A magyar kultúr- és tudománypolitika hányattatott sorsát mutatja a színházfinanszírozás körüli legfrissebb botrány. Hankó Balázs, a területért felelős legújabb miniszter a pitiánerség eddig nem tapasztalt fokára lépett: több tucat kis színháztársaság néhány százezres, 1–2 milliós támogatási pénzét gáncsolta el.
Tette ezt úgy, hogy a mára már nem igazán független, nem igazán sokszínű, hanem főleg a kormány híveivel, közvetlen támogatásából élő tagokkal feltöltött szakmai testület (az NKA Színházművészet Kollégiuma) döntését megvétózta: úgy küldte vissza, hogy kihúzta azokat a szervezeteket, amelyeknek szerinte nem szabad támogatást adni. A miniszteri „javaslatra” a testület valóban le is vette ezeket a szervezeteket a listáról. Emiatt két testületi tag dicséretes módon le is mondott.
Ez az eljárás szépen illeszkedik a hazai kultúr- és tudománypolitika nevezetes eseteinek sorába, mint amilyen például néhány évvel ezelőtt az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) körüli nagy botrány volt. Akkor az éppen aktuális miniszter a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakmai testületei által kidolgozott kutatási projekttámogatási listát írta át, saját támogatottjait előnyben részesítve, már nyertesnek ítélt kutatókat kiszorítva. A tudományos közösség számos szereplője és szervezete szólalt fel akkor nyilvánosan az ilyen eljárások ellen. Akkor a döntéshozók meghátráltak, plusz forrást adtak a tudomány autonómiáját megsértő intézkedések kárvallottjainak. Ha a kulturális élet szereplői most tiltakoznának, talán ennek a botránynak a kárvallottjai is megkapnák azokat a csekély támogatásokat, amelyeket most megvontak tőlük.
Szintén jelenleg zajló botrány, hogy a hónapokkal ezelőtt az NKFIH által meghozott támogatási döntéseket Hankó Balázs nem jegyzi ellen. Kutatók várnak pályázataik eredményére, kutatási projektek nem tudnak így elindulni. Az ellenjegyzés feltételezhetően mindeddig azért maradt el, mert a miniszter ezekbe a döntésekbe is bele akar szólni.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma tiltakozik a kultúra és a tudomány autonómiáját sértő intézkedések ellen, és arra buzdítja a kulturális és tudománypolitikai döntések előkészítésében részt vevő, a hazai független tudományért és kultúráért ténylegesen tenni akaró kollégákat, hogy – akár anonim módon, a TudoLeaks szolgáltatásunkat igénybe véve – juttassák el hozzánk azokat az információkat, amelyek fényt vetnek a testületi döntésekre és minden olyan tevékenységre, amivel a politikai döntéshozók azokba botrányos módon beleavatkoznak.