Orbán Viktor Magyarország három legjelentősebb tudományos és felsőoktatási intézménye ellen fordult, melyeket még nem sikerült magánkézre játszani. A 2025. június 24-i Magyar Közlönyben megjelent két határozat szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem szenátusi döntését meg nem várva, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi döntésével szembefordulva és az MTA-tól elszakított kutatóhálózat dolgozóinak, igazgatóinak és főigazgatóinak tiltakozását figyelmen kívül hagyva akarja véghezvinni tervét, hogy az ország alapkutatási hálózatát feldarabolja.
Miután a múlt hét hétfőn az Akadémiai Dolgozók Fóruma nyilvánosságra hozta a miniszterelnök azon tervét, hogy az MTA-tól elszakított kutatóhálózat eddig megvédett egységét megbontva négy központot – 20 kutatóintézetet – az ELTE-nek adjon át, széles körű tiltakozás indult a hálózat dolgozói és vezetői között. Bár a miniszterelnök által kinevezett Irányító Testület botrányos, lemondásokkal kísért ülésén megszavazta a tervet, az ELTE 2025. június 23-án, hétfőn tartott szenátusi ülésén úgy döntött, hogy a kérdésről szavazást tart egy későbbi rendkívüli szenátusi ülésen. 2025. június 24-én, kedden pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége döntött úgy, hogy tiltakozik a kutatóhálózat egységének megbontása ellen, és nem bocsátja rendelkezésre a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyonát, amelynek jelenleg is a tulajdonosa.
Ezekkel a döntésekkel megy szembe az Orbán Viktor által szignált két kormányhatározat, melyeket a 2025. június 24-i Magyar Közlönyben tettek közzé. A miniszterelnök az ELTE szenátusának döntését meg sem várva, a Magyar Tudományos Akadémia döntésének ellentmondóan, hatalmi szóval elrendelte a kutatóhálózat felosztását és a kutatóközpontoknak az ELTE-hez csatolását.
Ez a nyíltan autokratikus döntés szembemegy a kutatás és a felsőoktatás autonómiájával, és az önkormányzatiság utolsó bástyáit számolja fel. Különösen fájdalmas és szégyenletes, hogy Orbán Viktor a Magyar Tudományos Akadémiával is szembefordul, amely már kétszáz éve a magyar nyelv és kultúra, a természet- társadalom- és böcsészettudomány őrzője.
A miniszterelnök korábban többször, több fórumon megígérte, hogy megfelelő forrásokat bocsát rendelkezésre a kutatóhálózati dolgozók béremelésére, szó volt erről parlamenti felszólalásában, de a 2025-ös költségvetési törvény bevezetőjében is, a 18 milliárd forintról rendelkező korábbi kormányhatározatát a mostani helyezte hatályon kívül, pénzt azonban ebből a kutatóhálózat soha nem látott.
Vissza kell utasítanunk minden ígérgetést és fenyegetést, amivel a miniszterelnök az autonóm felsőoktatási és kutatási intézményekre kíván nyomást gyakorolni. Az utolsó pillanatban vagyunk, most kell ellenállni, nem hagyhatjuk, hogy az összeomló rendszer maga alá temesse a magyar tudomány utolsó független intézményeit.
——————–
Kép: Léon Cogniet: Zászlók (Scène de Juillet 1830, dit aussi Les Drapeaux)