Álljunk ki közösen a magyar tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért!
A Magyar Tudományos Akadémia a magyar kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. A közel 200 éves nemzeti intézményünknek most mégis fennmaradásáért kell küzdenie.
Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arról nem mond le önként. A miniszter eljárása méltatlan, a megfogalmazott diktátum pedig elfogadhatatlan. Zsarolással nem lehet kikényszeríteni a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását. Arról kizárólag szakmai érvek mentén hozható döntés.
Március 21-én álljunk ki közösen a tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért.
Találkozzunk 14.00-kor az MTA székháza előtt, mutassuk meg az ülésező elnökségnek, hogy az Akadémia nem pusztán tégla és habarcs.
Az Akadémia mi magunk vagyunk!
Majd a Lánchídon átvonulva tudassuk a miniszterrel, hogy minket nem lehet zsarolással megfélemlíteni. Ismét arra kérünk, hogy hozz magaddal egy könyvet, amely megjeleníti számodra a magyar tudományt.
Palkovics miniszter szabálytalanul játszik: mutassunk fel neki piros lapot!
Arra bíztatunk, hogy hagyd otthon a pártjelvényeket, pártzászlókat és pirotechnikai eszközöket (akkor is, ha legálisan beszerezhető). Kérjük a politikai pártok képviselőit, hogy amennyiben kilátogatnak az eseményre, úgy azt magánszemélyként tegyék.
az Akadémiai Dolgozók Fóruma nevében: a Szervezők