ELI-ALPS: az elszuperált lézer

A kutatási infrastruktúrákat a tudományos közösségnek kell szakmailag előkészítenie és felügyelnie, nyíltan és a lehető legszélesebb körű együttműködésben, különben jó eséllyel csak kidobott pénz a beruházásra fordított jelentős összeg. Erre „jó” példa a szegedi ELI-ALPS, amely a hazai és nemzetközi szakmai közösség megkerülése miatt nem tölti be az eredetileg neki szánt funkciót.

A szegedi szuperlézer – ki milyen szerepet játszik benne?

Palkovics László azzal vádolja az MTA-t és a magyar fizikus közösséget, hogy nem támogatják az ELI-ALPS nevű szegedi „szuperlézert”: „se a Magyar Tudományos Akadémia, se a hazai fizikus társadalom jelentős része nem foglalkozott kellőképpen ezzel a lehetőséggel. Az MTA visszafogottsággal kezelte ezt az ügyet. Nem hittek benne. Azt gondolták, túl sok pénzt visz el, és bele fogunk bukni. Az ésszerűség most azt diktálná, hogy a kákán is csomót keresés helyett most nagyobb önmérsékletet és alázatot tanúsítsanak ebben a kérdésben, és támogassák az ELI magyarországi sikerét. Magyarországnak jelen pillanatban ez az egyetlen és legnagyobb alapkutatási infrastruktúrája. Az összes többi kutatóhelyünk és eszközünk messze nem ez a kategória. A hazai fizikus társadalom, a Magyar Tudományos Akadémia nem engedheti meg magának, hogy most elegánsan hátradőljön. Van egy eszközünk, amit nemcsak lézerfizikai, hanem részecskefizikai kutatásokhoz is lehet használni. Jó lenne, ha tudnának ezzel a nagy lehetőséggel élni, és nem csak panaszkodnának.” Palkovics László, index.hu 2019. ápr. 10.

Az MTA és a fizikus közösség sajnálja, hogy eddig erre nem volt módja, és bár bizonyára maguk is lehettek volna kezdeményezőbbek, tény, hogy az ELI-ALPS projekt nem vált széleskörű, külföldi és hazai kutatók aktív részvételével fejlődő projektté, hanem szinte kizárólag helyi, a politikusokkal jó kapcsolatot ápoló tudósok kezében maradt. Palkovics újabb ELI-projekttel kapcsolatos nyilatkozatai nemcsak azt árulják el, hogy kormányzati szinten sem értik és ismerik a nemzetközi felhasználói kutatási infrastruktúrák működtetésének alapjait, hanem arra is utalnak, hogy továbbra sem a szakértői közösség szakmai mércéjének megfelelő tudományos projektek kapnak támogatást. Az ELI-ALPS projektre a kormány eddig közel 100 milliárd forintot költött (jórészt EU-támogatásból). Ez a tény, valamint a projekt nemzetközi jelentősége megkívánja, hogy megvizsgáljuk, jól költötte-e el a kormány ezt a pénzt, az elkészült létesítmény nemzetközi viszonylatban kiválónak mondható-e, és milyenek a projekt kilátásai küldetése teljesítésére.

Kutatási infrastruktúrák – hogyan kezelik őket másutt a világban?

