adf2019 bejegyzései

A tudományos szabadság tíz tézise

A német Tudományos Szervezetek Szövetsége (Allianz der Wissenschaftsorganisationen) „A szabadság a rendszerünk” című kampányának zárónyilatkozata

„A művészet és tudomány, a kutatás és az oktatás szabad. Az oktatás szabadsága nem ment fel az alkotmányhoz való hűség alól” – így hangzik a 70 évvel ezelőtt hatályba lépett német Alaptörvény 5. cikkelyének 3. szakasza. A tudomány szabadsága alapjog, és egyúttal a liberális demokrácia pillére, valamint a gazdasági és társadalmi haladás előfeltétele. Ez az alapjog azonban összeütközésbe kerülhet más, az alkotmányban védett alapjogokkal és célokkal. A szabad tudomány szempontjából elengedhetetlen jogi autonómia biztosítása és az anyagi eszközök állam általi rendelkezésre bocsátása azzal a kötelezettséggel jár, hogy számításba kell venni a kutatás lehetséges következményeit is. A kutatók csakúgy, mint a tudományos intézmények tudatában vannak nagy szabadságukból fakadó felelősségüknek.

A németországi tudomány ebben a jubileumi évben közös kampányt indított az alkotmányos védelemben részesülő tudományos szabadság témájában. „A szabadság a rendszerünk. Együtt a tudományért. 70 éves az Alaptörvény” címmel számos rendezvényen, a médiában megjelent beszédekben, vitákban és cikkekben hangsúlyozták a szabad kutatás és oktatás jelentőségét, kritikus szemmel rámutattak a tudomány területén a fejleményekre, valamint figyelmet fordítottak a tudomány szabadságát külföldön és belföldön befolyásoló kockázatokra.

A jelen memorandum magát a németországi tudomány kötelezettségvállalásának tekinti, hogy megvédje a tudomány szabadságát, megvédje magát a korlátozásokkal szemben, és megerősödjön a jövő kihívásaival szemben.

A tudományos szabadság tíz tézise

1. A tudomány szabadságát világszerte támogatni kell
Számos országban akut veszélynek van kitéve a tudomány szabadsága, a tudósokat, mint a rendszer ellenségeit üldözik, vagy akár le is tartóztatják. Itt az a tudományos szervezetek feladata, hogy megőrizzék a kényes egyensúlyt, amint fellépnek a veszélyeztetés ellen, és egyúttal megtartják a már létező együttműködési formákat, mint értékes mozgástereket a kutatók számára. A németországi tudomány elkötelezi magát amellett, hogy saját szervezeteiben továbbra is és erőteljesebben védelmet és távlatokat nyújt a veszélyeztetett külföldi tudósoknak, és aktívan részt vesz az olyan szervezetek, mint Academy in Exile vagy Scholars at Risk programokban, hálózatokban. A mobilitás és a szabad eszmecsere a sikeres tudomány feltételei.

2. Erősíteni kell a tudományos eredményekbe vetett bizalmat
A tudományos eredmények nem csupán „véleménynyilvánítások”. A tudománynak éppen ezért az az össztársadalmi feladata, hogy világossá tegye a különbséget a vélemények és a tudományosan ellenőrizhető eredmények között, ügyeljen a tudományos eredmények közvetítésénél a világos közlésre, érthetőségre és követhetőségre, és ne hagyjon teret a tények populista jellegű eltorzításának. Ennek során újból és újból világossá kell tennie a megalapozott tudományos eredmények határait és a tudományos viták jelentőségét. Így lehet erősíteni a társadalom tudományba vetett bizalmát, és ezzel a tudomány Alaptörvényben rögzített szabadságát.

3. A különleges szabadságjogok különleges önkontrollt kívánnak
A túlnyomó részben közpénzből finanszírozott tudományos rendszerben a társadalomnak bíznia kell a tudomány működő önkontrolljában. A csalások, hatalommal való visszaélés vagy az áltudomány aláássa a társadalom abba vetett bizalmát, hogy a tudomány felelősségteljesen bánik a rendelkezésre álló különleges szabadságjogaival. Felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek teljesítik a tőlük elvárt felelősségvállalást, amikor megfelelnek a jó tudományos gyakorlat, feddhetetlenség, szabálykövetés, jogbiztonság és munkatársvédelem magas követelményeinek.

4. A szabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek szabályok
A szabad tudomány nem áll a törvények felett. A kutatás etikai és jogi határait a társadalmi fejlődés fényében és a társadalmi viták eredményeként határozzák meg és vizsgálják – ha pl. állatkísérletekről, a humán genomkutatásról vagy a mesterséges intelligenciáról van szó. A tudósoknak gondosan mérlegelni kell tevékenységük során az etikai szempontból kényes kutatások esetében az esélyeket és a kockázatokat. A tudományos intézmények etikai bizottságokkal és tanácsadói testületekkel támogatják ezt a folyamatot.

5. Biztosítani kell a kutatás tárgyának szabad megválasztását
A trendek szerinti orientáció segíthet abban, hogy összegyűljön a tudományos rendszerben a szakértelem, és támogassa az interdiszciplináris kutatást, ahogy ez jelenleg pl. a mesterséges intelligencia témájánál is történik. Mégis alapvető követelmény a kutatás tárgyának szabad megválasztása, hogy megőrizzük a rendszer sokszínűségét. Ehhez azonban szükség van arra, hogy az aktuális trendeken kívül eső kutatási tárgyak is elegendő pénzügyi támogatást kapjanak, hogy a magas színvonalú tudományos folyóiratok replikációs tanulmányokat vagy negatív kutatási eredményeket is közöljenek. A kutatásnak nem kell kizárólag gazdasági hasznot hoznia, vagy konkrét felhasználási lehetőségeket felmutatni –az alapkutatásoktól kezdve a felhasználásig bezárólag a teljes hatáslánc jelentőségét kell a tudományágakat átfogóan érvényre juttatni és a társadalom számára kommunikálni.

6. A tudományos szabadság tudástranszfert is jelent
Fontos a tudomány együttműködése a külső partnerekkel, pl. vállalatokkal és más szereplőkkel, hiszen így lehet erősíteni a gazdaság és a társadalom innovációs képességét, és egyúttal felhasználni gyakorlati impulzusokat a tudomány számára. A tudomány eme egyre fontosabbá váló szerepértelmezése új kihívások elé állítja az egyetemeken kívüli és egyetemi tudományos intézmények transzferteljesítményét. A tudomány szabadságának biztosítása a vállalatokkal való együttműködés terén különösen releváns: megfelelő módon kell biztosítani a kooperációk révén létrejött kutatási eredményeknek és azok függetlenségének követhetőségét.

7. A szabad tudománynak szüksége van a megbízható keretfeltételekre
Az intézményi autonómia és a megbízható finanszírozás a szabad tudomány számára szükséges előfeltételek. Csak a felsőoktatási intézmények és kutatóintézmények megfelelő alapfinanszírozásával lehet azt biztosítani, hogy a kutatók saját belátásuk és a társadalmi igény szerint foglalkozzanak a nagyszámú kérdéssel, és eljussanak az előre nem látható ismeretekhez. A megbízható finanszírozás ezen kívül alapfeltétele a strukturált és vonzó tudományos karrier kialakításának.

8. A kutatási teljesítményt úgy kell értékelni, hogy közben nem korlátozzák a tudomány szabadságát
A tudomány motiváló és jutalmazási rendszere nem korlátozhatja a szabad kutatást, hanem támogatniuk kell azt. A tudomány szabadsága különösen akkor tud igazán fejlődni, ha a tudományos teljesítményt és sikert a minőségen és nem elsősorban a mennyiségen keresztül mérjük. Eredeti kutatások nem mindig járnak együtt magas idézettségi kvótával – mégis ez utóbbi dominálja a kutatók és tudósok sikerének megítélését. A tudományos kiadók előírásait és értékelőeszközeit is kritikusan kell megközelíteni, hogy mennyiben támogatják, vagy éppen akadályozzák a tudomány szabadságát.

9. A tudomány szabadsága megköveteli a vitakultúrát
A tudomány szabadságának egyik lényeges alapköve a másként gondolkodókkal folytatott nyílt párbeszéd és vita. Valamennyi tudományág diákjai számára közvetíteni kell a szabad tudományos vita kiemelkedő értékét – meg kell tanulniuk, miként lehet kritikusan viszonyulni a különböző perspektívákhoz, legyen az akár a sajátjuk. A tudományos viták kapcsán szerzett tapasztalatok is hozzájárulnak a liberális demokrácia alapértékeinek megerősítéséhez, amelyek elengedhetetlenek a tudomány átfogó szabadságához.

10. A tudomány szabadságának szüksége van a társadalmi vitára
Németországban a szabad tudomány olyannyira magasra értékelt dolog, hogy politikai és társadalmi nagyrabecsülése magától értetődőnek tűnhet. Ezt a pozíciót a tudomány azonban csak akkor képes megtartani, ha a jövőre nézve eleven, dinamikus eszmeként adaptálják, és szembe néz az új kihívásokkal és igényekkel. A tudomány szabadsága szorosan összefügg az élénk társadalmi vitával és eszmecserével. Az átfogó tudományos kommunikációra ezért az a feladat hárul, hogy más társadalmi szereplőkkel állandó eszmecserét folytasson a tudomány hatásáról, eredményeiről és határairól.

