Az Akadémiai Dolgozók Fóruma felháborítónak és botrányosnak tartja Hankó Balázs miniszter újabb támadását a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat ellen, és kiáll a kutatóhálózat egysége, a kutatás szabadsága, valamint az alapkutatások támogatása mellett. Az elcsatolás óta eltelt öt évben nem sikerült megoldani sem a kutatások megfelelő finanszírozását, sem a dolgozók tisztességes bérezését, miközben jelentősen sérült a kutatók autonómiája. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának határozott álláspontja továbbra is az, hogy a kutatóhálózatnak a Magyar Tudományos Akadémiánál van a helye, nem pedig üzleti logikát erőltető szervezeti irányítás alatt. A kutatóhálózat jelenlegi, a kormány által ránk kényszerített inkompetens vezetésének pedig távoznia kell.
A kutatóhálózat kormány által kijelölt vezetésének legutóbbi „stratégiai workshopján” (amely az ADF és a szakszervezet nyomására már nem luxushotelban, lazac és kaviár mellett zajlott) Hankó Balázs miniszter is előadást tartott, és állításait később az MTI-nek adott nyilatkozatában megismételte. Erős kijelentések hangzottak el a felsőoktatás megújulásáról, amelyek éles ellentétben állnak a valósággal. Mára ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a privatizált és alapítványosított egyetemek kiestek az Erasmus-programból és más uniós tudományfinanszírozási rendszerekből is, az Erasmus helyettesítésére kitalált „Pannon Program”-ban pedig a Hankó Balázs által vizionált 8000 ösztöndíjas helyett jelenleg körülbelül csak 700-an vesznek részt. Az állami egyetemek ugyan hozzájutnak még uniós forrásokhoz, de működésük katasztrofálisan alulfinanszírozott, és a külföldi partnerek velük sem szívesen kötnek szerződést.
Hankó Balázs és a hálózat vezetőinek előadásai alapján úgy tűnik, hogy az általuk sikerként beállított, valójában katasztrófába torkollott botrányos egyetemi átalakítás mellett fel kívánják melegíteni a korábban már kudarcba fulladt Palkovics-tervet: újra szabadalmakat, gyakorlati alkalmazhatóságot, gazdasági eredményeket kérnek számon az alapkutatást végző hálózaton, és a „jobb működés” érdekében megpróbálják a kutatói autonómia maradékát is felszámolni. Erős a gyanú, hogy a „beszerzési folyamatok egyszerűsítése” nevében – ami jellemzően a közbeszerzés megkerülését szokta jelenteni – az eddig még állami intézményként, az MTA vagyonával működtetett hálózatot az alapítványba kényszerített egyetemekhez hasonlóan megpróbálják privatizálni, illetve valamilyen piaci formában tovább működtetni. Ez egyenesen vezet majd oda, hogy a kutatóhálózat is elesik a most még rendelkezésre álló uniós forrásoktól, és még meglévő vagyonát is elveszti.
Mindezt az Alexander Zehnder által vezetett átvilágításra alapozzák, amelyet azonban alapvetően – és úgy tűnik, szándékosan – értenek félre. A Zehnder-féle átvilágítás részletei egyelőre nem teljesen ismertek. (Az Akadémiai Dolgozók Fóruma az átvilágításban semmilyen formában nem vett részt, de természetesen nyitott arra, hogy annak módszertanát és következtetéseit részleteiben is megvitassa és értékelje.) Az átvilágítást vezető svájci professzor végkövetkeztetései azonban, melyeket pár napja egy interjúban fogalmazott meg, gyökeresen ellentétesek Hankó Balázs miniszter vagy a hálózatot vezető Gulyás Balázs és Jakab Roland vízióival.
