adf2019 bejegyzései

Állásfoglalás a magyar tudomány függetlenségének megőrzése ügyében

2018-ban a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése két alkalommal is Széchenyi eszméjének megfelelően döntött az Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott vitában az MTA és a kutatóintézeti hálózat jövőjéről. Érthető okokból, hiszen a magyar tudomány jövőjéről van szó.

A hivatalosan hangoztatott fő indok szerint a kormányzat nem találja elég hatékonynak a (jórészt EUs) kutatásra fordított források felhasználását. Állításával szemben, a kormányzat és az MTA által közösen kezdeményezett nemzetközi szakértői elemzések szerint a kutatások eredményessége Magyarországon az elmúlt évtizedekben is kiemelkedően jó volt. A következtetések összhangban vannak az ITM 2018 őszén kiadott munkaanyagának megállapításaival, miszerint „a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézeteinek teljesítménye kiugró: mind produktivitásban, azaz mennyiségben, mind idézettségben, azaz hatásban”.

A másik sokat hangoztatott érv, hogy a kutatási eredmények nem testesülnek meg megfelelő mértékű innovációban. Ennek akár valóságtartalma is lehet, de hozzá kell tenni, hogy az innovációhoz (azaz az inventív kutatási és fejlesztési eredmények üzleti hasznosításához) a jelenleginél sokkal több pénz mellett olyan ipari környezet is kellene, ami a piaci bevezetésben érdekelt és képes is segíteni azt. Néhány kivételtől eltekintve azonban Magyarországon hiányzik az az ipari környezet, amely az innovációhoz szükséges.

Az MTA kutatói, akadémikusai, köztestületi tagjai, elnöksége és elnöke a kormányzattal való tárgyalásaik során több alkalommal kijelentették, hogy az MTA működésében, a kutatóintézeti hálózat irányításában, a források elosztásában látnak javítanivalót, és a lehetőségekről, feladatokról készek tárgyalásokat folytatni, ésszerű változtatásokat bevezetni.

Az MTA ragaszkodik az Alaptörvényben megfogalmazott jogaihoz és ahhoz, hogy az Akadémiai Törvény paragrafusaiban foglalt követelményeket mindenki megtartsa. Ez az alapja tárgyalási pozíciójának, amit a Közgyűlés mindkét alkalommal megerősített. Ragaszkodik hozzá , hogy a tudomány ügyeiben való döntések az MTA jóváhagyásával szülessenek, hogy a tudományos kutatás szabadsága, az MTA autonómiája ne sérüljön. Ezekben a kérdésekben az MTA élvezi a nemzetközi tudományos szervezetek teljes támogatását.

A Magyar Kémikusok Egyesülete Intézőbizottsága nagyra értékeli az MTA 2019. május 6-i közgyűlésének kiállását a tudomány alapértékei mellett, egyetért a közgyűlés határozataival, és messzemenően támogatja az MTA elnökét és vezető testületeit abban a törekvésükben, hogy az ITM-mel történő tárgyalások során a határozatokkal összhangban szülessék végleges megállapodás.

Ezt az állásfoglalást a Magyar Kémikusok Egyesülete Intézőbizottsága 2019 május 16-án elfogadta.

Budapest, 2019. május 17.
Magyar Kémikusok Egyesülete Intéző Bizottsága

“A mi Akadémiánk” – 3. rész

Újabb kisfilmünk a Szent Korona és a koronázások történetét kutató csoportról szól. Tudtad, hogy fennmaradt egy pár koronázási cipő? Hogy a korona bizánci eredetét már a 17. században felvetették? Tudtad, hogy a koronázási érméket az ünneplő meghívottak között osztották szét? Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontban működő kutatócsoportnak nemzeti kincsünk történetének legújabb kutatási eredményeit köszönhetjük.

“A mi Akadémiánk” – 2. rész

Hallottál már a „szuperbaktériumokról”, amelyek ellen szinte semmilyen antibiotikum nem hatásos? De hogyan győzhetjük le az antibiotikum-rezisztens bacilusokat? Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai ezen baktériumok leggyengébb pontjait keresik, hiszen miközben az antibiotikummal szemben ellenállóbbak, addig más sajátosságaik rosszabbak lesznek és érzékenyebbé válnak.

 

“A mi Akadémiánk” – 1. rész

Gondoltál már arra, hogy mi lenne velünk egy méhek nélküli világban? Tudtad, hogy a méhek és más beporzók a legnagyobb ökoszisztéma szolgáltatást, a növények beporzását látják el? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Ökológiai és Botanikai Intézetben működő kutatócsoport. Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai Vácrátóton a Nemzeti Botanikus Kertben meséltek kutatásukról.  

MTA Közgyűlés: a kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál, új irányítási rendszerrel

Az MTA Közgyűlése, a Magyar Tudományos Akadémia legfőbb döntéshozó szerve meghozta határozatait az MTA kutatóintézet-hálózatáról: maradjon az Akadémiánál, mert ez szolgálja leginkább a tudomány, az innováció, végső soron az ország érdekeit. A döntések az MTA vezetői, Elnöksége, kutatóintézet-vezetői, kutatói és dolgozói véleményével összhangban születtek. A Közgyűlés döntött az irányítási rendszer alapvető elemeiről, amelyek alapján az irányításban a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kapna a kormányzat. Ha ezt a kormányzat elfogadja, akkor a kormány és az MTA a közel egyéves tárgyalásokat lezárva, együtt láthat hozzá Magyarország kutatás-fejlesztési és innovációs potenciáljának növeléséhez.

A Közgyűlés döntései elérhetők itt, az MTA hivatalos honlapján.

Rövid összefoglaló az MTA kutatóhálózatában 2019. május 2-4. tartott véleménynyilvánító szavazásról

Az MTA 191. Közgyűlése előtt az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szavazást kezdeményezett a kutatóhálózat dolgozói között az MTA Kutatóhálózata jövőbeni működtetése tárgyában közgyűlés elé kerülő határozati javaslatok tartalmáról. A szavazást a kutatóhálózat 15 kutatóhelyéből 14-ben sikerült megtartani, de a szűk időkeretek ellenére a résztvevők száma 1711 fő volt[1].

A szavazás eredményei

  • A dolgozók elsöprő többsége arra szavazott, hogy kapjon az MTA kutatóhálózata alapfinanszírozást a központi költségvetésből (98% igen, 1% nem, 1% tartózkodás).
  • A dolgozók túlnyomó többsége szintén támogatta azt a javaslatot, hogy az MTA esetlegesen létrejövő új irányító testületébe az MTA, a kutatóhálózatok és az ITM egyenlő, 1/3 arányban delegáljanak képviselőket, és a kormány delegáltjainak aránya ne legyen 1/3-nál több (91% igen, 3% nem, 6% tartózkodás).
  • Arra a kérdésre, hogy az MTA kutatóhálózata az MTA-n belül működjön-e tovább, a dolgozók 94%-a igennel szavazott, 2% ellenszavazat és 4% tartózkodás mellett.
  • Az intézetek egy részében (5 kutatóhelyen) az Elnökségi javaslat (1/3-1/3-1/3) mellett a Kormányzati javaslatról (1/2-1/2) és arról is véleményt nyilvánítottak, hogy szükség van-e bármiféle új Irányító Testületre. A szavazók közül

                                 61% támogatja az elnökségi előterjesztést

                                 34% nem támogatja új irányító testület felállítását[2]

                                 1% támogatja a kormányzati javaslatot

                                  4% tartózkodott

[1] az MTA kutatóhálózatának 2018-as átlagos dolgozói létszáma 4232 volt, ebből 2530 kutató.

[2] Az összesítésben azokat a szavazók, akik nem támogatták az új IT felállítását, a 91 %-ba lettek beleszámítva, kiindulva abból, hogy abban a kérdésfelvetésben az volt a legradikálisabb válaszlehetőség a kormányzat részvétele ellenében.