 

KACHEL_MEMORANDUM_GEIMEINSAM.png

Modifications of the Academy Act (Summary)

The Hungarian Parliament passed the new law on July 2, 2019. This amends and modifies the Academy Act and numerous others drastically.

The most important modifications regarding the Hungarian Academy of Sciences (HAS):

1. Separating the Research Network (RN) from the independent Academy and establishing a distinct RN under the name Eötvös Lorand Research Network (LERN).

  • The RN is supposed to be autonomous from the Academy as well as the government, but at its core structure it is heavily influenced by the gov. at the highest level.

2. The starting date of 1st of August/Sept, 2019 was/is highly questionable.

  • The Act has been enacted on July 2, thus leaving less than a month for preparation and execution.
  • During this period it was the Ministry for Innovation and Technology that organized the execution of the Act, however it is not its responsibility under the Act.
  • Miklós Maróth, the new leader of the LERN himself admitted that until January 1, 2020 (or for a year) the new Governing Body will not be able to make major decisions, because the new Secretariat will need time to settle.
  • The rush creates uncertainty among the employees of the Academy, affecting researchers as well as the public servants of the Secretariat.

3. The Act creates a new Governing Body (GB), which is highly influenced by the Government: it consists of 13 members, all appointed by the Prime Minister.

  • 6 members nominated by the President of the HAS (László Lovász)
  • 6 members nominated by the Minister of Innovation and Technology (László Palkovics)
  • The President of the LERN jointly nominated by the President of the HAS and the Minister, but appointed by the Prime Minister
  • But the joint nomination cannot be considered as a real guarantee, since in case of a disagreement between the two, the Prime Minister may appoint whoever he wishes as the head of the GB for an indefinite time period, with the full power of the whole GB. This creates an opportunity for the govt. to force the HAS President into an agreement, as the only way to have the 6 nominees of the Academy appointed and involved in the decisions.

The GB has the power to decide about:

  • the finances of the RN,
  • organization and reorganization questions
  • the general directors of the 15 research centres, with a simple (non-qualified) majority
  • some questions will be decided with ⅔ majority, according to promises, but nothing is written, yet.

Concerns:

Without the necessity of qualified majority decisions on structural changes institutions can be abolished, cut off from the network, or new ones established, or existing external ones attached to the network.

This implies (contrary to prior agreement) without any moratorium, that is, right or soon after the start of the operation of the network and its governing body. (Promises on a moratorium are not guarantees.)

There is no possibility to appeal against the decisions of the GB or the president of the LERN.

4. As required by the new law the properties and buildings are to be given for free use to the new research network without compensation, which is a violation of the HAS’ property rights protected by the constitution.

  • By a unilateral legal act of the state, the draft law obliges the HAS (“charges the HAS with the task”) to transfer the right of use over its assets, establishing a dangerous precedent for nationalization that is highly destructive to the legal order.
  • HAS’ obligation to transfer its real estates (buildings serving to house the research network) and its research facilities, assets, and equipment to the new research network for free (without any compensation) violates the HAS’ rights to private property guaranteed in the Fundamental Law of Hungary (the constitution) and in many international treaties.

President of the Academy László Lovász filed a constitutional complaint in this regard. In the complaint he states that the Academy’s right to private property has been unconstitutionally limited and that the Academy’s academic freedom (more precisely its right to carry out research) has been interfered with.

This is an Article 26 (2) procedure under the Act on the Constitutional Court (CC), which means that there are no strict time limits regarding the procedure of the CC. The Act says that “The Constitutional Court shall decide on constitutional complaints within reasonable time.”

However according to the Rules of Procedure of the CC (internal regulation), the Court shall decide in 120 days about the admissibility of the petition. And the rapporteur shall submit in 180 days upon admission the first draft. Still this does not guarantee that the Court will deliver a decision in the near future.

MPs also filed a petition to the CC, asking for the ex post review of the Act. However, regarding this procedure there is no time-limit on the Constitutional Court, not even in the Rules of Procedure.

About the maintenance of the assets of the Academy

  • the responsibility of the maintenance of these buildings, equipments, machines falls on the research centres using these
  • but according to the Act, funding has to be guaranteed in the state budget act for these goals
  • the Facility Management Service of the HAS is responsible for the operation of the buildings and other facilities.

 

5. The new Act violates the exclusive entitlement of scientists to evaluate scientific research

  • Two points of the new act are in breach of the Fundamental Law of Hungary in this regard, as it claims that the governing body “will determine the evaluation principles of the research network” and “will evaluate the achievement reports of the research institutes”.
  • The assessment of research is in itself a research activity which is confirmed in the Fundamental Law (X. (2) par) stating that “only representatives of the scientific community are entitled to evaluate the research activities” and “the State shall have no right to decide on questions of scientific truth”.
  • In the governing body, according to the law, representatives of science will be in majority, but there might be also members without academic background, and they will evaluate research activity, too. (The term – representative of science – is vague in itself. Any politician, with a past of academic research can fall under this requirement.)

 

6. The Act establishes the National Science Policy Council (coming into effect on January 1, 2020) that will be responsible exclusively for the prime minister.

  • The Council will have 11 members, its chairman is going to be the concerned Minister, appointed by the Prime Minister together with the co-chairman.
  • The co-chairman and the regular members will be nominated by the minister as well. 3  members should be chosen from the economic sphere, 3 members from the academic field, and 3 members from the public sector.
  • Since the Council will have serious effect on national research grants, it has to be noted that no professional competency is rendered to this body to perform its professional function.
  • The Council will operate in all aspects under ministerial direction with ministerial veto, and only the minister can submit proposals to the government.

7. The Act further increases the centralization of science funding in Hungary

  • All funding for research and innovation as well as higher education will be under the direct or indirect control of the Ministry.
  • The RN was financed by the autonomous decisions of the independent Academy so far, a practice that will be replaced by the funding policy of the government.
  • There is a risk  that academic freedom, normally guaranteed by scientific and financial independence and to a large extent achieved at institutional level in modern times, will be limited by the government’s science policy.

 

8. No guarantees in the law: Only the benevolent operation guarantees that there will be no abuse of power or political interference of the government.

 

Questions and concerns regarding the operation of the Governing Body of the LERN

  • According to the Act the Secretary General of the RN should be chosen after an open call for the position, and the open call and its content should be decided upon by the GB.
  • The Secretary general and his deputy should be elected by the GB.
  • Still the GB decided to give up this right and agreed to appoint Ádám Szigeti (previous assistant secretary of state of the Ministry for Innovation and Technology) as acting Secretary General for 1 year/or the time while the open call will be decided about, however such call has not been published by the GB.
  • This decision of the GB contradicts to the Act.
  • The appointment of Ádám Szigeti again proves that the government is eager to get influence over the RN.
  • The GB also agreed to appoint Márton Lacsny as deputy of the Secretary General, who previously has been working at various positions beside Minister Pakovics.

Lack of transparency:

  • The LERN has no publicly available webpage. Information about the Secretariat, its operation, or even its phone-number or e.mails are not available for public, neither any information about its management.
  • so far it has failed to enact its internal regulations – subsequently the research centres are also unable to enact their internal regulations, because these documents should be harmonized.
  • the only channel of information between the LERN and the researchers are the general directors of the research centres.

Promises:

  • according to promises for 2020, core funding will be provided for the research centres;
  • the document on internal regulations of the LERN GB – once it is ready – will require a ⅔ majority of the votes for some fundamental questions
  • In our opinion qualified majority (two thirds of the votes) should be required at least for the following major or strategic decisions:
  • electing the Chair of the Governing Board
  • establishing a new unit (centre or independent institute) as part of LERN
  • closing an existing unit (centre or independent institute) of LERN
  • distribution of core funding among the units (centres or independent institutes) of LERN
  • appointing the directors of the centres and independent institutes of LERN

 

 

Summary of the Situation of the Hungarian Academy of Sciences

THE SITUATION OF THE HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES (MTA)

1. In 2018, the Hungarian Government decided to reorganise the entire sector of research, development and innovation in Hungary in order to improve Hungary’s innovation and competitiveness positions in the EU. However, the Ministry for Innovation and Technology (MIT), entitled to carry out this plan, introduced its arbitrary and permanently changing plan without proper reform-planning and the necessary consultations with those affected. At the end of a year-long struggle between the Government and the Hungarian Academy of Sciences, on 2 July 2019 the Parliament adopted a Bill that deprives the independent Academy of its research network and places it under governmental control. This new law radically narrows the framework of independent scientific institutions in Hungary and violates academic freedom to various degrees.

2. In the summer of 2018, all of a sudden (leaving only 54 minutes for the Academy to comment) the annual financial support for the academic research network of the Academy was reallocated to the MIT without justification. From January 2019, the MIT decided to withhold the disbursement of subsidies covering material expenses of research centres for 2019, and threatened to withhold the salaries of employees (approximately 5,000 active staff members) in an effort to force the Presidium of the Academy to agree to the handover of its research network to the Government. The MIT refused to execute the provisions in force of the Act of Parliament on the 2019 budget of Hungary, and blackmailed the leadership of the Academy. As a result, the Academy lost financial control over its own budget (i.e. its financial autonomy), and became unable to make binding contracts for the whole year or longer (thus lost predictability and stability).

3. Meanwhile, a public shaming campaign was carried out by pro-government media outlets against many of the researchers and institutes of the Academy, criticizing their choice of research topics, and stigmatizing them as liberals and people acting on behalf of or in the interests of George Soros. These individualised attacks have a strong chilling effect not only on the affected individuals, but also on the Hungarian academic community as a whole, and may lead to self-censorship.

