Az MTA-tól elszakított, jelenleg HUN-REN-nek nevezett kutatóhálózat tudományos kutatóközpontjai és intézetei 2025. április végén értesültek a HUN-REN Központ vezetői és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közötti tárgyalásokról. Ezeken a kutatóhálózattól a következő öt évben elvárt teljesítményelemek típusairól és az elvárt növekedést jellemző mutatószámokról folyik egyeztetés. A kormány ugyanis csak azzal a feltétellel adna további költségvetési forrásokat a kutatóhálózat számára, ha az a korábban jellemző kutatási eredményektől eltérő, másfajta teljesítményt lenne képes felmutatni, és a korábban elvárt jellemzőkben is számottevő növekedés mutatkozna.
A HUN-REN és a KIM közötti megállapodás-tervezet a Neumann János Programra épül, amely a kutatóhálózatban folyó munkát a gazdasági mutatók javításának, valamint az innovációs célok elérésének egyik eszközévé kívánja tenni. A program kizárólag innovációs és technológiai célokat, természettudományos-műszaki ágakat emel ki, ez pedig alkalmatlanná teszi arra, hogy humán tudományokat is magába foglaló és elsősorban alapkutatásokat végző kutatóhálózat általános háttere legyen. A Neumann János Program mint új irányelv alapjaiban változtatná meg az MTA-tól elcsatolt kutatóhálózatban folyó munkát. Számos tudományos diszciplínát és alapkutatási területet háttérbe szorítana, ezek finanszírozását ellehetetlenítené, és az ilyen területek kutatóit akár ki is szoríthatná a tudományos pályáról.
2019-ben azt állította a kormány, hogy növelni akarja a kutatóhálózat önállóságát, azért kell elcsatolni a kutatóhelyeket a Magyar Tudományos Akadémiától: az új szervezeti rendben az Országgyűlés felügyeli majd a kutatóhálózatot, és ez lesz a nagyobb önállóság garanciája. Azóta többször kiderült, hogy ez az indoklás álságos volt, a valóságban jelentős mértékben korlátozták a kutatás szabadságát, és minden egyéb szempont elé helyezték a gazdasági hasznosságot. Az elmúlt években egyébként külső pályázati forrásokból finanszírozott alapkutatásokat is megpróbáltak leállítani a kutatóhálózati vezetők, amivel a pályázati szerződések megszegésére kényszerítették volna a kutatókat.
A kiszivárgott írásos anyagokból kiderült, hogy a tárgyalásokon a KIM diktál, a HUN-REN Központ vezetői csak alárendelt szerepet játszhatnak. Az egyeztetés módszere is teljesen ellentétes az alapkutatás logikájával és működési módjával. Az alapkutatási tevékenység a kutatók ötleteire épül, amelyek sok tényező hatására születnek meg, majd formálódnak, finomodnak a munka során. A kutatóközpontok teljesítménye az ott dolgozók munkájának közös eredménye, és ezt a munkát nem felülről és nem kívülről érkező „megrendelések” irányítják, hanem az autonóm tudományos élet jelentős intézményei, szereplői, a hazai és nemzetközi tudományos trendek, a kutatók érdeklődése, tapasztalata és hasonló más tényezők határozzák meg. A kutatóhelyek munkatervének összeállítása is ilyen elvek szerint történik. Ezt nem szabad, de nem is lehet politikai motivációk alapján megváltoztatni, még akkor sem, ha a kutatóhelyeket csak lazán összefogó, azok belső viszonyait – és egymástól gyökeresen eltérő, a különböző kutatási területektől függő sajátosságaikat – alig ismerő irányító szervezet a saját elképzeléseit követve vagy külső nyomás hatására ilyesmire törekedne, vagy alkalmazott kutatási eredményeket várna el az alapkutatás végzése érdekében létrehozott és fenntartott kutatóhelyektől.