Diagram_1

Diagram_2.png

Diagram_3Diagram_4Diagram_5

Az összefoglaló letölthető itt

ELI-ALPS: az elszuperált lézer

A kutatási infrastruktúrákat a tudományos közösségnek kell szakmailag előkészítenie és felügyelnie, nyíltan és a lehető legszélesebb körű együttműködésben, különben jó eséllyel csak kidobott pénz a beruházásra fordított jelentős összeg. Erre „jó” példa a szegedi ELI-ALPS, amely a hazai és nemzetközi szakmai közösség megkerülése miatt nem tölti be az eredetileg neki szánt funkciót.

A szegedi szuperlézer – ki milyen szerepet játszik benne?

Palkovics László azzal vádolja az MTA-t és a magyar fizikus közösséget, hogy nem támogatják az ELI-ALPS nevű szegedi „szuperlézert”: „se a Magyar Tudományos Akadémia, se a hazai fizikus társadalom jelentős része nem foglalkozott kellőképpen ezzel a lehetőséggel. Az MTA visszafogottsággal kezelte ezt az ügyet. Nem hittek benne. Azt gondolták, túl sok pénzt visz el, és bele fogunk bukni. Az ésszerűség most azt diktálná, hogy a kákán is csomót keresés helyett most nagyobb önmérsékletet és alázatot tanúsítsanak ebben a kérdésben, és támogassák az ELI magyarországi sikerét. Magyarországnak jelen pillanatban ez az egyetlen és legnagyobb alapkutatási infrastruktúrája. Az összes többi kutatóhelyünk és eszközünk messze nem ez a kategória. A hazai fizikus társadalom, a Magyar Tudományos Akadémia nem engedheti meg magának, hogy most elegánsan hátradőljön. Van egy eszközünk, amit nemcsak lézerfizikai, hanem részecskefizikai kutatásokhoz is lehet használni. Jó lenne, ha tudnának ezzel a nagy lehetőséggel élni, és nem csak panaszkodnának.” Palkovics László, index.hu 2019. ápr. 10.

Az MTA és a fizikus közösség sajnálja, hogy eddig erre nem volt módja, és bár bizonyára maguk is lehettek volna kezdeményezőbbek, tény, hogy az ELI-ALPS projekt nem vált széleskörű, külföldi és hazai kutatók aktív részvételével fejlődő projektté, hanem szinte kizárólag helyi, a politikusokkal jó kapcsolatot ápoló tudósok kezében maradt. Palkovics újabb ELI-projekttel kapcsolatos nyilatkozatai nemcsak azt árulják el, hogy kormányzati szinten sem értik és ismerik a nemzetközi felhasználói kutatási infrastruktúrák működtetésének alapjait, hanem arra is utalnak, hogy továbbra sem a szakértői közösség szakmai mércéjének megfelelő tudományos projektek kapnak támogatást. Az ELI-ALPS projektre a kormány eddig közel 100 milliárd forintot költött (jórészt EU-támogatásból). Ez a tény, valamint a projekt nemzetközi jelentősége megkívánja, hogy megvizsgáljuk, jól költötte-e el a kormány ezt a pénzt, az elkészült létesítmény nemzetközi viszonylatban kiválónak mondható-e, és milyenek a projekt kilátásai küldetése teljesítésére.

Kutatási infrastruktúrák – hogyan kezelik őket másutt a világban?

A nemzetközi kutatás mindenkori első vonalába azok a kutatási infrastruktúrák tartoznak, amelyek egy vagy több meghatározó paraméterükben (pl. lézereknél intenzitásban, felbontásban vagy fókuszméretben) legalább egy nagyságrendnyi javulást hoznak a meglévőkhöz képest, és ezzel új utakat nyitnak a világ megismerésére. Az ezeknél a berendezéseknél folyó kutatások gyakorlatilag csak felfedező jellegűek lehetnek: az első években az előrelépést lehetővé tevő új technikát kell elsajátítani, ugyanis a csúcstechnikát megtestesítő, új elvekre épült berendezések kezdetben általában nem stabilak; kiismerésükhöz és a rutinszerű felhasználás kialakításához idő és tapasztalat, azaz tanulás és folyamatos tökéletesítés, az új berendezések “csiszolása” kell. Eközben (aktív felhasználói közreműködéssel) feltárulnak új kísérleti lehetőségek is; új kérdések és módszerek, új eljárások születnek. A már kiszámíthatóan működő felhasználói berendezések küldetése pedig az, hogy egyedi, máshol meg nem valósítható kísérleteket, programokat tegyenek lehetővé külső felhasználói csoportok minél szélesebb köre számára. A lehetséges alkalmazások is ebből a körből kerülnek ki, ugyanis nem érdemes a legdrágább berendezések kapacitását olyasmire fecsérelni, amit máshol lényegesen olcsóbban lehet megvalósítani. Az ilyen létesítményeknél már az ötlet felmerülésétől kezdve a lehető legszélesebb nemzetközi összefogás jellemző; a tudományos program a felhasználói és a szakértői közösséggel való folyamatos, nyílt konzultáció során alakul ki. Fontos, hogy a berendezés használatánál a tudományos kiválóság az elsőrendű szempont, így a használati lehetőséget pályázati úton lehet elnyerni. A felhasználói pályázatok elfogadásáról független nemzetközi szakértői zsűrik döntenek előre meghatározott szempontokat követve, átlátható, szakmailag ellenőrizhető módon – tehát nem politikusok vagy hivatalnokok ismeretlen megfontolások alapján.

Fizikai jellegű – de anyagvizsgálati alkalmazásaik által akár élettudományi, orvosi vagy éppen humántudományi kutatásokat is lehetővé tevő – kutatási nagyberendezések esetén (ilyenek például a nagy gyorsítók, a gyorsítóalapú röntgenforrások, a nagy neutronforrások és a nagy intenzitású lézerek) teljes folyamatában átlátható, nyílt pályázati rendszer garantálja, hogy a nemzetközi kutatói közösség tagjai legkiválóbbnak ítélt kutatási ötleteiket valósíthassák meg, amire általában néhány napos kísérleti kampányban néhány vagy néhány tucat főből álló csoportok kapnak lehetőséget. Az ilyen létesítmények nem lehetnek rentábilisak, „csak viszik a pénzt”: az üzemeltetés évi költsége többnyire a kezdeti beruházás költségének 10 százaléka, amit a fenntartó országok fizetnek éves tagdíj formájában. További bevételt csak multinacionális vállalatok, például gyógyszergyárak, kozmetikai cégek és más hasonló vállalkozások üzleti célú, nem nyilvános kutatásai hozhatnak, de ez általában eltörpül az adott infrastruktúra költségvetésében. A magyar kutatóközösség számos ilyen létesítményben érintett a tervezéstől a pályázati zsűrikben, felügyelőbizottságokban való részvételen, valamint a berendezések üzemeltetésén és fejlesztésén át az általuk végzett felhasználói kísérletekig.

A legnagyobb kutatási infrastruktúrákat legfeljebb csak nagy és gazdag országok tudják önállóan megépíteni és kihasználni – de gyakran még azok sem. Ezért a projektek előkészítő szakaszában jellemzően nemzetközi konzorciumok szerveződnek, amelyek az építési, majd az üzemelési fázishoz közeledve átadják helyüket a berendezést megépítő, majd használó országok kormányai által létrehozott társaságnak. Ez a társaság lehet a befogadó ország jogrendje szerint működő gazdasági társaság (pl. kft.), vagy az európai jog szerint külön erre a célra létrehozott konzorcium (European Research Infrastructure Consortium, ERIC).