4. The Government and the Academy conducted negotiations that resulted in compromises on several issues. Nonetheless, the Government submitted a Bill to the Parliament that included none of those elements, and the Parliament passed the law on 2 July 2019, which entered into force on 1 August 2019, leaving no time to prepare for the changes. As a result, among others, the entire research network was separated from the Academy.

5. The new law renders the research network (named Loránd Eötvös Research Network, LERN) under a Governing Body that consists of 13 members, all of them appointed by the Prime Minister. Six members are nominated by the President of the Academy, six by the MIT. The President of the Body is appointed by the Prime Minister, following the joint nomination of the President of the Academy and the Minister. The Prime Minister has the right to appoint the President of the Governing Body if no agreement is reached between the Minister and the President of the Academy. This new structure puts the research network under direct political influence.

6. The new law obliges the Academy to provide the infrastructure (placement and necessary appliances) for the LERN without compensation, effectively expropriating its private property.

7. Employees of the Secretariat of LERN – who have previously been employed by the Academy – lost their public servant status and consequently the additional safeguards and guarantees the status entailed.

8. The entire procedure was accompanied by concerted attacks in the pro-government media. A recurring line of attack, echoed by the Government, was the inefficiency of research centres in securing funds or producing innovation. The Academy attempted to question the connection between alleged inefficiencies and institutional settings, and pointed out that Hungary, and the Academy especially, has been very successful in the region in securing third party (especially EU research) funding. The Government failed to provide any meaningful answer to this.

 


First published as part of the reaction paper Stating the Obvious – Rebutting the Hungarian Government’s response to the Reasoned Proposal in the Article 7 procedure against Hungary  (18 October 2019) written by Hungarian NGOs rebutting the Hungarian Government’s false or misleading statements and pointing out its lack of adequate reaction to EP concerns in the Article 7 procedure against Hungary. Available also here.

Egyesületként folytatja az Akadémiai Dolgozók Fóruma

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma állandóságot jelentő, transzparens struktúrában, egyesületként folytatja tevékenységét. A tudomány szabadsága azonban nem csak a volt akadémiai dolgozók szívügye. Ezért arra hívjuk mindazokat, akik a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kívánnak, hogy csatlakozzanak szervezetünkhöz.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) az elmúlt évben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatában dolgozók alulról szerveződő mozgalmaként küzdött a tudomány szabadságáért és függetlenségéért.

Az új helyzetre, a kutatóhálózat MTA-tól való elszakítására tekintettel úgy döntöttünk, hogy állandóságot jelentő, transzparens struktúrában, egyesületként folytatjuk tevékenységünket.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tevékenységének fő célja, hogy előmozdítsa a tudomány és oktatás szabadságának tiszteletben tartását, alkalmazását és elismerését, őrködjön a tudományos közélet tisztasága, a tudományos kutatás, valamint a tudományos véleménynyilvánítás szabadsága fölött.

Azért is dolgozni fogunk, hogy megőrizzük a Magyar Tudományos Akadémia korábbi intézethálózatának eszmei integritását.

Fel fogunk lépni annak érdekében, hogy Magyarországon a tudomány és oktatás szabadságát biztosító jogszabályok szülessenek, valamint azok betartását az állam biztosítsa.

Támogatjuk a tudományok művelését, és elutasítjuk az áltudományokat, valamint a tudományosság látszatát keltő féligazságokat. Fel fogunk szólalni minden olyan esetben, amikor a tudomány, az oktatás és a kultúra ügyének érdekében tevékenykedőket sérelem vagy hátrány éri.

Egyesületünk céljainak elérése érdekében szoros kapcsolatot fogunk kiépíteni a magyar kultúra és tudomány szereplőivel.

A tudomány szabadsága azonban nem csak a volt akadémiai dolgozók szívügye. Ezért arra buzdítunk és hívunk mindenkit, aki a magyar kultúra, tudomány és oktatás szabadsága érdekében tenni kíván, hogy csatlakozzon az Akadémiai Dolgozók Fórumának tevékenységéhez.

További információk az https://adf2019.com/adf-egyesulet/ oldalon, valamint az Akadémiai Dolgozók Fóruma nyilvános facebook-oldalán találhatók.

Budapest, 2019. október 17.

Az Akadémiai Dolgozók Fórumának Elnöksége
Orosz Ferenc elnök
Szilágyi Emese alelnök
Gárdos Judit elnökségi tag
Lőrincz Viktor Olivér elnökségi tag
Péter László elnökségi tag
Zászkaliczky Márton elnökségi tag

A miniszterelnök és a kormánymédia esete a finn akadémiával

Ha a német párhuzam már nem működik… 

A Bálványosi Szabadegyetemen tartott idei beszédében Orbán Viktor a következőket mondta a finn akadémiával kapcsolatban:

Finnországban az akadémia az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll. Képzeljék el, ha úgy zártuk volna le a magyar akadémiáról szóló vitát, hogy egész egyszerűen az oktatási miniszterhez – ez nem történik meg, kedves Kásler miniszter úr, de képzeljük el mégis – telepítjük az akadémia felügyeletének és irányításának jogát. Vagy képzeljék el azt a finn jogállami állapotot, amikor a bírákat az igazságügy-miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.” 

A hazai független és ellenzéki sajtó többször cikkezett arról, hogy a kormánypropaganda és a kormánymédia legújabb célpontja Finnország. A finn berendezkedés és szabályok [szárazabban: szervezeti és intézményrendszer] egyes elemeit egyrészt elrettentő, másrészt tulajdonképpen követendő példaként emlegetik, mondván, ha a finnek is így csinálják, a magyar kormány megoldása egy adott területen semmiben nem kifogásolható.

A Finnország ellen éppen elindult kormányzati támadás részeként a kormányzati origo.hu  posztot publikált a finn akadémiáról „Finnországban a kormány irányítása alatt működik a Tudományos Akadémia”[1] címmel, amelynek lényegét a bevezetőben így foglalja össze:

„Finnországban a Tudományos Akadémiát a kormány irányítja a Tudományos és a Kulturális Minisztérium által. Az intézmény vezetőjét pedig közvetlenül a köztársasági elnök nevezi ki. Ennek ellenére Helsinki értelmisége és Brüsszel még sem fogalmaznak meg kritikát, az Akadémia függetlenségét pedig magától értetődőnek veszik.

A cikk állításait felesleges volna itt részleteiben cáfolni, az viszont külön érdekesség, hogy a cikket pár órával a publikálása után az origo.hu szerkesztői eltüntették. Lehet azon morfondírozni, vajon miért történt ez. Talán azért, hogy ne derüljön ki: Orbán Viktor ugyanabból, a cikknek is forrásául szolgáló kormányzati háttéranyagból meríti majd néhány nappal később elmondott beszédének főbb állításait? Vagy mert a kormányzati kommunikáció nem tudta eldönteni, hogy a finn intézmények elrettentő (elvetendő) vagy követendő példaként szerepeljenek-e a kommunikációban? Világos, hogy a „hanyatló” Finnország tudományos rendszere sem követendő példa, tehát kár a párhuzamosságokat hangsúlyozni. Ugyanakkor egészen bizonyos, hogy mind az origo.hu cikke, mind Orbán Viktor teljesen félreértette a finn akadémiai rendszert. Finnországban ugyanis nem egy, hanem több különböző akadémia is működik. Nagy esély van arra, hogy azért törölték az origo.hu posztját, mert valaki jelezte, hogy a cikk teljes egészében értelmetlen.

Érdemes részleteiben megvizsgálni, hogy miről is van szó. A törölt poszt megjelenésének idején több cikk is foglalkozott azzal, hogy a kormány mennyire csúsztat a finn állapotok leírásával, a 24.hu cikke azonban az akadémia kérdését is részletesen tárgyalja, tételesen cáfolva az Orbán Viktor beszédében elhangzottakat: 

De mi is a baja a miniszterelnöknek Finnországgal? Tényleg az a legfőbb gondja Magyarország kormányfőjének, hogy az állítólagos finn akadémia felügyeletét egy minisztérium látja el?

Nyilvánvalóan nem, és ehhez persze jókorát kellett csúsztatnia. Finnországban ugyanis több akadémia működik, s bár az egyik tényleg az oktatási tárca alá tartozik, de ezt nem sorolják be például a tudományos akadémiák ernyőszervezete alá sem. A Suomen Akatemia tartozik a kormány felügyelete alá, ez osztogat például több éves ösztöndíjakat. Az ösztöndíjakat igénybe vevők pedig használhatják az akadémiai professzori címet is. Az akadémia jelenlegi, tényleg a finn kormány által kinevezett vezetésének 2021-ben jár le a mandátuma. Ugyanakkor a tudományos, bölcsészeti és műszaki szférában működő tényleges akadémiák, illetve a nevükben csak tudományosnak nevezett, de valójában akadémiaként működő szervezetek, továbbá finn és svéd nyelvű akadémiák garmadája létezik az északi országban. (Képzeljünk el például egy kisebbségi nyelven működő műszaki akadémiát Magyarországon – ha már Orbán Viktor is a képzeletünket akarta beindítani. Nos, ez Finnországban nem teória, hanem a valóság.)

