Mi, alulírott egykori diákolimpikonok, fontosnak tartjuk a Magyar Tudományos Akadémia ügyét, és aggodalommal figyeljük az utóbbi időben az eseményeket.
Az Akadémia átalakítását célzó reformok végső soron igen jelentős forráselvonást és a tudományos élet politikai irányítását jelenthetik. Tudósok helyett politikusok dönthetnék el, milyen témákat lehet kutatni és mit nem. Ezzel egyes kutatócsoportok megszűnhetnek, más csoportok helyzete pedig fokozatosan lehetetlenedne el az anyagi feltételek drasztikus visszaszorítása miatt. Az átalakított rendszerben a tudományos kutatásra szánt forrásokért megkérdőjelezhető célokat szolgáló más intézményekkel kellene egyenlőtlen versenyt vívnia az Akadémiának. Aggodalomra ad okot az is, hogy a tervezett változtatásokat eddig nem előzte meg érdemi szakmai párbeszéd, az ilyen kapkodás pedig szakszerűtlenséget és bizonytalanságot von maga után az innováció támogatása helyett. Véleményünk szerint az átalakítás sem a tudományt, sem az innovációs lehetőségeket nemhogy nem segítené, hanem egyenesen rombolná.
A hazai tudományos élet egyik legnagyobb problémája az értelmiség kivándorlása. Évente díjátadót rendeznek a tudományos diákolimpikonoknak, ahol elismerik munkájukat. Ezen a szép eseményen évről évre kevesebb díjazott vesz részt, mert a legjobb magyar diákok többsége nem a magyar felsőoktatást választja, és külföldi tanulmányai miatt nem tud hazautazni. Ennek megfelelően a miniszterelnöki ösztöndíjak átadója korábban a Parlamentben zajlott, később a Vigadóba került át, és már nem vesz részt rajta a miniszterelnök. Korábban elhangzott, hogy ki melyik egyetem hallgatója lett, újabban hallgatnak róla, hányan tanulnak más országokban. Kérdéses, hogy hányan jönnek haza közülük egyetem után. A jelenlegi helyzet bizonytalansága és a körülmények várható romlása ezt a kivándorlási folyamatot nagymértékben gyorsítja. Az Akadémia ellehetetlenítésével a még itthon maradt vagy már hazatért tudósok egy része is külföldre kényszerülne.
Jelen írás célja a tájékoztatáson kívül az is, hogy erkölcsi támogatásunkról biztosítsuk a Magyar Tudományos Akadémiát. Köszönjük minden dolgozó munkáját és kitartását! Magyarországnak szüksége van a tudományra, és szüksége van a Magyar Tudományos Akadémia szabad működésére!
Tisztelettel, a következő diákolimpikonok:
Arany Eszter, Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia 2017, 2018, Nemzetközi Kémiai Torna 2017, 2018, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2018
Békés Gáspár, Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia 2012
Borbényi Márton, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2017
Boros Dániel, Nemzetközi Biológiai Diákolimpia 2018
Czakó Áron, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2018, Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia 2018
Czipó Bence, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2013
Csikvári Péter, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2001, 2002
Csonka Zétény, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Csóka Endre, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2001, 2002, 2003, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2003, Közép-Európai Informatikai Diákolimpia 2001
Debreczeni Dorina, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Dobos Dominik, Nemzetközi Kémiai Torna 2018
Egri Attila, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2004
Eisenberger András, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2007, 2008, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2008
Erdős Márton, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2014, 2015, 2016, Közép-Európai Informatikai Diákolimpia 2014, 2015
Farkas Izabella, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Forman Ferenc, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia 2010, Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia 2014, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2014
Frenkel Péter, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1996, 1997
Hajnal Benjámin, Nemzetközi Biológiai Diákolimpia 2015
Havasi Márton, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2012, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2013
Horváth Illés, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2001
Janzer Barnabás, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2014, 2015
Janzer Olivér, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2011, 2012, 2013
Juhász Boldizsár, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia 2004
Keleti Tamás, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1987, 1988
Kiss Andrea, Nemzetközi Orosz Nyelvi Diákolimpia 2008
Komjáth Péter, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1971
Konczer József, Nemzetközi Fizikai Diákolimpia 2006, 2007
Korándi Dániel, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2007, 2008
Kovács Áron Dániel, Nemzetközi Fizikai Diákolimpia 2012, 2013
Kovács Dávid Péter, Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia 2015, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2015, 2016
Kós Géza, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1984, 1985, 1986
Kós Tamás, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia 2014, 2015
Lippner Gábor, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1997, 1998
Maga Balázs, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2014
Mazzag Bálint, Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia 2016, 2017
Mernyei Péter, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2016, 2017, Közép-Európai Informatikai Diákolimpia 2016
Mérő László, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1968
Nagy János, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2009, 2010, 2011
Nguyen Bich Diep, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Palasik Róbert, Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia 2013
Patay Gergely, Nemzetközi Fizikai Diákolimpia 2000
Perez-Lopez Áron Ricardo, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia 2011, 2012, Európai Uniós Fiatal Tudósok Versenye 2013, Európai Uniós Természettudományi Diákolimpia 2014, Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpia 2015, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2015, 2016
Sajgó Mátyás, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2017, 2018
Schultz Nóra, Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia 2017
Steller Gábor, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2005
Szabó Jácint, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1997
Szabó Péter Levente, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Szendrői Balázs, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1991, 1992
Székely Eszter, Nemzetközi Kémiai Diákolimpia 2013
dr. Szokoly Gyula Pál, Nemzetközi Fizikai Diákolimpia, 1987
Szőke Nóra, Közép-Európai Matematikai Diákolimpia 2008
Szűcs András, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1967, 1968
Ujvári Márton, Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia 2017
Vankó Péter, Nemzetközi Fizikai Diákolimpia 1976, 1977
Váli Benedek, Közép-Európai Matematikai Diákolimpia 2016
Vizer Máté, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 2000
Vizkeleti Péter, Nemzetközi Biológiai Diákolimpia 2018
Weisz Ambrus, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2014, 2015
Weisz Gellért, Nemzetközi Informatikai Diákolimpia 2013
Yokota Adan, Nemzetközi Junior Természettudományi Diákolimpia, 2018
Zábrádi Gergely, Nemzetközi Matematikai Diákolimpia 1999, 2000
Forrás: Facebook