ELI: az Európai Unió szuperlézer-hálózata

Az Európai Unióban a tagországok illetékes minisztereiből álló Versenyképességi Tanács hatáskörébe tartozik a kutatási infrastruktúrákkal kapcsolatos stratégia kialakítása. A 2002-ben alakult Versenyképességi Tanács egyik első intézkedése volt, hogy 2004 végén életre hívta az ESFRI (European Strategy Forum for Research Infrastructures) nevű testületet, amely a tagországokból érkező javaslatok átlátható folyamatban történő értékelése alapján nagyjából kétévenként publikálja a következő 10–15 évben megépítendő vagy alapvetően felújítandó legnagyobb európai vagy európai részvételű globális kutatási infrastruktúrákat tartalmazó útitervét. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) már az ESFRI első, 2006-os útitervében, majd annak 2008-as, megújított kiadásában is megjelent mint akkor még egyetlen nagy lézerközpont, amelynek fő berendezése intenzitásban több mint három nagyságrenddel múlja felül az akkori nagy lézereket, és amely rendkívüli intenzitású és ultrarövid impulzusainak az anyaggal való kölcsönhatásai által igen sokféle célra használható másodlagos részecskéket képes kelteni a röntgenfotonoktól kezdve elektronokon, protonokon és neutronokon át müonokig, sőt neutrinókig. 2009-ben világossá vált, hogy a nagy” ELI egy lépésben, egy helyszínen nem építhető meg, így az eredeti koncepció akként módosult, hogy előbb három külön pillér jöjjön létre a nagy intenzitású, az ultragyors, illetve a nukleáris kölcsönhatások vizsgálata számára, a negyedik pillér, az igazi” ELI megépítésének műszaki tartalmáról, időpontjáról és helyszínéről pedig majd csak az első három pillér működésének tapasztalataira alapozva, később szülessék döntés. Mivel ez a konstrukció annak a politikai célnak is megfelelt, hogy az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országokba is kerüljön nagy európai, de az említett országok tudományos, műszaki és gazdasági környezete számára kezelhető méretű kutatási infrastruktúra, amely csökkenti Közép- és Kelet-Európa e téren fennálló lemaradását, az Európai Bizottság, illetve az ESFRI bátorította a cseh, magyar és román kormányt, hogy fogadják be az ELI egy-egy pillérét. A három ország kormánya 2010 áprilisában szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint megépítik a három pillért, majd létrehozzák az ERIC formában működő ELI Delivery Consortium társaságot, amely közös igazgatással, egységes európai felhasználói kutatási infrastruktúraként bocsátja a berendezést a kutatói közösség rendelkezésére. A társaság 2013-ban valóban létre is jött brüsszeli székhellyel, ELI Delivery Consortium International Association (ELI-DC AISBL) néven, de egyelőre nem a három pillér igazgatásával, hanem az ERIC konstrukció szerint működő közös szervezet létrehozásának előkészítésével foglalkozik, ebben a folyamatban az eredeti tervekhez képest igen jelentős lemaradással.

A beruházás tehát nem Magyarországra fókuszált, hanem három egymást kiegészítő központ épült: Szegeden, valamint Prága és Bukarest mellett. A három központ különböző tudományos feladatot vállalt; közülük a szegedi ELI-ALPS berendezés fő célja ultrarövid, attoszekundumos (1 as = 10-18 s, azaz a másodperc milliárdodrészének a milliárdodrésze) fényimpulzusok létrehozása és felhasználása ultragyors jelenségek vizsgálatára. A magyar pályázati tanulmányt, amelynek megírásában sok magyar és külföldi kutató is részt vett, Krausz Ferenc, a müncheni Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója vezetésével öntötték végső formájába. A 80 milliárd forintos szegedi beruházás főképp az Európai Unió strukturális alapjából, 15 százalékos magyar önerővel jött létre.

A provinciális menedzselés és annak következményei 2011–2012-ben

Sajnálatos módon a beruházás megvalósítása nem követte a sikeres nemzetközi receptet, és a nemzetközi együttműködés helyett a provincializmus lett a meghatározó. A strukturális alapokra való pályázat beadása előtt nem kérdezték meg a projektről sem a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályát, sem annak Lézerfizikai Bizottságát, így az egész konstrukció – egy nemzetközi tanácsadó testület laza felügyelete alatt – helyi szinten valósult meg, noha a szegedi lézerfizikus közösség mérete és tudományos kapacitása egy ilyen nagy berendezés megvalósításához túlságosan kicsi volt. A politikai döntésről értesülve az MTA Fizikai Tudományok Osztálya szakmai tájékoztatást kért az ELI-ről Szabó Gábortól, az Osztály tagjától. Erre a tájékoztatásra alapozva az Osztály támogatta az ELI megvalósítását, de felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelő magyar kihasználtsághoz több tudományterületre kiterjedő kutatási és oktatási fejlesztésekre van szükség, továbbá jelezte az üzemeltetéssel kapcsolatos esetleges pénzügyi problémákat is. Sajnos a politikai vezetés nem vette figyelembe ezeket a véleményeket. Nem vonták be a nagy kutatási infrastruktúrák szakértőit, így nem jelent meg az elsősorban külső” felhasználókra alapozó szemlélet sem. Nem jött létre olyan jelentős kiegészítő nemzeti intézet és infrastruktúra, amely helyi szakértelemmel és szakember-utánpótlással támogathatná az ELI-ALPS projektet (mint pl. a csehországi ELI-Beamlines melletti HILASE intézet). A berendezés építését és tesztelését teljes mértékben a kivitelező cégekre és főképp külföldi partnerekre bízták. Jelentős problémát okozott, hogy az intézetnek egészen 2019-ig nem volt tudományos igazgatója. Sokak meglepetésére ugyanis a projekt indulásakor a lézerfizika szegedi erős embere, a Fidesz vezető szakpolitikusaival jó viszonyt ápoló Szabó Gábor az ELI igazgatása helyett a Szegedi Egyetem rektori székét pályázta meg. A tudományos igazgatói posztra kiírt nemzetközi pályázatot nemzetközi tudományos bizottság értékelte, ám végül nem töltötték be a pozíciót; az irányítás a helyi vezetők kezében maradt. Így minden a helyi technikai igazgatóra hárult, aki viszont nem a jó együttműködési képességeiről vált ismertté. A tudományos igazgatói posztra később szóba került tudósokkal sem tudtak megállapodni. Mindez természetesen nemcsak a pénzügyi és technikai, hanem a személyzeti döntésekre is rányomta bélyegét, és az ELI-ALPS tevékenységére a nyitottság helyett a titkolózás vált jellemzővé.

A kormányzati akadékoskodás és hozzá nem értés már a projekt indulását is hátráltatta. 2010 és 2011 között a kormány hosszasan fontolgatta, hogy visszavonja a projekt támogatását, részben politikai megfontolások miatt. A szerződéseket egyrészt még az előző kormány kötötte, másrészt a jelentős beruházás megvalósítása az egyetlen olyan nagyvárosban kezdődött el, amelyet ellenzéki polgármester vezetett. Nemzetközi nyomásra – és részben Krausz Ferenc közbenjárására – végül mégis megindulhatott a projekt a megvalósítására létrehozott kormányzati szerv, az ELI-HU Nonprofit Kft. vezetésével. A Kft. tulajdonosai a Magyar Állam (90,5%), a Szegedi Egyetem (4,8%), és Szeged városa (4,7%); 2011-ben kinevezett ügyvezetője nem tudományos vagy tudományirányítási, hanem pénzügyi ismeretekkel érkezett: korábban egy székesfehérvári bankfiókot vezetett, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt. Az ELI-HU azonban másfél év alatt sem volt képes összeállítani az uniós pályázati anyagot (ilyesmire az egyetemi és akadémiai kutatók csak néhány hetet szoktak kapni). A késlekedés és a fentebb részletezett problémák miatt 2012-ben – a kezdetben meghatározó szerepet betöltő – Krausz Ferenc is háttérbe vonult, lemondván a projekt tudományos vezetésében betöltött szerepéről.