Minthogy legalább öt (plusz egy) akadémia van Finnországban, létezik egy koordináló szervezetük is, a Finn Tudományos Akadémiák (Suomen Tiedeakatemiat, STA) néven. Ez az angolra akadémiai tanácsnak fordított szervezet négy, eddig nem említett, de tényleges akadémiát fog össze, a kormányszervként működő Suomen Akatemia nincs köztük. Az STA vezetőségét a tagszervezetek választják, tehát nem a kormány szól bele – ez tekinthető egyébként a finn tudományos élet nemzetközi képviselőjének, ez a tanács képviseli a finn akadémiákat számos nemzetközi szervezetben is.

Hogyan is néz ki valójában a Finn Akadémia? 

Érdemes a fentieket kiegészíteni a következőkkel: a Finn Akadémia (Suomen Akatemia, angolul Academy of Finland) valójában kormányzati ügynökség, amely tudományos kutatások számára pályázati keretben nyújt pénzügyi támogatást, szakvéleményt ad tudományos és tudománypolitikai kérdésekben, és általában a tudomány, illetve a kutatás érdekeit védi és képviseli. Kiemelt szerepe van a finn kutatások nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében, illetékessége pedig a tudomány minden területére és ágára kiterjed. Ez az akadémia valóban a finn Oktatási, Tudományos és Kulturális Minisztérium részeként működik. Ez valójában a magyar NKFIH vagy a brit research council-eket egyesítő UK Research and Innovation szervezet finn megfelelője. Az MTA-val való összevetése ezért téves.

Ugyanakkor fontos elmondani, hogy bár irányító testületét a kormány nevezi ki, annak minden tagja egyetemi professzor, és az irányító testület saját hatáskörben több albizottságot állít fel, hogy azok független testületként hozzanak döntéseket a támogatásokról. Emellett három tudományos tanács is döntéseket hoz a támogatásokról, amelyek tagjait széles körű konzultáció után a miniszter nevezi ki. A finn kormány ugyan előírhat kutatási prioritásokat, a döntéseket azonban a Finn Akadémia kormányzati beavatkozás nélkül, független szervezetként hozza meg. (A finn kormány által meghatározott prioritások között többnyire innovációs és technológiai, illetve természet- és élettudományi területek állnak, a finn őstörténet ugyanakkor szemben a magyar kormány tudománypolitikájával nem tartozik a kiemelt területek közé.)

2019-ben 458 millió euró (kb. 150 milliárd forint) sorsáról hozott döntést a Finn Akadémia. Ebből 70 millió euró (22 milliárd forint, tehát 5 milliárd forinttal magasabb összeg, mint az MTA intézeteinek éves költségvetési támogatása) a finn állami szerencsejáték-társaságtól származik.

Emellett, ahogyan a 24.hu cikke is írja, létezik klasszikus értelemben vett akadémia, vagyis tudós társaság Finnországban is van. Ilyen például az 1908-ban alapított Finn Tudományos és Bölcsészeti Akadémia (Finnish Academy of Science and Letters (Finn neve: Suomalainen Tiedeakatemia; latin neve: Academia Scientiarum Fennica). Ez tulajdonképpen a magyar MTA-nak felel meg, tagjait maga választja (jelenleg 328 állandó, a továbbra is teljes jogú 65 év feletti tagokkal együtt pedig több mint 700 finn tagja és 180 külsős tagja van), osztályai vannak, publikációs tevékenységet folytat, rendelkezik ifjúsági kiválósági tagozattal, kutatásokat támogat (főleg fiatalokat évi 2 millió euró értékben), de nincsenek kutatóintézetei, ahogyan szeptembertől az MTA-nak sem…

Létezik ezen kívül az 1838-ban alapított, svéd nyelvű Finn Akadémiai Társaság (The Finnish Society of Sciences and Letters), amelynek 118 (a 67 év feletti teljes jogú tagokkal együtt 263) finn és 116 külföldi, illetve 9 tiszteletbeli, tehát összesen 388 tagja van. A négy tudományos osztállyal rendelkező intézmény szerepe a fentiéhez hasonló, főleg támogatásokról dönt, amelyek összege 2019-ben kb. 225 ezer eurót tett ki.

A 24.hu cikkében említett Finn Akadémiák Tanácsának négy tagja van. A fentiekben leírt két akadémia mellett tagja még a Finn Technológiai Akadémia (The Finnish Academy of Technology) és a Finnországi Svéd Mérnöktudományi Akadémia (Swedish Academy of Engineering Sciences in Finland), amelyek szintén hasonló feladatot látnak el.

A magyar és a finn szervezeti felépítés között a legnagyobb különbség az, hogy a finn akadémiáknak nincs kutatóintézeti hálózatuk. A kutatás az autonóm egyetemeken folyik, eredményébe pedig senki nem szól bele. Feltételezni lehetne ugyan, hogy a magyar kormány éppen ezt kívánja elérni, vagyis az egyetemekre helyezné át a kutatások súlypontját, de egyrészt ilyesmit a kormány világosan nem jelentett ki, másrészt a magyar egyetemi rendszer egyik legsúlyosabb problémája az alulfinanszírozottság. Hiába kerülnének át a kutatások az egyetemekre, azok jelenleg nincsenek olyan állapotban, hogy kutatóintézeteket irányítsanak. A jelenlegi magyar rendszer adottságai miatt tehát nincs értelme eltérő típusú kutatási rendszerre hivatkozni, az átszervezést pedig meg kellene indokolni, és több évet kellene az átállásra szánni.

A „fék nélküli bicikli” esete 

A fentiekből látszik, hogy a kormányzati példa ismét sántít, Orbán Viktor és kormányzata tudatosan torzított információkat közölt egy európai ország akadémiai életéről, hogy ezzel a saját, sokak által kritizált gyakorlatát igazolja. Hasonló ez a magyarázata a „fék nélküli bicikli” esetéhez, amely a kétféle elemet ötvözi:  Európában vannak olyan országok, ahol nincs első fék a bicikliken, míg más országokban hátsó fékek nincsenek. Részleteiben ugyan igaz, de rendszerszinten hazug ez a beállítás, hiszen minden európai biciklin van valamilyen fék. Az Orbán-kormány tehát ismét csúsztatással akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Egy dologban ugyanakkor mindenképpen egyetérthetünk az origo.hu cikkében elhangzottakkal.

„A tudományos autonómia abban nyilvánul meg, hogy a politikának a kutatás eredményeibe nincs beleszólása.” Ez Magyarországon már most sem adott. A kormány saját ideológiai és identitáspolitikai céljai szolgálatában kutatóintézeteket alapít, másrészt pedig tudományos kérdésekben, például a magyarság és a magyar nyelv eredete tekintetében véleményt nyilvánít, annak ellenére, hogy az Alaptörvény értelmében a tudományos igazság kérdésében csak a tudomány képviselőinek van joga véleményt mondani.

Valóban nem az számít, hogy kinél van a kasszakulcs, hanem az, hogy hogyan él vele. A magyar kormány eddig visszaélt a hatalmával, a pénzügyek feletti ellenőrzési pozíciójával zsarolta például az MTA vezetését. Finnországban ilyesmire eddig nem volt példa… Másrészt pedig, noha egyes pénzalapok más országokban is kormányzati ellenőrzés alatt állnak, a támogatási rendszer, mint például a finn, továbbra is plurális, ami a magyarról már nem mondható el. A pénzügyi források diverzitása garantálja, hogy előbb vagy utóbb minden arra érdemes kutatás kaphat támogatást. Egy teljesen központosított rendszerben erre nagyon kicsi az esély.

További linkek a témában:
http://abouthungary.hu/blog/i-bet-you-didnt-know-this-about-finland/

http://www.helsinkitimes.fi/columns/columns/viewpoint/16602-finland-the-new-enemy-of-hungary.html

https://orulunkvincent.blog.hu/2019/07/27/orban_eppen_most_hazudott_egyet_a_finn_akademiarol_aprosagposzt#c37481750

http://abouthungary.hu/speeches-and-remarks/prime-minister-viktor-orbans-speech-at-the-30th-balvanyos-summer-open-university-and-student-camp/

[1] Mivel a poszt elérhetetlen, és a google archívumban is csak egy kis ideig volt elérhető, teljes szövegét itt közöljük:

Finnországban a kormány irányítása alatt működik a Tudományos Akadémia Origo 2019.07.19. 09:32

Finnországban a Tudományos Akadémiát a kormány irányítja a Tudományos és a Kulturális Minisztérium által. Az intézmény vezetőjét pedig közvetlenül a köztársasági elnök nevezi ki. Ennek ellenére Helsinki értelmisége és Brüsszel még sem fogalmaznak meg kritikát, az Akadémia függetlenségét pedig magától értetődőnek veszik.

A Finn Tudományos Akadémia közvetlenül az Tudományos és Kulturális Minisztérium irányítása alatt áll. Az Akadémia vezető testületét a mindenkori államfő (jelenleg Sauli Niinistö) által kinevezett elnökön kívül 5-7 fő alkotja, akiket a kormányzat nevez ki 3 évre.

Képzeljük csak el, hogy milyen hisztéria lenne, ha  Finnországhoz hasonlóan a köztársasági elnök, tehát Áder János nevezné ki a Magyar Tudományos Akadémia (MAT) vezetőségét, és nem az intézmény választaná meg őket.