A nemzetközi kutatás mindenkori első vonalába azok a kutatási infrastruktúrák tartoznak, amelyek egy vagy több meghatározó paraméterükben (pl. lézereknél intenzitásban, felbontásban vagy fókuszméretben) legalább egy nagyságrendnyi javulást hoznak a meglévőkhöz képest, és ezzel új utakat nyitnak a világ megismerésére. Az ezeknél a berendezéseknél folyó kutatások gyakorlatilag csak felfedező jellegűek lehetnek: az első években az előrelépést lehetővé tevő új technikát kell elsajátítani, ugyanis a csúcstechnikát megtestesítő, új elvekre épült berendezések kezdetben általában nem stabilak; kiismerésükhöz és a rutinszerű felhasználás kialakításához idő és tapasztalat, azaz tanulás és folyamatos tökéletesítés, az új berendezések “csiszolása” kell. Eközben (aktív felhasználói közreműködéssel) feltárulnak új kísérleti lehetőségek is; új kérdések és módszerek, új eljárások születnek. A már kiszámíthatóan működő felhasználói berendezések küldetése pedig az, hogy egyedi, máshol meg nem valósítható kísérleteket, programokat tegyenek lehetővé külső felhasználói csoportok minél szélesebb köre számára. A lehetséges alkalmazások is ebből a körből kerülnek ki, ugyanis nem érdemes a legdrágább berendezések kapacitását olyasmire fecsérelni, amit máshol lényegesen olcsóbban lehet megvalósítani. Az ilyen létesítményeknél már az ötlet felmerülésétől kezdve a lehető legszélesebb nemzetközi összefogás jellemző; a tudományos program a felhasználói és a szakértői közösséggel való folyamatos, nyílt konzultáció során alakul ki. Fontos, hogy a berendezés használatánál a tudományos kiválóság az elsőrendű szempont, így a használati lehetőséget pályázati úton lehet elnyerni. A felhasználói pályázatok elfogadásáról független nemzetközi szakértői zsűrik döntenek előre meghatározott szempontokat követve, átlátható, szakmailag ellenőrizhető módon – tehát nem politikusok vagy hivatalnokok ismeretlen megfontolások alapján.

Fizikai jellegű – de anyagvizsgálati alkalmazásaik által akár élettudományi, orvosi vagy éppen humántudományi kutatásokat is lehetővé tevő – kutatási nagyberendezések esetén (ilyenek például a nagy gyorsítók, a gyorsítóalapú röntgenforrások, a nagy neutronforrások és a nagy intenzitású lézerek) teljes folyamatában átlátható, nyílt pályázati rendszer garantálja, hogy a nemzetközi kutatói közösség tagjai legkiválóbbnak ítélt kutatási ötleteiket valósíthassák meg, amire általában néhány napos kísérleti kampányban néhány vagy néhány tucat főből álló csoportok kapnak lehetőséget. Az ilyen létesítmények nem lehetnek rentábilisak, „csak viszik a pénzt”: az üzemeltetés évi költsége többnyire a kezdeti beruházás költségének 10 százaléka, amit a fenntartó országok fizetnek éves tagdíj formájában. További bevételt csak multinacionális vállalatok, például gyógyszergyárak, kozmetikai cégek és más hasonló vállalkozások üzleti célú, nem nyilvános kutatásai hozhatnak, de ez általában eltörpül az adott infrastruktúra költségvetésében. A magyar kutatóközösség számos ilyen létesítményben érintett a tervezéstől a pályázati zsűrikben, felügyelőbizottságokban való részvételen, valamint a berendezések üzemeltetésén és fejlesztésén át az általuk végzett felhasználói kísérletekig.

A legnagyobb kutatási infrastruktúrákat legfeljebb csak nagy és gazdag országok tudják önállóan megépíteni és kihasználni – de gyakran még azok sem. Ezért a projektek előkészítő szakaszában jellemzően nemzetközi konzorciumok szerveződnek, amelyek az építési, majd az üzemelési fázishoz közeledve átadják helyüket a berendezést megépítő, majd használó országok kormányai által létrehozott társaságnak. Ez a társaság lehet a befogadó ország jogrendje szerint működő gazdasági társaság (pl. kft.), vagy az európai jog szerint külön erre a célra létrehozott konzorcium (European Research Infrastructure Consortium, ERIC).