„Tizennégy hónap alatt nem volt képes az állami ELI-HU Nonprofit Kft. elkészíteni a szegedi, összességében hatvanmilliárdos lézerprojekt uniós pályázatát, és a szakmai csapat sem állt fel. Így lehetetlenné vált a célok 2015 végéig történő megvalósítása – mindezek miatt mondott le a projekt tudományos vezetője, Krausz Ferenc fizikus. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság teljes körű vizsgálatot rendelt el.” – írta 2012. augusztus 23-án  Magyar Hírlap A kormányzat vizsgálódik a csúszás miatt című, ma már csak lapszemle formájában elérhető cikkében.

Mint a cikk irja, „Krausz Ferenc szerint nem csak a pályázat elnyerésében kerültünk a cseh és a román partnerekhez képest »alig behozható hátrányba«”.

„A csehek például már százfős kutató-mérnök csapattal dolgoznak, itthon viszont a nagyberuházást menedzselő, kilencven százalékban állami kézben lévő projektcég, az ELI-HU Nonprofit Kft. még a tudományos-technikai igazgató kinevezésig sem jutott el. »Még ennél is nagyobb probléma – folytatja Krausz –, hogy a jelentős számú nemzetközi hírnevű otthoni lézerfizikust sem sikerült bevonni a projekt előkészítésébe. Ez érthetetlen, különösen annak ismeretében, hogy a segítségüket aktívan felajánlották. Óriási hiba ez annak fényében, hogy hasonló »ütőképességű« szakembergárdával egyik partnerünk sem rendelkezik, következésképp ezen komparatív előny megfelelő hasznosítása lehetne hátrányunk ledolgozásának legfőbb eszköze« – fejtette ki a lemondott tudós.

Krausz Ferenc már többször is jelezte aggályait az ELI-HU ügyvezető igazgatójának, Lehrner Lórántnak, de mint írta, semmilyen jelét nem adták, hogy a tanácsaira szükség lenne. »Az elkövetett mulasztásokért és azok várható súlyos következményeiért ezért semmiféle (rész)felelősséget vállalni nem tudok, és a történtek után várható jövőbeni hibákért a jövőben sem kívánok« – áll Krausz Ferenc levelében.” (A 24.hu lapszemléje.)

Lemondásakor Krausz Ferenc tehát komolyan aggódott, hogy veszélybe került a 2015-ös indulás. A hír megjelenésének másnapján arról írt a Magyar Hírlap, hogy az ELI-HU szerint a lemondás félreértésen alapult: „A cégnél forrásaink szerint párhuzamot látnak Krausz »elsietett« és »félreértésen« alapuló lemondása, illetve a kormány közleménye között. Úgy tudjuk, Krauszt túl elfoglaltnak tartják, aki nem volt tisztában naprakész információkkal.” (Magyar Hírlap, 2012. augusztus 14., a világhálón már nem elérhető cikk.) Ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság néhány hónap alatt átvizsgálta a projektet, de nem talált problémát.

Lesz belőle valaha is nemzetközi kutatási infrastruktúra?

Most, 2019-ben ott tartunk, hogy az épület elkészült, benne már egy-két kisebb berendezés működik, és néhány együttműködő partner is jelentkezett kísérletekre. A nagyobb teljesítményű lézerberendezések és a hozzájuk tartozó nyalábutak, diagnosztikák viszont továbbra is késnek, ahogy ez a legtöbb nagyberendezés építésekor egyáltalán nem szokatlan. A közvetlen európai finanszírozás azonban véget ért, a dolgozók kiemelt bérét is a magyar államnak kell biztosítania. A 2010-es szándéknyilatkozat szerint a működési fázisban a három ELI-pillért közösen kell működtetni a korábban említett ERIC formátumban, a nemzetközi felhasználók számára nyitott kutatási infrastruktúraként. Az ERIC jogi forma lehetőséget teremt a működési költségek leszorítására, saját beszerzési szabályzat alkotására, valamint a közös hozzáférési szabályzat kidolgozására és alkalmazására. A működési költségek egy részét a tagállamok, továbbá esetleges ipari megrendelők befizetéseiből kell fedezni. Bár a tervek szerint az ERIC-nek már 2018-ban működnie kellett volna, ez mindmáig nem valósult meg; láthatóan nehéz anyagi hozzájárulást is vállaló tagállamokat találni. Fizetőképes keresletet akár nemzeti, akár egyéni megrendelői szinten abban az esetben lehet remélni a nagyberendezés nyalábidejére, ha az kivételes paramétereket szolgáltat, amelyekhez hasonlókat a kísérletekben részt vevők nem kaphatnak meg ingyen máshol, például a LASERLAB Europe nagyberendezéseinél. A kivételes paraméterek viszont nem teljesülnek, az ELI-ALPS nagy ismétlési frekvenciájú lézere sem számít csúcstechnológiának már évek óta, ugyanis például mintagerjesztéshez (tehát nem a vizsgálathoz, hanem a minta vizsgálat előtti megfelelő állapotba hozásához) a Európai XFEL SQS berendezése gyakorlatilag ugyanilyet vásárolt tartaléknak, amíg az igazi” el nem készül.

Feltehetően a magas működtetési költség és a tagdíjfizetői érdeklődés hiánya az oka annak, hogy az ITM 2019-ben átalakította az ELI-HU és az ELI-ALPS vezetését. A lemondott Lehrner Lóránt, az ELI-HU ügyvezetői posztját korábban betöltő banki szakember helyére azonban most sem tudományos háttérrel és kutatásirányítási tapasztalatokkal rendelkező menedzser került, hanem egy másik gazdasági szakembert neveztek ki ügyvezetőnek. A szakmai vezetés is megváltozott: a technikai vezetőt leváltották, és Geretovszkyné Varjú Katalint, a szakmában kiváló hírnévnek örvendő magyar kutatót nevezték ki tudományos igazgatónak (és kutatási technológiai igazgatónak is). Értesüléseink szerint idén őszig Krausz Ferenc vezetésével és további szakemberek, köztük a neutronfizikusként méltán világhírű, de a lézerszakmában teljesen ismeretlen Mezei Ferenc részvételével felülvizsgálják az ELI-ALPS működését. A kilátások azonban nem rózsásak. A tervezés és kivitelezés során elkövetett mulasztások következtében jelenleg a műszaki tartalom a vártnál gyengébb, a kutatók számára a legizgalmasabb paraméterű (a nagy ismétlődési frekvenciájú és a legrövidebb impulzusú) lézernyalábok egyelőre nem állnak rendelkezésre. Ez veszélyezteti az ELI-ALPS eredeti tudományos misszióját. Az elkötelezett felhasználói bázis, a világviszonylatban egyedülálló kísérleti lehetőségek, a felhasználóbarát kísérleti állomások és a kiszolgálói szemlélet hiánya sem kecsegtet világsikerrel. A kormányzat nem értette meg, hogy kézi vezérlés helyett csak az autonóm, széles szakmai közösségtől várható egy ekkora projekt sikerre vitele, jóllehet ezt nemzetközi példák hosszú sora igazolja. Az ELI-ALPS vezetése szemlátomást még saját nemzetközi tudományos tanácsát sem veszi komolyan; ez vezetett a testület több tagjának lemondásához. (A lemondások sem rendítették meg a vezetőséget; azt nyilatkozták, hogy nem szakmai okok miatt távozott a tanács három tekintélyes tagja. Szabó Gábor szerint, aki egyébként 2000 és 2002 között maga is az Oktatási Minisztérium kutatási-fejlesztési helyettes államtitkára volt, „nem megszokott a tudományos életben, hogy a politikai színtér közepén találja magát a kutató”, de nem fejtette ki, hogy állításának milyen relevanciája van a tanácstagok lemondására. Később azt is megtudtuk tőle, hogy 2012 után megint csak félreértésről volt szó: „azok a kollégák, akik felálltak, olyan szempontból elhamarkodottan döntöttek, hogy a rendelkezésükre álló információk egy része nem is volt helytálló”. Az átvilágítás – amennyiben független és szakszerű módon fog lezajlani – hozhat pozitív eredményeket a személyi és műszaki feltételek felmérése utáni észszerűsítésekkel, és ebben a tekintetben a szakmai közösség meg is bízik Krausz Ferenc szakértelmében (noha más országokban valószínűleg összeférhetetlenségnek találnák, hogy ezzel párhuzamosan 20 milliárd forintot kapjon az ITM-től lézeres molekuláris ujjlenyomat projektjére – amelyhez egyébként nincs is szükség az ELI lézereire). A Szabó Gábor nevével fémjelzett 3,6 milliárdos nukleárishulladék-átalakítási projekt szintén felfedező kutatás, amelynek várhatóan körülbelül 15 év múlva lehet eredménye, és témáját tekintve alapvetően nem is a szegedi, hanem sokkal inkább a magfizikai kutatásokra létrehozott másik ELI-pillér, a romániai ELI NP (Nuclear Physics) tudományos profiljába illeszkedik. A két utóbb említett újonnan indított projekt egyike sem kötődik az ELI-ALPS valódi tudományos missziójához, így azt nem igazán erősítik. A kormány megint csak a szakmai közösség megkérdezése nélkül döntött róluk. Ez a két projekt az eredeti problémák megoldásához nem visz közelebb, tehát semmilyen szempontból nem tekinthetők jó befektetésnek, és nem segítenek az ELI-ALPS gondjainak hosszútávú megoldásában sem, legfeljebb pénzügyi gyorssegélyt jelentenek.