Zehnder szerint az állami finanszírozású alapkutatások önmagukban is hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez, akkor is, ha konkrét haszonnal azonnal és közvetlenül nem járnak. Példaként Einstein relativitáselméletét hozza, amelynek kidolgozásakor még semmilyen gyakorlati haszna nem volt, ma viszont elképzelhetetlen volna a GPS-rendszer működése az elmélet ismerete nélkül. Zehnder szerint: „A jövő sikerének kulcsa a nagy mennyiségű tudás létrehozása, amelyből később részben meghatározó információk válhatnak. A modern társadalmak egyre összetettebb kihívásaival az egyetemi kutatások már nem tudnak önmagukban megbirkózni, ezért van szükség nemzeti kutatási hálózatokra, amelyek nélkül olyan áttörések, mint az űrkutatás vagy a zöld forradalom, nem valósulhattak volna meg.”
Mindemellett a professzor a kormány jelenlegi gazdaság-, oktatás- és tudománypolitikájának erős kritikáját is adja: „Magyarország számára különösen fontos, hogy technológiai fejlődésbe fektessen, hiszen ez lehetőséget teremt arra, hogy az ország ne csak gyártóként, hanem új technológiák és szolgáltatások fejlesztőjeként is előrelépjen. A jól működő kutatási hálózatok világszerte jelentős hatással vannak a GDP-re, és szinte egyenes arányban növelik az ország gazdasági teljesítményét.” Ugyanakkor felhívja a figyelmet az ADF által is számos alkalommal hangsúlyozott problémára: „megfelelő finanszírozásra van szükség, különben a legtehetségesebb kutatók elvándorolnak, és az ország elveszíti tudásbázisát. Ha Magyarország versenyképes akar maradni a nemzetközi színtéren, elengedhetetlen, hogy pénzügyileg is támogassa a kutatást.”
Zehnder hosszútávú megállapodásról beszél a kormány és a kutatóhálózat között a célok elérése érdekében (mint szerződő felek között, nem arról van tehát szó, hogy az állam maga alá gyűri a hálózatot, ahogyan az korábban történt).
A kutatóhálózatot vezető Gulyás Balázs és Jakab Roland elképzelései, valamint a Hankó Balázs által vázolt tervek mindezzel teljesen ellentétesek. Az MTA-tól való elszakítás óta a kutatóhálózat autonómiája még az alapítványosított egyetemek szintjét sem éri el. A kutatók és dolgozók közösségének – szemben például egy valóban működő egyetemi szenátussal – nincs beleszólása az ügymenetbe, az érdekképviseletek a jelenlegi szervezeti struktúrában nem vehetnek részt sem a döntéshozatalban, sem a működés felügyeletében, a vezetés nem hajlandó tárgyalni velük. A hálózat vészesen alulfinanszírozott, a bérek megdöbbentően alacsonyak, a PhD-val és több nyelvvizsgával rendelkező pályakezdő kutatók fizetése nem haladja meg a garantált bérminimumot, tehát azt a bért, amit bármilyen középfokú végzettséget igénylő munkakörben fizetni kell. A hálózaton belüli szervezeti átalakítások ötletszerűek, mint ahogy a finanszírozás is. Egyik sem kötődött a szintén ötletszerű kérdőívekhez, amelyeken a HUN-REN Központ véletlenszerű információkat kért be.
Mint az elmúlt öt évben mindig, az Akadémiai Dolgozók Fóruma továbbra is el fog utasítani minden olyan törekvést, amely a kutatóhálózat szétverésére vagy magánkézbe juttatására irányul. Továbbra is követeljük a hálózat stabil és uniós szintű finanszírozását, a tisztességes béreket, a kutatói és érdekképviseleti részvételt a hálózat irányításában, valamint a tudományos kutatás autonómiáját és szabadságát. A hálózatnak legkésőbb a Magyar Tudományos Akadémia alapításának kétszázadik évfordulóján, 2025-ben egységesen, oszthatatlanul és elválaszthatatlanul vissza kell kerülnie az MTA-hoz.
Akadémiai Dolgozók Fóruma 