Ez a helyzet bizonyára Brüsszel tetszését sem nyerné el, és akkor most nagyon finoman fogalmaztunk. Finnországban továbbá a kormány jelöli ki a támogatásokat megítélő bizottságok tagjait is. Megemlítendő, hogy mindezidáig nem fogalmazódtak meg kritikák a Finn Tudományos Akadémia esetleges elfogultságával kapcsolatosan. Ugyanez persze nem mondható el az MTA átalakítása körüli – mesterségesen szított – politikai hisztériakeltés kapcsán. Az átalakításnak köszönhetően azonban az MTA is közelebb kerül majd a finn – és ezáltal a legtöbb nyugati – rendszerhez, hiszen a világ vezető államaiban nem az Akadémia irányítja a kutatóintézeti hálózatokat, hanem a kormányzat. Ennek köszönhetően végre megsemmisül a magyar adófizetők pénzét évtizedek óta sokszor eltékozló, a kommunista időkből itt ragadt MTA-struktúra.

Finnországban a kormány világosan meghatározott szempontok mentén ad pénzt a kutatásokra. A mindenkori finn kormány számára a társadalmi hasznosság, az adófizetői eurók felelősségteljes felhasználása az elsődleges. Határozottan nem igaz az a balliberális érvelés, hogy a kormány csorbítja a kutatók jogait, ha nem ők mondják meg, mit kutathatnak az állam és az adófizetők pénzéből.

Ez ugyanis – ahogy a finn példa (is) mutatja – a tudományos autonómia teljes félreértése. A magyar kormánynak a jövőben – a mostani finn gyakorlathoz hasonlóan – ki kell jelölni a társadalmi feladatokat és a kutatási irányokat, amelyekkel foglalkozni érdemes, majd a szükséges forrást rendelkezésre bocsátania. A tudományos autonómia abban nyilvánul meg, hogy a politikának a kutatás eredményeibe nincs beleszólása. Ezt az elvet pedig tiszteletben tartják, mind Finnországban, mind Magyarországon.

 

Helyzetkép a műemlékügyről

Az alábbiakban egy műemlékekkel foglalkozó szakember, Rácz Miklós összefoglalását közöljük a jelenlegi hazai műemléki helyzetről és ennek össztársadalmi következményeiről. Az összefoglalás rámutat arra, milyen károkkal jár a jól működő intézményrendszer felszámolása egyebek mellett a tudásátadás szempontjából. Azt gondoljuk, az alábbi áttekintés az Akadémia kutatóhálózatának megszüntetése felől nézve is tanulságokkal szolgál.

Az írás első része a magyarországi műemlékügyben 2010 óta bevezetett változásokat regisztrálja. A helyzet tragikus volta különösképpen megmutatkozik, ha azt a közép-európai állami műemléki intézmények jelenlegi helyzetével vetjük össze. Írása második felében a megtörtént változások következményeit veszi számba a szerző, rámutatva egyúttal azok távlati, több generációt érintő kárára.

 Akadémiai Dolgozók Fóruma

 

Bevezetés

A műemlékek, történeti épületek megőrzésének, fennmaradásának törvényi, intézményes elősegítése talán sokak számára mellékes kérdésnek számít. Akit a lakóhelye közelében levő régi épületek jelenléte, állapota, megőrzése vagy pusztulása nem érint személyesen, és nem gondolja azt, hogy ezen a téren az államnak helyi lehetőségek szintjét meghaladó feladatai lennének, illetve itthoni és külföldi utazásai során mellékes számára a régi épületek, műemlékek közelsége, ne is olvasson tovább.

Kétrészes írásomban a magyarországi műemléki intézményrendszer helyzetét mutatom be néhány környező országgal – Ausztria és a visegrádi négyek többi országa – való összevetésben. Írásommal szeretnék párbeszédet kezdeményezni, fontosnak és hasznosnak tartanám, ha a témával kapcsolatban – az írásom első felében bemutatott helyzetkép alapján, akár annak kiegészítésével – más szakemberek is kifejtenék álláspontjukat.

Úgy gondolom, hogy hasonló helyzetben levő intézmények esetén mind a normális működés feltételeinek nyilvános, állandó kommunikációjáról való lemondás, elhallgatás, mind a kormányzat által előállított állandó válsághelyzetben az általuk leosztott (ellenség)szerep felvállalása, a dramaturgia ilyen módon való követése tévutat jelent.

A reális működési feltételek állandó, józan kommunikációjának olyan fórumait szükséges kialakítani, megtalálni, fenntartani, amelyek a társadalom, a hazai és nemzetközi nyilvánosság minél szélesebb köreit érik el. A kezdet nehézségei után ezek az új kommunikációs formák várhatóan egyre több sikerrel lesznek működtethetők.

 

I. A műemlékek intézményrendszere 2010 óta Magyarországon és néhány környező országban

Az államigazgatáson belül a kulturális örökség területe ezen a néven 2000 óta létezik, három fő ága a régészeti lelőhelyek, műemlékek és védett műtárgyak ügyeivel foglalkozik.

A műemlékeket érintő hatósági feladatok fő elemei a nyilvántartás és engedélyezés (sok esetben állami-közösségi támogatásból megvalósuló beavatkozások tartalmára, részleteire vonatkozóan).

A hatósági feladatok megfelelő színvonalú ellátásához elengedhetetlen és azokhoz szorosan kapcsolódó feladatok a műemlékekre vonatkozó szakmai-tudományos gyűjtemények, adattárak fenntartása, kezelése és hozzáférhetővé tétele, az újabb védések tudományos és szakmai hátterének biztosítása, ezek elvégzése, műszaki szaktanácsadás, az alapkutatások, a nyilvánossággal való kapcsolattartás, publikációk (így műemléki adattárak, újabb kutatási eredmények) közzététele.

Az alábbiakban szűkebben a műemlékügy intézményi hátterének 2010 utáni magyarországi és néhány környező országbeli helyzetét kívánom áttekinteni fő vonalakban. Az állami tulajdonú műemlékek fenntartása és kezelése nem kapcsolódik a hatósági feladatok köréhez, hanem attól elkülönül, ezt a területet itt nem érintem.

A szakterület bemutatása során megemlítem a meghatározó szakmai irányítói tisztségeket betöltő szereplőket.

Magyarország

A műemlékekre vonatkozó elsőfokú hatósági engedélyezést a regionális irodák intézték, amelyhez a központ szakmai hátteret nyújtott tudományos gyűjteményeivel, speciális szaktudású munkatársaival, emellett folyóiratot, belső hírlevelet és évkönyvet adott ki, kapcsolatot tartott külföldi és nemzetközi műemlékvédelmi, örökségi szervezetekkel és a nyilvánossággal, ide tartoztak a világörökségi ügyek. A hivatal elnökei általában szakirányú végzettséggel (építész, régész, művészettörténész, történész) rendelkező szakemberek voltak. A hivatal a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma alá tartozott. A hivatal elnöki tisztét a 2010-es kormányváltás óta Tamási Judit, korábban a hivatalon belül vezető pozíciókban dolgozó, műemlékekkel foglalkozó kutató, régész töltötte be.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról 2011 elejével leválasztották a regionális irodákat, és azokat az ekkor felállított kormányhivatalokhoz csatolták. A megyei kormányhivatalok ún. szakigazgatási szerveiként a volt regionális irodák helyett Kulturális Örökségvédelmi Irodák jöttek létre. A műemléki részlegeken dolgozó tisztviselők munkáltatója a kormányhivatalokat vezető kormánymegbízott lett, szakmai felügyeletüket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) látta el.

A megmaradt KÖH a kormányhivatali örökségvédelmi irodákkal állandó, szabályozott együttműködési kapcsolatba került, ami azt jelentette, hogy bizonyos ügyekben az örökségvédelmi iroda kötelezően megkérte a KÖH szakvéleményét.

A hivatal elnöke, Tamási Judit 2012 nyarán lemondott tisztségéről a régészeti és műemléki feladatellátást érintő ekkor elfogadott jogszabályváltozások kapcsán, utódja Cselovszki Zoltán építészmérnök, a hivatal korábbi, 1999–2002 közötti elnöke lett.

A szakág felelős irányítója a kormányzaton belül ekkor L. Simon László kultúráért felelős államtitkár volt.

2012 szeptemberében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszűnt, részlegeit különböző intézményekhez csatolták.

A kulturális örökség szakterületét a szakemberek egy részével a Nemzeti Erőforrások Minisztériumától a Belügyminisztériumhoz sorolták át, a Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság részeként. A helyettes államtitkárság hatásköre lett a kormányhivatali részlegek szakmai munkájának koordinációja, jogszabályok előkészítése.

A tudományos munkatársak legnagyobb csoportja, amelynek feladata a gyűjtemények gondozásán kívül minden korábbi feladat elvégzése (nyilvántartás, tudományos tevékenység, adatszolgáltatás, védések, törlések előkészítése stb.) és a megyei kormányhivatalok felé való kötelező adatszolgáltatás volt, Budapest Főváros Kormányhivatalának országos hatáskörű Örökségvédelmi Irodájába került.

A szakmai munka alapját képező tudományos gyűjtemények ugyanakkor a Műemlékek Nemzeti Gondnokságával egyesítve az ekkor létrehozott Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központhoz kerültek, és így a Nemzeti Erőforrások Minisztériumánál maradtak.

A megyei kormányhivatalok örökségvédelmi irodáit 2013 januárjától áthelyezték a megyeszékhelyekhez tartozó járások járási kormányhivatalaiba, ahol továbbra is megyei hatáskört látnak el, munkáltatójuk a járási hivatalvezető. Az irodákat beolvasztották az ekkor létrehozott Építészeti és Örökségvédelmi Osztályokba (ezek vezetői jogász vagy építész végzettségű tisztviselők).