Nem azért kellett az ELI-ALPS projektet a kormány kézi vezérlésére átállítani – és pénzügyi infúziójára kötni –, mert a berendezés iránt csekély a nemzetközi tudományos érdeklődés. Azért hiányzik a nemzetközi érdeklődés, mert a természetéből adódóan szabad tudomány élenjáró kutatóközpontjai csak ott jöhetnek létre, ahol nem politikai megfontolások döntenek a szakmai szempontok helyett, ahol nem lép kézi vezérlés az átlátható döntési folyamatok helyébe.

Akadémiai Dolgozók Fóruma

Akadémiai Dolgozók Fórumának III. nyilatkozata, MTA TTK, 2019. április 29.

Az áprilisi MTA-ITM tárgyalások eredményeire és az MTA vezetősége által benyújtott közgyűlési javaslatokra reagálva az MTA TTK-n 2019. április 29-én megtartott ADF fórumon az akadémia dolgozók jelenlévő tagjai a következő nyilatkozatot fogadták el.

  1. Az MTA kutatóhálózata a 2019. január 1-i szerkezetében működjön tovább az MTA szervezeti keretein belül, finanszírozása pedig továbbra is az MTA költségvetési keretei között valósuljon meg.
  2. A magas színvonalú alapkutatás előfeltétele a nem pályázati alapú, reálértékét megtartó stabil alapellátás. A pályázati alapú állami támogatás csak többletforrás megszerzésére irányuló eszközként jelenhet meg a finanszírozási rendszerben.
  3. Az MTA a kormányzattal való tárgyalásai során kiemelten képviselje a kutatóhálózatban dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának fennmaradását. Ennek megszűnését tartalmazó megoldások nem szolgálhatnak alapul semmiféle megegyezéshez.
  4. Amennyiben létrejön új irányító testület, a kutatóhálózat integritása és a tudományos kutatás autonóm működése érdekében a kutatóhálózat által ebbe delegáltak aránya egyezzen meg a kormány, illetve az MTA által jelölt tagok arányával. A kutatóhálózat közvetlenül maga válassza meg képviselőit az irányító testületbe, amelynek döntési jogosultságait sarkalatos kérdésekben legalább 2/3-os szavazati arányhoz kell kötni.
  5. Kérjük az MTA Közgyűlését, hogy hozzon határozatot arról, hogy az ITM képviselőivel a későbbiekben folytatott bármilyen szintű tárgyalásokon az MTA-delegáció tárgyalási kompetenciája az 1–4. pontokban rögzítettekig terjedjen. Amennyiben az MTA törekvései ellenére nem valósul meg a kutatóhálózatnak az Akadémia működési és költségvetési kereteiben tartása, akkor az Akadémia vagyoni és szellemi tulajdonát, dolgozóinak jogviszonyát és jogi helyzetét védő szándékainak megvalósításán kívül ne vegyen részt az új kutatóhálózati rendszer kialakításában.

A nyilatkozat letöltető itt: ADF III nyilatkozata

A paritásos és egyéb vezetői testületek veszélyeiről – A Nemzeti Kulturális Alap átalakulása

A paritásos és egyéb vezetői testületek veszélyeiről
A Nemzeti Kulturális Alap átalakulása

 

Az MTA kutatóhálózatának felügyelete kapcsán az utóbbi hónapok során többször is felmerült lehetséges megoldásként, hogy egy paritásos bizottságot állítanak fel az MTA és az ITM delegáltjaiból, mely bizottság felügyelné és vezetné a kutatóhálózat egészét. A legfrissebb információk szerint Palkovics László miniszter elvi szinten ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányzat legalább 50% erejéig legyen képviselve az intézetek tervezett irányító testületében, a testület elnökét pedig a miniszterelnök nevezze ki az MTA elnökének és az ITM miniszterének közös javaslata alapján. Az MTA ezzel szemben egyharmad arányban szeretné maximálni a kormányzat részvételét az intézethálózatot irányító testületben. Hogy az ½-½, de még az ⅓-⅓-⅓ arányú konstrukció is nagy veszélyekkel jár az intézményi autonómiára, azt jól illusztrálja, ami az elmúlt években az NKA esetében történt.

Az NKA példája

Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere 2011. október 15-én mentette fel Jankovics Marcell[1] filmrendezőt, az NKA akkori elnökét. Helyére L. Simon Lászlót nevezte ki, aki ekkor az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöki tisztét töltötte be. A személycsere oka a hivatalos indoklás szerint az volt, „hogy a jövő évi költségvetés más szempontokat előtérbe helyező és más koncepciójú irányítást ad az NKA pénzügyi keretének felosztásáról döntő bizottság számára”. A hírek szerint azonban maga a miniszterelnök kezdeményezte Jankovics elmozdítását. Az bizonyos, hogy Jankovics rövid életű második elnöksége alatt nem történt változás a kollégiumok összetételében, a kurátorok személyében. Ilyen változást ő a hatályos törvények szerint nem is kezdeményezhetett volna (1,3 milliárd forintot viszont zároltak az alap költségvetéséből, ami jelentősen nehezítette a 2011. évi működést).

Az NKA szakkollégiumi rendszerét 2012. január 1-től alakították át az akkor már elnöki tisztet betöltő L. Simon elképzelései szerint. Az összevonások, átszervezések eredményeként a korábbi 19-hez képest 9 kollégium, a 152 kurátorból pedig mindössze 74 fő maradt (2015 végén már 10 kollégium működött). Ezzel az átalakítással jelentősebb személyi változások zajlottak tehát a kurátorok körében – vélhetően megfelelve a miniszterelnök elvárásának, bár minden kollégiumban maradtak azért olyan szakemberek, akik a folytonosságot képviselték. Az NKA Bizottsága ezt támogatta. Ezzel a lépéssel tehát egyfelől kiadáscsökkentést lehetett felmutatni, másrészt a politikai elvárásoknak is eleget tudott tenni az új elnök.