ELI: az Európai Unió szuperlézer-hálózata

Az Európai Unióban a tagországok illetékes minisztereiből álló Versenyképességi Tanács hatáskörébe tartozik a kutatási infrastruktúrákkal kapcsolatos stratégia kialakítása. A 2002-ben alakult Versenyképességi Tanács egyik első intézkedése volt, hogy 2004 végén életre hívta az ESFRI (European Strategy Forum for Research Infrastructures) nevű testületet, amely a tagországokból érkező javaslatok átlátható folyamatban történő értékelése alapján nagyjából kétévenként publikálja a következő 10–15 évben megépítendő vagy alapvetően felújítandó legnagyobb európai vagy európai részvételű globális kutatási infrastruktúrákat tartalmazó útitervét. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) már az ESFRI első, 2006-os útitervében, majd annak 2008-as, megújított kiadásában is megjelent mint akkor még egyetlen nagy lézerközpont, amelynek fő berendezése intenzitásban több mint három nagyságrenddel múlja felül az akkori nagy lézereket, és amely rendkívüli intenzitású és ultrarövid impulzusainak az anyaggal való kölcsönhatásai által igen sokféle célra használható másodlagos részecskéket képes kelteni a röntgenfotonoktól kezdve elektronokon, protonokon és neutronokon át müonokig, sőt neutrinókig. 2009-ben világossá vált, hogy a nagy” ELI egy lépésben, egy helyszínen nem építhető meg, így az eredeti koncepció akként módosult, hogy előbb három külön pillér jöjjön létre a nagy intenzitású, az ultragyors, illetve a nukleáris kölcsönhatások vizsgálata számára, a negyedik pillér, az igazi” ELI megépítésének műszaki tartalmáról, időpontjáról és helyszínéről pedig majd csak az első három pillér működésének tapasztalataira alapozva, később szülessék döntés. Mivel ez a konstrukció annak a politikai célnak is megfelelt, hogy az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országokba is kerüljön nagy európai, de az említett országok tudományos, műszaki és gazdasági környezete számára kezelhető méretű kutatási infrastruktúra, amely csökkenti Közép- és Kelet-Európa e téren fennálló lemaradását, az Európai Bizottság, illetve az ESFRI bátorította a cseh, magyar és román kormányt, hogy fogadják be az ELI egy-egy pillérét. A három ország kormánya 2010 áprilisában szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint megépítik a három pillért, majd létrehozzák az ERIC formában működő ELI Delivery Consortium társaságot, amely közös igazgatással, egységes európai felhasználói kutatási infrastruktúraként bocsátja a berendezést a kutatói közösség rendelkezésére. A társaság 2013-ban valóban létre is jött brüsszeli székhellyel, ELI Delivery Consortium International Association (ELI-DC AISBL) néven, de egyelőre nem a három pillér igazgatásával, hanem az ERIC konstrukció szerint működő közös szervezet létrehozásának előkészítésével foglalkozik, ebben a folyamatban az eredeti tervekhez képest igen jelentős lemaradással.

A beruházás tehát nem Magyarországra fókuszált, hanem három egymást kiegészítő központ épült: Szegeden, valamint Prága és Bukarest mellett. A három központ különböző tudományos feladatot vállalt; közülük a szegedi ELI-ALPS berendezés fő célja ultrarövid, attoszekundumos (1 as = 10-18 s, azaz a másodperc milliárdodrészének a milliárdodrésze) fényimpulzusok létrehozása és felhasználása ultragyors jelenségek vizsgálatára. A magyar pályázati tanulmányt, amelynek megírásában sok magyar és külföldi kutató is részt vett, Krausz Ferenc, a müncheni Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója vezetésével öntötték végső formájába. A 80 milliárd forintos szegedi beruházás főképp az Európai Unió strukturális alapjából, 15 százalékos magyar önerővel jött létre.