A hatóságnak valamennyi konkrét ügyben adatot szolgáltató szakmai részleget 2013 nyarán az előző évben a Belügyminisztérium szakmai háttérintézményeként létrehozott Lechner Lajos Tudásközponthoz helyezték át. Ezzel egyidejűleg felülírták az együttműködési rendszert, amely szerint a megyei kormányhivatalok minden ügyben kötelezően szakvéleményt kértek a központi szakmai részlegtől, a központi részlegtől kért szakvélemény nem norma, csak lehetőség lett az örökségvédelmi irodák részére.

A teljes szakterületet 2014-ben a Belügyminisztérium kapcsolódó háttérintézményeivel, így a Lechner Lajos Tudásközponttal a Belügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez helyezték át.

Az év második felében a Lechner Központ országos hatáskörű hatósági műemléki részlegét egyesítették a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központtal, amelyet ekkor átneveztek Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtá, amely fennállt 2016 év végéig.

Az új intézmény vezetője Sághi Attila, műemléki kivitelezések terén tapasztalt építőmérnök lett. 2015. január 1-jével az intézménybe olvasztották a régészeti projektekkel és műemlékek helyszíni kutatásával foglalkozó, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Nemzeti Örökségvédelmi Központot. Sághi Attila elnököt szakmai hiányosságokra hivatkozva már 2015 júniusában leváltották, utódja Sárváry István közgazdász végzettségű politikus, addigi helyettes államtitkár, korábban két állami nagyberuházás, a Vigadó és a Várkert Bazár felújításának miniszteri biztosa lett.

2015 nyarán és őszén a volt KÖH Táncsics Mihály utcai székházát nagyrészt kiürítették. Ekkor bezárták a tudományos gyűjteményeket, de kiköltöztetésükre nem került sor. Döntés született az épület más célú kormányzati hasznosításáról, amelyre azóta nem került sor.

2015-ben az intézmény több sokéves tapasztalattal rendelkező és az intézményen belül elismert szakmai középvezetőjét közös megegyezéssel elbocsátották állásából.

Ugyanebben az évben a megyei kormányhivatalok építésügyi és örökségvédelmi osztályait áthelyezték a megyeszékhelyekhez tartozó járások járási kormányhivatalaiba, ahol továbbra is megyei hatáskört látnak el, munkáltatójuk a járási hivatalvezető.

2016 nyarán L. Simon László államtitkárt, majd Sárváry István elnököt leváltották pozícióikból, és bejelentették a Forster Központ az év végével történő megszűnését, a hátralevő időszakra a megbízott elnöki tisztséget Ritoók Pál művészettörténész, majd Varga István építész, műemlékvédelmi szakmérnök töltötte be.

Az Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője Puskás Imre, majd Latorcai Csaba lett.

Az év őszén a központ kezelésében levő műemlék ingatlanállományt és a régészeti projekteket a Budavári Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. vette át.

2017. január 1-jével a megszűnt Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műemlékvédelemmel foglalkozó szakmai részlegei a továbbra is folyamatosan bezárt tudományos gyűjteményekkel a Miniszterelnökséghez kerültek.

2018 elején létrehozták a Magyar Művészeti Akadémiához tartozó Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ nevű intézményt, melynek vezetője Varga Mariann, 2018 végétől Kőszegi Géza lett, mindketten az örökségvédelemben korábban nem dolgozó jogászok. Az intézmény az örökségvédelem hatósági intézményrendszerével (nyilvántartás, védési ügyek, engedélyezés) nincs kapcsolatban.

2018. október végén a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkársága két főosztályán dolgozók többségének munkaviszonyát év végi hatállyal, előzetes értesítés nélkül megszüntették. 2019 elején megszűnt az Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság, addigi vezetője, Latorcai Csaba más kormányzati pozícióba került.

Ezzel együtt a megszűnt Örökségvédelmi Főosztály feladatai 2019 elejétől az Építésügyi és Építészeti Helyettes Államtitkársághoz kerültek (vezetője: Füleky Zsolt), amelyen belül az Építészeti Főosztály és a Műtárgyvédelmi és Régészeti Főosztály foglalkozik az örökséggel. Az Építészeti Főosztály jogász végzettségű szakember által vezetett Műemlékvédelmi Osztályán körülbelül 10 fő dolgozik.

2018 végén az állami tulajdonú műemlékek egy részét kezelő és régészeti projektekkel foglakozó Budavári Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Nonprofit Kft. Várkapitányság Zrt.-vé alakult át. Itt 2019 elején létrehozták a Világörökségi Irodát, amely a magyarországi világörökségi területek ügyeiért felelős.

Ausztria

 A műemlékvédelem az örökségvédelem más területeivel együtt a jogfolytonosan 1850 óta létező, ezen a néven 1945 óta működő Szövetségi Műemléki Hivatal (Bundesdenkmalamt Federal Monuments Authority Austria) hatáskörébe tartozik. A hivatal központjában tudományos gyűjtemények, kutatási, nyilvántartási, védési részlegek működnek, évkönyvet, folyóiratot és szakmai könyvsorozatokat jelentet meg, honlapot működtet, hozzá tartoznak a nemzetközi és világörökségi ügyek. A hivatalra többek között évi védési norma vonatkozik, amely előírja, hogy az adott évben hány épület (általában néhány százas nagyságrendű tétel) védetté nyilvánítását kell elvégeznie, a műemlékek körének az idő haladtával állandó és szükségszerű bővülését az örökségfogalomból eredően a szakmai feladatellátás értelemszerű részének tekintik.

A hivatal tartományi részlegeit tapasztalt szakemberek vezetik. Ezek a részlegek foglalkoznak a műemlékekre vonatkozó engedélyezési ügyekkel, amiben a központi részleg szakmai támogatást nyújt.

A hivatalnak 2014-ben körülbelül 180 dolgozója volt.

A hivatal vezetője 2008–2018 között Barbara Neubauer művészettörténész volt, őt 2018 őszén Erika Pieler jogász-régész, majd 2019 tavaszától Christoph Bazil, örökséggel foglalkozó jogász váltotta, mellettük a szakmai igazgatói tisztséget Bernd Euler-Rolle művészettörténész tölti be.

Csehország

A kulturális örökség intézménye a Kulturális Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Műemléki Intézet (Národní Památkovy ÚstavNational Heritage Institute)

A hivatal a prágai központon kívül 13 regionális irodával rendelkezik. A műemlékek hatósági feladatai mellett kutatást, szaktanácsadást, szolgáltatást végez, és hozzá tartozik több mint száz állami tulajdonú vár, kastély és egyéb műemlék kezelése és fenntartása, a nemzetközi és világörökségi ügyek. A szakmai részlegek közé négy módszertani központ is tartozik az ország négy pontján: ezek szakterülete az ipari örökség (Ostrava), kertkultúra (Kroměřiž), modern építészet (Brno), illetve a szakképzés (Telč). Több regionális iroda saját nyilvános szakkönyvtárat és műemléki adattárat is működtet.

Az intézmény aktív szakmai publikációs tevékenységet végez, így megemlítendők a színvonalas szakmai módszertani kiadványok, topográfiák. A kiadványok többsége PDF formátumban szabadon elérhető, vagy nyomtatott változatban megrendelhető a hivatal honlapján.

Az intézet vezetője 2008 óta Naděžda Goryczková építész. A hivatalnak honlapja szerint 2019 nyarán 2245 dolgozója van.

Szlovákia

 A kulturális örökség intézménye a Kulturális Minisztérium alá tartozó, mai nevén 2002 óta működő Műemléki Hivatal (Pamiatkový Úrad Slovenskej RepublikyMonuments Board of the Slovak Republic ). A hivatal központi tudományos, nyilvántartási és védési részlegekkel, gyűjteményekkel rendelkezik, folyóiratot, évkönyvet és szakkönyveket ad ki, felelős a világörökségi ügyekért. A hivatal vezetője 2002 óta Katarina Kosová művészettörténész.

A műemlékekkel és régészeti lelőhelyekkel kapcsolatos ügyintézést a hivatal regionális irodái intézik, ezek székhelye Pozsony, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes és Kassa. Néhány régióban a központon kívül egy vagy több helyi iroda is működik, így például Révkomáromban, Losoncon, Turócszentmártonban és Rozsnyón. A regionális irodák vezetői építész, művészettörténész, illetve régész szakemberek. A hivatali dolgozók munkáltatója a hivatal igazgatója.

Lengyelország

A kulturális örökségért az 1962-ben alapított, mai nevét 2007 óta viselő Kulturális Örökség Nemzeti Intézete (Narodowy Instytut DziedzictwaNational Heritage Board of Poland) felelős. Az intézet tizenhét regionális irodával rendelkezik az ország egész területén.

A központi intézet vezeti a műemlékek nyilvántartását, gyűjti az állapotukra vonatkozó adatokat, tudományos adattárakat tart fenn. A hivatal szakértői kutatásokat végeznek, helyreállítási irányelveket dolgoznak ki és tesznek közzé, előkészítik a védetté nyilvánításokat és revíziókat, foglalkoznak a világörökségi és nemzetközi ügyekkel. A hivatal folyóiratot, évkönyvet és hírlevelet, továbbá szakmai könyvsorozatokat ad ki.