Miután 2012 nyarán L. Simont kinevezték az EMMI kultúráért felelős államtitkárává, törvénymódosításra került sor, mert az államtitkári és az NKA-elnöki poszt összeférhetetlen volt. Módosítani kellett tehát a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló 2010-es törvényt és az NKA-törvényt, a módosító javaslatot L. Simon László és Puskás Imre nyújtották be.[2]

Az NKA-törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendelet módosítását az NKA Bizottság egyhangúlag támogatta, és azt a parlament is elfogadta. Addig az NKA elnöke a kultúráért felelős miniszter volt, de az elnöki feladatokat másra is ráruházhatta (2012-ig ez így is történt a gyakorlatban). A módosítás következtében létrehozták az NKA alelnöki posztját, ezt töltötte be a továbbiakban L. Simon, aki így továbbra is elláthatta a tényleges irányítási feladatokat – miközben az elnök a törvény előírásának megfelelően a kulturális ügyekért felelős miniszter maradt. Emellett a korábbiaknál erősebb jogosítványokkal ruházta fel az Alap elnökét és alelnökét, például vétójogot biztosított nekik a pályázatok elbírálásánál.[3] Eddig ez a Bizottság hatáskörébe tartozott, és a testület döntött ilyen esetekben kötelező érvénnyel. L. Simon alelnöksége idején ezzel az új jogosítvánnyal nem éltek, de a változás jól jelzi azt a folyamatot, amely során a minisztériumi vezetés és a kormányzat egyre több jogot és beleszólást szerzett. Ennek jele az is, hogy az NKA innentől kezdve nemcsak a szakmai, hanem „a szakmai szervezetek vagy az állam által alapított kulturális, művészeti díjakhoz” is hozzájárulhat, ami nyilvánvalóan tovább növelte az NKA és vezetői szakmai befolyását.

A legfontosabb változás azonban az volt, hogy a szakmai és miniszteri delegáltakból korábban fele-fele arányban összeálló bizottságban az elnök és az alelnök révén innentől biztos kormányzati többség jött létre. A törvénymódosítás által egyértelműen biztosították a kormányzati akarat érvényesülését a Bizottságban: „A Bizottság, illetve a kollégium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a Bizottság döntésekor, ha az ülést a miniszter vezeti, akkor a miniszter szavazata, ha az ülést az Alap alelnöke vezeti, akkor az Alap alelnökének szavazata, illetve kollégiumi döntés esetén a kollégium vezetőjének szavazata dönt.”[4]

A kormányzati befolyásszerzés azonban nem állt meg ezen a ponton. Nem sokkal később ugyanis megszületett az 1690/2012. (XII. 29.) kormányhatározat a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről. Ennek 2. pontja a következőképpen szólt: a kormány „felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az MMA elnökével együttműködésben tegyen javaslatot az MMA Nemzeti Kulturális Alap forrásainak felhasználásával kapcsolatos közreműködésének módjára.” (Határidő: 2013. október 31.) Felmerült, hogy az NKA-t teljes egészében az MMA alá rendelik, de végül nem ez a megoldás valósult meg, hanem egy olyan változat, amely a döntéshozatalban egyértelműen biztosította az MMA befolyását, de az adminisztrációs terheket nem rótta rá. A változás (melyről a szakmai szervezetekkel nem, csak az MMA-val történt egyeztetés) leglényegesebb eleme, hogy 2016. január 1-től megváltozott az NKA Bizottságába, valamint a szakkollégiumokba történő delegálás rendje: eddig a miniszter és a szakmai szervezetek mind a két szintre fele-fele arányban delegáltak, 2016-tól egyharmad arányban a miniszter, egyharmad arányban a Magyar Művészeti Akadémia és egyharmad arányban a szakmai szervezetek küldhettek tagokat a bizottságba, valamint a művészeti főtematikájú kollégiumokba.

Fontos jogosítványokat kapott maga az MMA elnöke is a módosítás nyomán. Többek között:

  • az Alap alelnökét a miniszter – a Magyar Művészeti Akadémia elnöke véleményének kikérésével – nevezi ki legfeljebb négy évi időtartamra,
  • a Bizottság a miniszter és az MMA elnöke által jóváhagyott éves munkaterv alapján látja el feladatát,
  • a kollégiumi struktúra kialakítása az MMA elnökének véleményét figyelembe véve történik, a kollégiumok elnökeit vele egyetértésben nevezi ki a miniszter,
  • a kollégiumok támogatási arányairól a Bizottság az MMA elnöke és a miniszter egyetértésével dönt. A támogatás összegének a művészeti főtematikájú állandó szakmai kollégiumok közötti felosztásáról a Bizottság a miniszter és az MMA elnöke egyetértésével dönt.

Az átalakításra jellemző volt, hogy a 18/2014. (V. 30.) alkotmánybírósági határozat szerint sérti ugyan a művészeti szabadság és sokszínűség követelményét az Magyar Művészeti Akadémia megalakulása és összetétele, a határozatnak nem lett következménye. Az MMA viszont idővel újabb jogosultságokat szerzett.

A kollégiumi struktúra ezzel egyidejűleg 2016. január 1-től ismét módosult: az új rendszerben 17 állandó és 3 ideiglenes kollégium működik 128 kollégiumi taggal: a művészeti főtematikájú állandó kollégiumok közé tartozik az építőművészeti, a filmművészeti, a fotóművészeti, az iparművészeti, a képzőművészeti, a népművészeti, a szépirodalmi, a színházművészeti, a táncművészeti és a zeneművészeti kollégium. A nem művészeti főtematikájú kollégiumok között van az ismeretterjesztés és környezetkultúra, a könnyűzene, a könyvkiadás, a közgyűjtemények, a közművelődés, a kulturális fesztiválok és az örökségvédelem kollégiuma. Az NKA kollégiumi struktúra relatíve gyakori átalakítása jó példa arra, hogyan zajlik egy szakmai szervezetet pillanatnyi, esetenként egyébként méltányolható szakpolitikai érdekeknek megfelelő átalakítása.

Az NKA kollégiumi struktúra átalakításának idején már nem L. Simon László volt az NKA alelnöke. A 2014-es választások után mondott le, mivel a képviselők jogállásáról szóló újonnan hatályba lépett törvény szerint tisztsége összeférhetetlenné vált a képviselőséggel. Utóda Doncsev András, az EMMI korábbi parlamenti államtitkára lett, aki 2017 májusáig maradt ezen a poszton. L. Simon állítólag nem támogatta az MMA térnyerését, ezt azonban nyilvánosan nem hangoztatta.

2016 végén aztán megszüntették az NKA Igazgatóságát, amely az NKA pályázatait bonyolította le a szerződéskötésektől a pénzek utalásáig. Ez a szervezet kisebb döccenők ellenére alapvetően jól működött, végül azonban a kormányzati centralizáció áldozata lett. Feladatait az NKA-tól kiszervezték az Emberi Erőforrások Minisztériuma alatt működő Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz. 2017 tavaszán Balog Zoltán miniszter többek között azért menesztette Doncsev Andrást, az NKA akkori alelnökét, mert az jelezte: némi „fennakadást” okozhat a „reformált” rendszer.

Ezek a nyomon követett változások az NKA szakkollégiumainak szakmai működését nem minősítik. Azt azonban bizonyítják, hogy a több mint 20 évig paritásos alapon működő NKA Bizottság, amely elvben az NKA legfőbb döntéshozó szerve (elvi, irányító és koordináló jogkörben jár el), nem tudta vagy nem akarta érdemben befolyásolni, netán megakadályozni a kormányzati szándékok érvényesülését. Az NKA elnöke, majd alelnöke mindig kész előterjesztésekkel érkezett, amelyeket a Bizottság lényegi pontokon már nem módosított, és szinte kivétel nélkül egyhangúlag el is fogadott.