Bármilyen megegyezés születik is tehát a KIM és a HUN-REN között, az nem a kutatóhálózat teljesítményének tényleges növekedési potenciálját, hanem a minisztérium elvárásait jeleníti meg. A HUN-REN által jelenleg elfogadhatónak vélt teljesítménymutatók ugyanis nem a kutatóhelyekkel egyeztetve, nem azok vállalásainak összesítésével alakultak ki. Elvárt növekedési mutatókat pedig nem lehet felülről a kutatóhelyekre kényszeríteni: a kutatóhely nem termelőüzem. A központi kialakítású, egységesített elvárásrendszer azért sem lehet működőképes, mert jellegüknél fogva az egyes tudományterületeken a lényeges mutatók eltérőek. Erről a HUN-REN vezetése is nyilván rendelkezik ismeretekkel, hiszen a kutatóhálózat 2023-ban csatlakozott a COARA-hoz, a kutatói teljesítményértékelés végletes egyneműsítése és eltúlzott számszerűsítése ellen létrejött nemzetközi szövetséghez. Sőt, a magyar tagozat (Hungarian National Chapter) egyik társelnöke a HUN-REN képviselője.
A KIM és a HUN-REN közötti egyeztetésben részt vevő szervezetek képviseletében eljáró vezetőknek semmiféle gyakorlati tapasztalatuk nincs sem a magyarországi kutatóhálózati körülményekről, sem az egyes intézetek mindennapi munkamenetéről, hiszen sohasem dolgoztak kutatóként a hazai kutatóhálózatban. Az ismeretek hiányáról tanúskodik az is, hogy a jelenlegi tervek szerinti teljesítménymutatók rendszerében a kutatóhálózatra vonatkozó általános, százalékos arányban meghatározott „irányelvek” nem veszik figyelembe a tudományterületi sajátosságokat, ami miatt egyes tudományágakban az átlagosnál lényegesen magasabb lenne bizonyos elvárások szintje, míg más területeken azok teljesítése az ott folyó kutatások természetéből adódóan gyakorlatilag lehetetlen.
Az teljesítményelvárásokat megállapító módszer hibáiból következően az érvényesíteni kívánt követelések – például a tudományos közlemények számának öt éven belüli 30%-os növelése vagy a publikációkkal kapcsolatos részarányok előírt átalakítása – megvalósíthatatlanok. Az EU-n belüli együttműködésben írt cikkek számát 30%-kal, az EU-n kívüli partnerekkel közös cikkek számát 41%-kal, az egyetemekkel közös közlemények arányát pedig 80%-ra kellene növelni. A társszerzői követelményekre vonatkozó ajánlás az alapvető autonómiaelveknek sem felel meg, hiszen a kutatók tudományos szabadságnak egyik sarokköve, hogy olyan kollégákkal kutatnak és publikálnak, akiket arra szakmai szempontból megfelelőnek találnak. A társszerzőkre vonatkozó előírással a minisztériumnak valószínűleg az a célja, hogy az MTA-tól elszakított kutatóhálózati munkatársak publikációinak segítségével erősítsék a magyar egyetemek nemzetközi rangsorokban elfoglalt pozícióját (az egyetemi rangsorok kérdésköre számos korábbi egyeztetésen is felmerült).
Az európai uniós forrásokból elnyert pályázatok (MSCA és ERC) számának 100%-os növekedése aligha elképzelhető, amikor még arra sincs garancia, hogy a magánjogi szervezetként újraalapítandó kutatóhálózat kiállja az EU átláthatósági próbáját. A szabadalmak számának megtízszerezése (!) pedig végképp irreális egy alapkutatással foglalkozó hálózatban, amelynek feladata teljesen más. A szabadalmak menedzselése pedig azok haszonélvezői, tehát a termelő szférában érdekelt cégek tevékenységi körébe tartozik.
Ezekhez hasonló irreális elvárásokat kényszerítettek a „modellváltás” során a ma már alapítványi fenntartási formában működő egyetemekre is. Információink szerint az ilyen elvárásokat számos egyetem nem tudta teljesíteni. Az MTA-tól elcsatolt kutatóhálózat is hasonló helyzetbe kerülhet. A tervezett teljesítési határidőig tartó ötéves időszakban valószínűleg jelentős nyomásgyakorlás várható a minisztériummal kötött egyezségben érdekelt HUN-REN-vezetők részéről, a főigazgatók és az igazgatók közvetítésével: elterelés a kíváncsiságvezérelt alapkutatási témáktól a Neumann-program által preferált alkalmazott, az ipar számára gyors haszonnal kecsegtető kutatások irányába. Ezzel a kutatóhálózat jelenlegi, hagyományos és nélkülözhetetlen alapkutatási jellege kerül veszélybe. A megfelelően működtetett alapkutatási hálózat mellett támogatandó alkalmazott kutatási irányok kijelölése helyett az alapkutatást végző intézményhálózat elfoglalása és szükségtelen átalakítása zajlik.