Az intézet vezetője Bartosz Skaldawski műemlékekkel foglalkozó régész. Honlapja szerint az intézet (NID) „több mint ötven éve a lengyel kulturális örökség márkajele Lengyelországban és a világban”.

 

II. Következmények és helyzetértékelés

Írásom első részében Magyarország és néhány környező ország – a visegrádi négyek többi országa és Ausztria – műemléki intézményrendszerének helyzetét mutattam be.

A második részben a bemutatott helyzet értelmezésére, magyarázatára teszek kísérletet.

A műemlékfogalom és eszmeisége – a pozitív kulcsüzenet

A műemlékfogalom pozitív üzenete úgy fogalmazható meg, hogy az épített környezet és épített örökség, mint a múlt teljes tárgyi hagyatékának része, teljességében a kultúránk hordozója, egyéni és közösségi életutaink kísérője, kisebb és nagyobb közösségek, családok, egyének és alkotók életének, műszaki tudásának, művészeti igényeinek eredeti tanúja. A teljesség, a műemlékfogalom nagyon fontos vonása azt jelenti, hogy az emlékek, kapcsolódások a társadalom, a közösség minden tagját érintik, ugyanakkor mindenki kifejezheti, megélheti az épített örökséghez való kapcsolódást a saját módján, és ez történeti korszaktól, épületfajtától függetlenül az épített örökség és környezet egészén belül a kapcsolódás és emlékként való meghatározás lehetőségét foglalja magába. Ez az üzenet úgy formálódik gyakorlattá, hogy az állam, a közösség egy intézmény(rendszer) által az épített örökség egészére mindenki – minél többek – számára fenntartja és rendelkezésére bocsátja a megőrzés és megismerés intézményi eszközrendszerét.

A megőrzés és megismerés lehetősége kiterjed a már kiválasztott és kijelölt emlékek körére, ugyanakkor teljes mértékben nyitottnak kell lennie újabb emlékek e körbe való bekerülésére – a társadalom bármely szereplője kezdeményezésére és az emlékek bármely köréből.

A pozitív üzenet része, hogy a megismerés eredendően meg nem szakadó folyamat, amely mindenki számára a kapcsolódás lehetőségét jelenti. Ez a kapcsolódás a jóllét és a közjó része, és a megőrzés lehetősége által erősödik meg.

A műemlékfogalom és eszmeisége tehát olyan vívmány, amelynek köztudottan igen fontos szerepe van a pozitív társadalmi közérzet kialakításában, az életminőség jobbá tételében és fenntartásában.

A Svájcban kiadott műemléki alapelvek bevezetője az emberi emlékezet jelentőségével indul: az emlékezés emberi alapszükséglet, amely lényegi módon támaszkodik helyekre és tárgyakra. Ezt követően egyenesen úgy fogalmaz, hogy az embernek joga van az emlékezet anyagi, tárgyi hordozóihoz, és azoknak a közösség által való fenntartásához.

A fogalomhasználat sajátosan magyar problémái

A terület jó néhány további kérdését nem tudjuk itt kibontani, de említeni kell a műemlék és (kulturális) örökség közötti különbségtétel, illetve  a magyar szóhasználatban specifikusan rögzült „műemlékvédelem”, „örökségvédelem” fogalmak problémáját.

A „kulturális örökség” kultúrpolitikai kifejezése hangzatos, de – amint már többen rámutattak – túl tág volta miatt kevéssé alkalmas annak érthető megjelölésére, amire használatos, vagyis szűkebben a tárgyi emlékekre. Bevezetése sokak szerint káros hatást váltott ki, hatott a műemlékfogalom eróziójára, kevéssé felismerhetővé téve annak tárgyait.

Fontos rámutatni arra is, hogy a magyar szóhasználat sajátossága, a műemlékvédelem és örökségvédelem fogalmak állandó összekapcsolása speciális magyar problémát jelent. A műemlékekkel, az épített örökséggel való foglalkozás mint állami-közösségi feladatkör messze nemcsak védelmet jelent, hanem komplex, sokoldalú tevékenységet. Az intézmények, jogszabályok, programok nevében ezt más nyelvekben nem is szűkítik így be. Bizonyos, hogy a „műemlékvédelem”, „örökségvédelem” kifejezések állandósulása ártott a magyar közgondolkodásban a műemlékfogalom és a szakterület megítélésének. Az „örökség” helyett bizonyosan előnyben részesítendő a specifikusabb műemlék kifejezés, és az egyoldalú „-védelem”, „-védelmi” utótagok mellőzésével a műemléki, műemlékügy, gondozás, fenntartás kifejezések gyakoribb használatára van szükség.

A törvény szerinti műemléki feladatellátás Magyarországon és a környező országokban – összevetés

A magyarországi intézményrendszert és törvény szerinti feladatellátást a bemutatott közép-európai államokéval – és az itt nem tárgyalt nyugat-európai országokéval – összehasonlítva nyilvánvaló, hogy 2011 óta alapvető és mély választóvonal alakult ki mindezen országok és Magyarország között. A környező országokban az örökségi-műemléki intézményrendszert a tapasztalható működés terén is az alábbiak jellemzik:

– stabilitás

– egység

– a szakmaiság szükséges elemeinek megléte

– felismerhető, állandó arculat

– pozitív, konstruktív intézményi kommunikáció.

Ezek a meghatározások röviden kifejtve a következőket jelentik:

stabilitás: az intézmények, azok neve, államigazgatási helye, felépítése, működési módja lényegében évtizedes távlatban változatlan, a vezetői helyek stabilak, így intézményes és személyi folytonosság jellemző rájuk

egység: a műemlékek aktuális ügyeinek intézése, a tulajdonosokkal való kapcsolattartás, valamint a műemlékekre vonatkozó tudás, információ infrastrukturális és személyi háttere egyetlen intézményen belül található, a szakmai vezető valamennyi szakmai munkatárs felettese

a szakmaiság szükséges elemeinek megléte: azok az egymás melletti elemek, amelyek a feladatellátás különböző területeihez szükségesek, egyazon intézményen belül rendelkezésre állnak, így elsősorban kutatási kapacitás, adattárak és gyűjtemények, tudományos és szakértői műhelyek, valamint publikációs fórumok

felismerhető, állandó arculat: az intézményeknek nemcsak a neve, hanem publikációi, székhelye, honlapja is hosszú távon azonosíthatók a társadalom és az érintettek számára

pozitív, konstruktív intézményi kommunikáció: a műemlékügy ilyen módon való, törvény szerinti feladatellátásához, az épületek országos szintű védelméhez, annak eszközeihez az intézmény és az állam részéről a törvény szellemét közvetítő és képviselő állandó, pozitív és konstruktív kommunikáció kapcsolódik, azaz hitelesen közvetíti a műemlékügyi tevékenység közhasznúságát, előnyeit, értelmét.

Magyarországon, mint tanulmányom első felében bemutattam, ma ezek a jellemzők mind hiányoznak, és nagyrészt az elmúlt évtized folyamán tűntek el.

2010-től kezdve Magyarországon a regionális, megyei hatósági munka a szakértői háttérrel, a központi intézmény pedig a mindennapos feladatokkal való kapcsolat megszakadása miatt vesztette el létének, működésének alapját, a szakemberek körei pedig végletesen kiszolgáltatottá váltak.

A központi intézményt feladatellátása és intézményi léte szempontjából már 2012-ben feleslegesnek kiáltották ki, és feladatköreit azóta folyton változó elnevezésekkel egyre apróbb morzsákra darabolják szét, a helyi hatósági ügyintézés pedig elvesztette szakmai hátterét.

Az elmúlt évek változásai során az egykori állami intézmények szakemberei szétszóródtak, a szakmai közösségek felbomlottak, a szakmai utánpótlás  megszakadt, a folytonossággal együtt, amit a tapasztalatok átadása jelentene.

A legtöbben nagy állami beruházások keretében dolgoznak, lényegében megszűntek az alapkutatások, a hatósági munkában nagy minőségi visszaesést jelent a szakmai háttér hiánya, a kapcsolattartás publikációs fórumai többnyire évek óta szünetelnek. Teljes mértékben megszűnt az alapkutatások mellett a nemzetközi kapcsolattartás, az ismeretterjesztés, a módszertani fejlesztés. A helyzetre jellemző, hogy például az Europa Nostra európai műemléki szervezet az (elsősorban épített) örökség társadalmi, gazdasági, környezeti kulturális hatásairól szóló 2015-ös kiadványának magyar kiadása (A kulturális örökség számít Európának) azt felvállaló állami intézmény hiányában e sorok írójának önkéntes munkában elkészített fordításában jelent meg.

A nagy, koncentrált felújítások természetesen helyénvalók lennének, ha nem irreálisan erőltetik azokat, és ha nem az általános feladatellátást helyettesítik, ahogyan ez jelenleg történik.

A néhány éve műemlékfelújításokra bevezetett társaságiadó-kedvezmény nem nyújt segítséget például olyanoknak, akik alkalmazottként jól keresnek vagy tőkével rendelkeznek, de egy nagy, leromlott állapotú vidéki kúria felújítása meghaladná anyagi erejüket. A népi építészeti emlékekre kiírt pályázat újabb ütemei jelenleg kihasználatlanok, miközben  a valóban értékes népi épített örökség nagy hányada a helyben elérhető szakmai háttér hiányában nem áll védettség alatt, és nem menthető meg a program segítségével.