A kinevezettek között senki nem volt politikus, kifejezetten Fidesz-közelinek talán csak Cselovszki Zoltán nevezhető.[5] Az viszont általánosságban tapasztalható, hogy a Bizottságba a háttérben zajló egyeztetési folyamatok következtében kevés kivételtől eltekintve nem kifejezetten “harcos” emberek kerülnek. Fontos tényező emellett, hogy a miniszteri keret bizonyos kiadások levonása után az NKA bevételeinek legfeljebb 25 %-a lehet. A bizottság által meghatározott meghívásos és címzett meghívásos pályázatok, melyeket szintén a szakkollégiumok bonyolítottak, lehetővé tették, hogy a hivatalos kultúrpolitika által preferált nagyobb volumenű programok is támogatást nyerjenek. Az a tendencia már 2012-től megfigyelhető volt, hogy a kollégiumi kereteknek egyre kisebb része volt elkölthető a nyílt pályázatokon, a kollégiumi kereten belül mindinkább nőtt a meghívásos és címzett meghívásos pályázatokra elköltendő összegek aránya. Ez ellen egyébként az építészeti és örökségvédelmi kollégium fel is emelte szavát. De az NKA mindezek mellett is a hazai kultúrafinanszírozás nélkülözhetetlen intézménye maradt. Az átlagosan évi 10 milliárd forint körüli bevétel tehát lehetővé tette még a miniszteri kereten túl is a kormányzati célok, az aktuális miniszterek, államtitkárok vagy szakmai lobbik által megfogalmazott kérések, „megrendelések” támogatását. Ezek egy része szakmai szempontból méltányolható volt, de a kevéssé indokolt „megkereséseket” sem kérdőjelezte meg az NKA Bizottság. (Pozitívumnak tekinthető viszont, hogy a költségvetés nem vonhat el az NKA bevételeiből és év végi maradványaiból – ezt L. Simonnak sikerült elérnie egy törvényjavaslattal.)[6]

Nem egyedülálló az NKA esete

Az NKA-n kívül is voltak és vannak olyan bizottságok, amelyek hasonló (elrettentő) tanulsággal szolgálhatnak a paritásos testületek magyarországi gyakorlatával kapcsolatban. Hasonló probléma mutatkozott meg a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) működésében is. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011-es törvény értelmében a korábbi szakmai delegáltakkal ellentétben a MAB tagjainak felét és elnökét onnantól a kormány nevezte ki, illetve megszüntette az addigi önálló MAB költségvetési sort is. A MAB működésének függetlensége és finanszírozása kapcsán emelt kifogások miatt az európai felsőoktatás legtekintélyesebb nemzetközi minőségbiztosítási szervezete, az ENQA (European Association for Quality Assurance in Higher Education) felfüggesztette a MAB tagságát.[7] Emiatt módosítani kellett a törvényt, aminek következtében a MAB 20 főre bővült (9 miniszteri kinevezett taggal), és visszanyerte az időben nem átutalt működési költségvetését.[8] Ezzel, ha korábbi jogosultságainak összességét nem is, de függetlenségét valamelyest visszakapta a testület, amelynek összetétele azonban már közel fele részben kormányzati delegáltakból áll szemben a korábbi tisztán szakmai delegáltakkal.[9] Talán nem véletlen, hogy miniszteri delegálás aránya és kiváltképp módja a későbbiekben is okozott komoly problémákat, a miniszter ugyanis jogot szerzett arra, hogy bármilyen kérdésben szakmai indoklás nélkül eltekintsen a MAB szakértői véleményétől. Ezzel a MAB akkreditációs szerepe és autonómiája nagymértékben sérült, még akkor is, ha a miniszteri delegáltak egyébként szakmai meggyőződésük szerint hozták döntéseiket. Ennek eredményeként a MAB több tagja, beleértve a MAB Felülvizsgálati Bizottságának miniszter által delegált elnökét, idő előtt visszaadta megbízatását.

Hasonló probléma mutatkozik azoknál a szakmai szervezeteknél is, amelyek csak ajánlást tehetnek, és ennek alapján a kormány vagy a miniszterelnök hozza meg a döntéseket, nevez ki valakit vagy ítél oda valamilyen díjat. Legutóbb a Munkácsy Mihály-díj kapcsán merültek fel komoly kétségek. És a sort még folytathatnánk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a jelenlegi minisztériumi tervek szerint az MTA intézeteit irányító testület elnökét a mindenkori miniszterelnök nevezné ki az MTA elnöke és az ITM-miniszter közös ajánlására. Nem világos, hogy a miniszterelnök eltérhet-e a javaslattól, illetve milyen határidővel köteles dönteni a kinevezésről.[10]

Konklúzió

A Nemzeti Kulturális Alap az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint hazai és határon túli terjesztésének támogatása érdekében létrehozott-elkülönített állami pénzalap. Működését nem lehet teljes mértékben az akadémiai kutatóhálózattal párhuzamba állítani. De ha úgy képzeljük el a kutatóhálózat jövőjét, hogy annak irányító szerve megfelelne az NKA Bizottságnak, a kollégiumi rendszer pedig az egyes kutatóközpontoknak, kutatóintézeteknek, akkor rendkívül erős garanciákban kell gondolkozni ahhoz, hogy a kutatóhálózat integritása és függetlensége megmaradjon. Ilyeneket egyelőre az MTA nem kapott. Ezzel szemben az ITM jelenlegi tervei és sajnálatosan az MTA Elnökségének a közgyűlés elé terjesztett javaslatai szerint is az MTA intézeteit jövőben irányító testület felét az ITM minisztere, felét az MTA delegálná (6–6 fő – akár azzal a megkötéssel, hogy az intézetekből nevezendő ki 2–2 fő a két fél részéről), az elnökét pedig az MTA elnöke és az ITM minisztere ajánlására a miniszterelnök nevezné ki. Kicsi az esélye annak, hogy a testület elnöke valóban független lenne az éppen aktuális kormánytól. Az ITM terve így valójában az NKA Bizottságának összetételét másolná. Ugyanakkor az ⅓-⅓-⅓-os, az intézeteket saját jogán képviselő delegálási rendszer is sok veszély forrása lehet. Egészen biztos, hogy egy paritásos rendszer, amelyben elvi lehetőség van a mindenkori kormányzat szakpolitikai-politikai befolyására, állandóan a nyomásgyakorlás, a lobbizás és a lekenyerezés terepe és áldozata lenne, ez pedig egyáltalán nem szolgálná a tudomány független és szabad művelését. Amennyiben pedig egy ilyen testületben biztos kormányzati többség valósulna meg, akkor szinte kizárólag a kormányzati akarat érvényesülne, ahogyan az elmúlt 30 év hazai gyakorlata is mutatja. Mindeközben pedig a Palkovics miniszter által mintának tekintett és sokat emlegetett Max Planck Társaság esetén csupán megközelítőleg 20% a kormányzati képviselet mértéke. Ez pontosan annyi, amilyen mértékben (3 fővel) a magyar kormány jelenleg is képviselve van tanácskozási joggal a 15 fős Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsában (AKT). Átalakítás helyett talán a meglévő jogosultságokkal kellene jobban élnie a kormányzatnak. Mindenki jobban járna.

