Hungary)
John Carson (United States)
Marco Innamorati (Italy)
Tuomas Laine-Frigren (Finland)
Zsuzsanna Vajda (Hungary)
Verena Lehmbrock (Germany)
Katalin Faluvégi (Hungary)
Renato Foschi (Italy)
Dennis Bryson (United States)
David K. Robinson (United States)
Elisabetta Cicciola (Italy)
Elisabetta Basso (Italy)
Kateřina Lišková (Czech Republic)
Mitchell G. Ash (Austria)
Luciano Nicolás García (Argentina)
Arthur Arruda Leal Ferreira (Brasil)
Junona S. Almonaitienė (Lithuania)
João M. Moreira (Portugal)
Roger Smith (United Kingdom)
Carla Seemann (Germany)
Johann Louw (South Africa)
Robert Kugelmann (United States)
Irina Sirotkina (Russian Federation)
Ruud Abma (Netherlands)
Ben Harris (United States)
Nadine Weidman (United States)
Júlia Gyimesi (Hungary)

 

The original letter

 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának állásfoglalása az MTA-val való szolidaritásról

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának 2019. július 3-ai ülésén a jelenlévők úgy határoztak, hogy szolidaritásukat fejezik ki a Magyar Tudományos Akadémiával, nem értenek egyet a Magyar Országgyűlés tegnapi döntésével és kérik a Köztársasági Elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot.

Beke László
Bodóczky István
Csanádi Judit
Galambos Éva
Jákfalvi Magdolna
Jovánovics György
Kicsiny Balázs
Kőnig Frigyes
Peternák Miklós
Sugár János
Szegedy-Maszák Zoltán
Koller Margit, doktorandusz képviselő
Szűcs Réka, doktori titkár

Forrás

A PTE BTK professzorainak szolidaritási nyilatkozata

Tisztelt Elnök Úr!

A PTE BTK professzorai közül az alábbiak támogatják a Szegedi Tudományegyetem professzorai által kezdeményezett Állásfoglalást, és szolidaritásukat fejezik ki az MTA és az MTA kutatóintézetei felé.

Pécs, 2019. június 25.

Tisztelettel és üdvözlettel,

Alberti Gábor, professor
Andrásfalvy Bertalan, professor emeritus
Bókay Antal, professor
Demeter Tamás, professor
Fischer Ferenc, professor
Kisbán Eszter, professor emerita
Müller Péter, professor
Nagy Zoltán, professor
Orbán Jolán, professor
Pócs Éva, professor emerita
Vargyas Gábor, professor
Viga Gyula, professor