A mai magyarországi helyzet

A helyzet értékelésében nem kerülhető el az a megállapítás, hogy a „köz” fogalma ma Magyarországon alapvető és mély válságban van, ennek elemzése és megoldása messze túlmutat ennek az írásnak a keretein. Bár a válság nyilvánvalóan történelmi előzményekre nyúlik vissza, nem 2010-ben kezdődött, az erős intézmények hiánya e válság meghatározó része, annak elmélyítésében nagy szerepet játszik. A válság egyik, a fogalmak terén erőteljes kifejeződése a köztisztviselő fogalom eltűnése, a szerep alapvető átalakulása, és a kormánytisztviselő fogalmának bevezetése.

A köz fogalmának válsághelyzete történelmi léptékben állítja kihívás elé a közt szolgálni kívánó kortársakat, olyan helyzetek adódnak sorra, és kell ezekben hangot találni, véleményt formálni, amelyek hiányoznak az eddigi történelmi tapasztalatokból. Olyan helyzetek ezek, amelyekben a közjó, a köz felfogható érdeke elválik az állam és kormányzat céljaitól és szándékaitól. Legtöbbünk számára nincs erre vonatkozóan használható történelmi fogódzó és tapasztalat, e sorok írója számára sem, akinek – sokakhoz hasonlóan – felmenői több generáción keresztül értelmiségiként a közt szolgálták.

A fejlemények azt mutatják, hogy egy-egy személy és a mögöttük álló néhány tanácsadó nem töltheti be az intézmények szerepét, nem tudja fenntartani a műemlékfogalom eszmeiségét, így az intézmények döntő átalakításait vehemensen képviselő és levezénylő, az írásom első részében említett politikusokat, helyettes államtitkárokat és államtitkárokat nem találjuk azóta a műemlékfogalom termékeny párbeszédet folytató teoretikusai között.

A műemlékfogalom, műemlékfenntartás eszmeiségét szakemberek fejlődni tudó közössége – e közösség életének folytonossága, állandó keretek közötti önigazgatása – képes fenntartani és képviselni. Ha az ország életében fontos a közösségek élete, e közösségeké mindenképpen az.

A műemlékekhez és általuk az emlékezethez, annak tárgyaihoz való jog – bár valóban meghatározó emberi szükségletről van szó – nem tartozik az alapjogok közé, nem kell hogy minden országban, minden kormányzat alatt meglegyen, lehet nélküle is élni – kérdés, hogy mennyire érdemes. Bizonyos, hogy hiánya csökkenti a jóllétet, rontja a társadalmi közérzetet, a biztonságérzetet – mindehhez politikai megfontolás is fűződhet.

Úgy gondolom, nem elvakult kormányellenesség vagy felületes elfogultság az a konklúzió, hogy a műemléki intézményrendszer 2010 utáni kiiktatása tudatos lépés volt, és a helyzet fenntartása azóta is tudatos szándéknak felel meg. Ez a szándék pedig a kiszolgáltatottság érzetének megteremtésére, az általános biztonságérzet csökkentésére, a politikusi vezető szerep optikai felerősítésére irányul. A műemlékügy az identitás stratégiai fontosságú „műfaja”, amiben a politikától különálló többféle vagy erős, hang potenciálisan bármikor kikezdhetné és önmagában is gyengíthetné az egyetlen uralkodó nézet tekintélyét, amely nem engedhető meg a 2010 után új irányként fellépő, folytonos harcra épülő vezetői képben.

A műemlékekhez való kapcsolódást és az identitást nagy vállalkozásokkal az uralkodó csoport adja a népnek, ezzel aláveti és kiszolgáltatottá teszi, egyidejűleg kioltva az emlékek teljességéhez való saját kapcsolódás rugalmas, termékeny, identitást erősítő érzetét.

A környező országokban – Ausztriában és a visegrádi négyek többi országában – és egész Európában életben van a műemlékfogalom és eszmeisége, nálunk viszont egyre inkább halványulóban: erős intézményi képviselet nélkül lassan eltűnik a köztudatból. Ez utóbbi a fő kár, ami jelenleg éri az országot ezen a téren, nem néhány tucat vagy néhány száz műemlék, vagy néhány ezer védelemhez nem jutó értékes, emlékeket hordozó épület elpusztulása vagy károsodása, ismeretlenül maradása.

A műemlékekkel hivatásszerűen foglalkozó, képzett, hozzáértő szakemberek azzal tehetnek felbecsülhetetlenül sokat, ha veszik a fáradságot, és hangot adnak a műemlékfogalom szellemiségének.

Ehhez azonban elkerülhetetlen új utakat találni, és kiszakítani a diskurzust a politika polarizáló értelmezési kereteiből.

Rácz Miklós, PhD

régész, épületkutató

 

*Nyitókép: A korábbi Országos Műemléki Felügyelőség, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, majd Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1971-ben átadott, ma üresen álló egykori székháza a budai Várban.

Letter of solidarity from the European Society for the History of the Human Sciences

To Professor László Lovász
President
Hungarian Academy of Sciences

Letter of solidarity with the Hungarian Academy of Sciences from participants of the Budapest conference of the European Society for the History of the Human Sciences

Dear Professor Lovász,

During the last week the annual meeting of ESHHS was held, which was hosted by our Hungarian colleagues in Budapest for the fourth time. Delegates attending the conference, including psychologists and historians from many countries, are deeply concerned about the apparent desperation of our Hungarian colleagues regarding the state of scientific research in their country. All the more so as we greatly value the contribution of Hungarian members to our collective scholarship in the history of the human sciences.

From recent information, we have the impression that the new measures of the Hungarian government concerning the Academy of Sciences could be disadvantageous for this scientific research area, among others, by impinging on the crucial matter of academic freedom. Our Hungarian colleagues are concerned that the measures have been taken without considering the effectiveness or productivity of research institutes, supported by data. They were shocked to have been left out of the negotiations preceding the decisions. They feel that their work and expertise is not respected and they are worried about their future. Of most concern to us and them is that in the field of social sciences, professional recognition would increasingly depend on extra-scientific factors, not on standards of performance, judged by scientific peers, which should be the only elements to determine the evaluation of academic endeavours.

We as historians want to point out that inappropriate state interventions may cause irremediable harm to scientific research. Scientific laboratories that are broken up may then disappear forever, as has happened several times in history, among others with the Budapest school of psychoanalysis. Ill-measured intervention by the state into the way science works may deprive a country of a crucial intellectual element of its culture, and may also obstruct economic development.

On the basis of the above concerns, we would like to express our deep concern about the law which terminates control of the Hungarian Academy of Science over its research institutes, and our sincere hope is that such measures may be reversed. It is necessary that scientists retain decisive control over both the management of scientific work and the evaluation of scientific achievements.

 

Budapest, 13 July 2019

Jannes Eshuis (Netherlands)
Anna Borgos (Hungary)
Kim Hajek (Australia)
Martin Wieser (Germany)
Sharman Levinson (France)
Ivan Flis (Croatia)
Christian G. Allesch (Austria)
Maarten Derksen (Netherlands)
Ferenc Erős (Hungary)
John Carson (United States)
Marco Innamorati (Italy)
Tuomas Laine-Frigren (Finland)
Zsuzsanna Vajda (Hungary)
Verena Lehmbrock (Germany)
Katalin Faluvégi (Hungary)
Renato Foschi (Italy)
Dennis Bryson (United States)
David K. Robinson (United States)
Elisabetta Cicciola (Italy)
Elisabetta Basso (Italy)
Kateřina Lišková (Czech Republic)
Mitchell G. Ash (Austria)
Luciano Nicolás García (Argentina)
Arthur Arruda Leal Ferreira (Brasil)
Junona S. Almonaitienė (Lithuania)
João M. Moreira (Portugal)
Roger Smith (United Kingdom)
Carla Seemann (Germany)
Johann Louw (South Africa)
Robert Kugelmann (United States)
Irina Sirotkina (Russian Federation)
Ruud Abma (Netherlands)
Ben Harris (United States)
Nadine Weidman (United States)
Júlia Gyimesi (Hungary)

 

The original letter

 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának állásfoglalása az MTA-val való szolidaritásról

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának 2019. július 3-ai ülésén a jelenlévők úgy határoztak, hogy szolidaritásukat fejezik ki a Magyar Tudományos Akadémiával, nem értenek egyet a Magyar Országgyűlés tegnapi döntésével és kérik a Köztársasági Elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot.

Beke László
Bodóczky István
Csanádi Judit
Galambos Éva
Jákfalvi Magdolna
Jovánovics György
Kicsiny Balázs
Kőnig Frigyes
Peternák Miklós
Sugár János
Szegedy-Maszák Zoltán
Koller Margit, doktorandusz képviselő
Szűcs Réka, doktori titkár

Forrás

A PTE BTK professzorainak szolidaritási nyilatkozata

Tisztelt Elnök Úr!

A PTE BTK professzorai közül az alábbiak támogatják a Szegedi Tudományegyetem professzorai által kezdeményezett Állásfoglalást, és szolidaritásukat fejezik ki az MTA és az MTA kutatóintézetei felé.

Pécs, 2019. június 25.

Tisztelettel és üdvözlettel,

Alberti Gábor, professor
Andrásfalvy Bertalan, professor emeritus
Bókay Antal, professor
Demeter Tamás, professor
Fischer Ferenc, professor
Kisbán Eszter, professor emerita
Müller Péter, professor
Nagy Zoltán, professor
Orbán Jolán, professor
Pócs Éva, professor emerita
Vargyas Gábor, professor
Viga Gyula, professor