***

Az NKA példája a jövőre nézve azt a tanulságot szolgálja, hogy ha a kormányzat direkt vagy indirekt módon többséget szerezne az MTA kutatóhálózatának irányításában, várható lesz a szakpolitikai és politikai elvárások és megrendelések érvényesülése. Az intézményi környezet szempontjából pedig valószínűsíthető, hogy időnként a kutatóhálózat esetében is átalakításokat fognak végrehajtani, ami nagymértékben akadályozná a kiszámítható, előre tervezhető, független és nyugodt kutatások végrehajtását. Fontos leszögezni, hogy az egyébként jó, de gyakori reformok is nehezítik a hosszú távú kutatások megtervezését, a gyakori és rossz, vagyis folyton önkorrekcióra kénytelen reformok pedig egyenesen katasztrófát jelentenének a MTA kutatóhálózata számára. A praktikus szempontok mellett természetesen még fontosabb, hogy hosszú távon nem folytatható magas színvonalú tudományos munka, amennyiben a kutatói szabadság és függetlenség akár adminisztratív, akár pénzügyi eszközök alkalmazása miatt, akár szakpolitikai, akár politikai vagy ideológiai okokból nem érvényesülhet teljes mértékben. Nincs kétség afelől, hogy az MTA intézethálózatának kormányzati kontroll alá kerülése hosszú távon rontani fogja a hazai tudományos tevékenység színvonalát és ezáltal a hazai innovációs tevékenységet is. Ez a nemzeti érdekekkel menne szembe. Ezt biztosan senki sem akarhatja.

 

 

[1] Jankovics először az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között volt az NKA elnöke, a második Orbán-kormány alatt pedig 2010. augusztus 1. és 2011. október 15. között.

[2] Jelenlegi jogi háttér: http://80.99.236.241:81/nka_belso/_temp/ckfinder/files/jogi_hatter/1993_evi_XXIII_tv.pdf

http://80.99.236.241:81/nka_belso/_temp/ckfinder/files/jogi_hatter/9_2006_NKOM_rendelet.pdf

Ld. még: https://hvg.hu/itthon/20120615_lex_LSimon_NKA, https://vastagbor.blog.hu/2012/06/18/lex_l_simon

[3] 2.§ 6.: „A pályázat elbírálásáról a kollégium dönt. Amennyiben az Alap elnöke vagy alelnöke a kollégiumnak a pályázat elbírálására vonatkozó támogató döntésével nem ért egyet, akkor azt megsemmisíti, vagy megfontolás végett visszaküldi a szakmai kollégiumnak.”

[4] A törvénymódosítás indoklása a következőképpen hangzott: „A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény (Nkatv.) módosítása a kulturális terület eredményesebb és kiszámíthatóbb támogatásának megteremtését szolgálja. A magyar kultúra támogatásában kiemelkedő szerepet játszó Nemzeti Kulturális Alap (NKA), valamint az ágazati irányításért felelős minisztérium hatékonyabb együttműködését teszi lehetővé azon rendelkezés révén, amely szerint a kultúráért felelős miniszter egyúttal az NKA elnöki tisztségét is betölti, s elnöki funkcióját nem ruházhatja át más személyre . Míg a miniszter a jövőben – a korábbi gyakorlattal ellentétben – rendelkezési, irányítási jogkörét az NKA elnöki tisztségén keresztül közvetlenül gyakorolja, addig a törvényjavaslat az elnök döntéseinek megfelelő előkészítése és végrehajtása érdekében egy új, széles jogkörökkel felruházott alelnöki tisztséget hoz létre.”

[5] Cselovszki kapcsolatrendszerét tekintve Baán László és Habony Árpád köréhez tartozott, ő volt korábban az V. kerületi főépítész, az első Orbán-kormány alatt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, majd a második Orbán-kormány idején, 2012-től, Tamási Judit lemondása után ismét. Miután L. Simon kezdeményezésére menesztették, az Iparművészeti Múzeum élére a lemondott Takács Imre utódjaként került.

[6] Ebből a jelentős pénzösszegből marketing- és kommunikációs költségekre jutott azért a baráti cégeknek is. Ennek elsősorban L. Simon elnöksége idején járt utána a sajtó, feltárva, hogy politikusok kapcsolati hálójába tartozó cégek több 10 millió forintot kaptak ilyen célokra. Példák a sajtó beszámolóira: http://nol.hu/belfold/jo-l-simon-baratjanak-lenni-1502427, https://magyarnarancs.hu/belpol/az-nka-sem-ertette-miert-kell-ennyi-penz-az-l-simon-kozeli-cegnek-de-megszavaztak-92881, http://nol.hu/gazdasag/a-szolo-utcai-lakas-rejtelye-1479129

[1] Lásd még az alábbi sajtóbeszámolókat: https://oktatas.atlatszo.hu/2014/02/10/_leminositette_az_europai_akkreditacios_szervezet_a_mab-ot/, https://eduline.hu/felsooktatas/Elegedetlen_a_MAB_a_felsooktatasi_torveny_m_XP2ZA2, https://index.hu/belfold/2014/08/01/az_akkreditacios_bizottsag_kemenyen_beszolt_a_kormanynak/, https://nepszava.hu/1010584_gond-lehet-a-diplomakkal

[7] Lásd még az alábbi sajtóbeszámolókat: https://oktatas.atlatszo.hu/2014/02/10/_leminositette_az_europai_akkreditacios_szervezet_a_mab-ot/, https://eduline.hu/felsooktatas/Elegedetlen_a_MAB_a_felsooktatasi_torveny_m_XP2ZA2, https://index.hu/belfold/2014/08/01/az_akkreditacios_bizottsag_kemenyen_beszolt_a_kormanynak/, https://nepszava.hu/1010584_gond-lehet-a-diplomakkal

[8] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100204.tv 2016. évi LXIV. törvény 99. §. „A MAB-nak húsz tagja van. Kilenc tagot delegál a miniszter, kettő tagot a Magyar Tudományos Akadémia, egy tagot a Magyar Művészeti Akadémia, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, kettő tagot a felsőoktatási intézményt fenntartó egyházi jogi személyek, egy tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, egy tagot a Doktoranduszok Országos Szövetsége.” Érdekes párhuzam, hogy az új testületben a miniszteri delegáltak száma relatíve a legnagyobb, miközben igen sok helyről érkezik kevés számú tag. Ez a megoldás visszaköszönt az ITM valamelyik áprilisi javaslatában is, amely a MTA kutatóhálózatához igyekszik csatolni számos állami kutatóintézetet, illetve a kutatóhálózat vezetését segítő tudományos tanács tagjai közé bevenne számos külső szakmai szervezet delegáltjait (pl. a Lendület kutatócsoportok, a Magyar Rektori Konferencia, az Országos Tudományos Diákköri Tanács, a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldötteit, valamint ITM delegáltjait). Ezt a tervet sokan a minisztérium megosztási és befolyásolási kísérletének értelmezték, illetve egy olyan szándékot láttak mögötte, hogy a felhigitott intézeti hálózat irányító testületében valójában a MTA intézetei delegáltjai kisebbségbe kerüljenek. Fontos eltérés ugyanakkor, hogy „a MAB elnökének személyére a bizottság tagjai közül a miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tesz egyeztetett javaslatot”, miközben az MTA intézményeit irányító testület elnökét a tagok számán felül nevezi ki a miniszterelnök a miniszter és az MTA elnöke javaslatára. Ez utóbbi megoldás leginkább az NKA Bizottság 2016 előtti működéséhez hasonlít, amikor is az alelnök személyében a kormányzati többséget biztosította.

[9] Ld. a szélesebb összefüggésekre és a MAB autonómiájának további csökkenésére: https://www.es.hu/cikk/2017-06-30/kenesei-istvan/egyetemi-autonomia-magyarorszagon.html

[10] Tanulságos eset, hogy az Országos Könyvtári Kuratóriumot tavaly nyár óta nem hívta össze a miniszter. A testület mandátuma időközben le is járt, de annak ellenére, hogy állítólag a miniszter még tavaly év végén beterjesztette az új testület tagjainak névsorát, az azóta sem alakult meg. Kinevezések halogatása nyilvánvalóan nagy kockázatot jelenthet az MTA intézetei irányító testülete szempontjából is, ezért fontos lenne, ha a szabályozás ezekre a kérdésekre is nyújtana majd garanciát.