A kutatóhálózat valódi anyagi és humánerőforrás-fejlesztését az Akadémiától való elcsatolás óta az akkori ígéretek ellenére a fenntartó és a magyar állam is elhanyagolta. A HUN-REN saját központjának kialakítására viszont ebben az évben elköltöttek közel ötmilliárd forintot (a teljes kutatóhálózat fenntartására eddig fordított éves összeg majdnem 10 %-át), miközben a kutatási tevékenységet ténylegesen végző intézményekben érdemi rekonstrukcióra nem volt és jelenleg sincs anyagi lehetőség. Miközben az állam az MTA-tól elszakított kutatóhálózat forrásainak növeléséhez feltételeket támaszt, a tudományfinanszírozásra szánt közpénzt új, kutatási feladatokkal megbízott alapítványok létrehozására és irodaházaik építésére fordítja.
Az egyetemi és kutatóhálózati bérek tartósan alacsonyak, az elvándorlás megakadályozására is alkalmatlanok. A kutatóhálózatnak ígért átlagosan 30%-os béremelés az utóbbi öt év inflációs hatásának ellensúlyozására sem elég. Növekedési elvárást támasztani a kutatóhálózattal szemben tehát még a béremelés megvalósulása esetén is illúzió – a kutatóhálózat dolgozói így is erőn felül teljesítenek, a régiós összehasonlításban is rendkívül alacsony fizetés mellett a kutatók kimagasló tudománymetriai mutatókkal rendelkeznek, és kompetitív nemzetközi kutatási pályázatokon is sikerrel vesznek részt.
A kutatóhálózat tervezett átalakításához kapcsolódóan előírt teljesítménynövekedést azért is lehetetlen megvalósítani, mert az ígért többletforrás legfeljebb a mai kutatói létszám megtartására volna csak elegendő. A tényleges kapacitásbővítéshez a rendelkezésre álló források többszörösére lenne szükség. Valódi vonzó életpályamodell kialakításához az egyelőre folyamatosan halogatott béremelés semmiféle alapot nem biztosít.
Számos alkalommal hangsúlyoztuk, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló többletforrások felszabadítása, így az elengedhetetlen béremelés sincs sem jogi, sem logikai kapcsolatban a kutatóhálózat új szervezetének felállításával. A magánjogi szervezetté alakítás pedig a kutatóhálózat átláthatóságát mindenképpen csökkenti. A kutatóhálózat munkatársainak megtartása szempontjából létfontosságú béremelés nem függhet attól, hogy ki a kutatóintézetek által használt ingatlanok tulajdonosa, és mi lesz az akadémiai ingatlanvagyon eladásáról folyó tárgyalások vagy az MTA egyéb vagyonelemeinek elidegenítéséről szóló döntés jogszerűségét vitató per eredménye. Az azonnali béremelés és a kutatóhálózat számára juttatott források növelése még a tudományos kutatások jelenlegi szintjének megőrzése szempontjából is létérdek. Az alulfinanszírozott rendszerben is kiváló tudományos teljesítmények és a hosszú távú eredményesség fenntartása csak az alapvető feltételek biztosítása mellett lehetséges.
______________________________________________________________________________
Összefoglalás
• Az alapkutatással foglalkozó intézethálózat nem alakítható át piaci és innovációs szempontok alapján.
• A kutatóhálózat kulcsproblémáját a rendkívül alacsony bérek jelentik.
A forráshiány átszervezéssel nem orvosolható, és a béremelés nem köthető átszervezéshez.
• Az ígért többletfinanszírozás nem jelent kapacitásbővítést.
• A kutatóhálózat a jelenlegi finanszírozás mellett messze az elvárható szint felett teljesít. A minisztérium által diktált növekedési mutatók irreálisak.
• A kutatóhálózatban tervezett bármilyen változtatás előfeltétele a koncepciók széles körű megvitatása és egyeztetése a kutatókkal. Konkrét átalakítási tervek kidolgozása csak ezek alapján lehetséges.
Akadémiai Dolgozók Fóruma 