A provinciális menedzselés és annak következményei 2011–2012-ben

Sajnálatos módon a beruházás megvalósítása nem követte a sikeres nemzetközi receptet, és a nemzetközi együttműködés helyett a provincializmus lett a meghatározó. A strukturális alapokra való pályázat beadása előtt nem kérdezték meg a projektről sem a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályát, sem annak Lézerfizikai Bizottságát, így az egész konstrukció – egy nemzetközi tanácsadó testület laza felügyelete alatt – helyi szinten valósult meg, noha a szegedi lézerfizikus közösség mérete és tudományos kapacitása egy ilyen nagy berendezés megvalósításához túlságosan kicsi volt. A politikai döntésről értesülve az MTA Fizikai Tudományok Osztálya szakmai tájékoztatást kért az ELI-ről Szabó Gábortól, az Osztály tagjától. Erre a tájékoztatásra alapozva az Osztály támogatta az ELI megvalósítását, de felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelő magyar kihasználtsághoz több tudományterületre kiterjedő kutatási és oktatási fejlesztésekre van szükség, továbbá jelezte az üzemeltetéssel kapcsolatos esetleges pénzügyi problémákat is. Sajnos a politikai vezetés nem vette figyelembe ezeket a véleményeket. Nem vonták be a nagy kutatási infrastruktúrák szakértőit, így nem jelent meg az elsősorban külső” felhasználókra alapozó szemlélet sem. Nem jött létre olyan jelentős kiegészítő nemzeti intézet és infrastruktúra, amely helyi szakértelemmel és szakember-utánpótlással támogathatná az ELI-ALPS projektet (mint pl. a csehországi ELI-Beamlines melletti HILASE intézet). A berendezés építését és tesztelését teljes mértékben a kivitelező cégekre és főképp külföldi partnerekre bízták. Jelentős problémát okozott, hogy az intézetnek egészen 2019-ig nem volt tudományos igazgatója. Sokak meglepetésére ugyanis a projekt indulásakor a lézerfizika szegedi erős embere, a Fidesz vezető szakpolitikusaival jó viszonyt ápoló Szabó Gábor az ELI igazgatása helyett a Szegedi Egyetem rektori székét pályázta meg. A tudományos igazgatói posztra kiírt nemzetközi pályázatot nemzetközi tudományos bizottság értékelte, ám végül nem töltötték be a pozíciót; az irányítás a helyi vezetők kezében maradt. Így minden a helyi technikai igazgatóra hárult, aki viszont nem a jó együttműködési képességeiről vált ismertté. A tudományos igazgatói posztra később szóba került tudósokkal sem tudtak megállapodni. Mindez természetesen nemcsak a pénzügyi és technikai, hanem a személyzeti döntésekre is rányomta bélyegét, és az ELI-ALPS tevékenységére a nyitottság helyett a titkolózás vált jellemzővé.

A kormányzati akadékoskodás és hozzá nem értés már a projekt indulását is hátráltatta. 2010 és 2011 között a kormány hosszasan fontolgatta, hogy visszavonja a projekt támogatását, részben politikai megfontolások miatt. A szerződéseket egyrészt még az előző kormány kötötte, másrészt a jelentős beruházás megvalósítása az egyetlen olyan nagyvárosban kezdődött el, amelyet ellenzéki polgármester vezetett. Nemzetközi nyomásra – és részben Krausz Ferenc közbenjárására – végül mégis megindulhatott a projekt a megvalósítására létrehozott kormányzati szerv, az ELI-HU Nonprofit Kft. vezetésével. A Kft. tulajdonosai a Magyar Állam (90,5%), a Szegedi Egyetem (4,8%), és Szeged városa (4,7%); 2011-ben kinevezett ügyvezetője nem tudományos vagy tudományirányítási, hanem pénzügyi ismeretekkel érkezett: korábban egy székesfehérvári bankfiókot vezetett, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese volt. Az ELI-HU azonban másfél év alatt sem volt képes összeállítani az uniós pályázati anyagot (ilyesmire az egyetemi és akadémiai kutatók csak néhány hetet szoktak kapni). A késlekedés és a fentebb részletezett problémák miatt 2012-ben – a kezdetben meghatározó szerepet betöltő – Krausz Ferenc is háttérbe vonult, lemondván a projekt tudományos vezetésében betöltött szerepéről.

„Tizennégy hónap alatt nem volt képes az állami ELI-HU Nonprofit Kft. elkészíteni a szegedi, összességében hatvanmilliárdos lézerprojekt uniós pályázatát, és a szakmai csapat sem állt fel. Így lehetetlenné vált a célok 2015 végéig történő megvalósítása – mindezek miatt mondott le a projekt tudományos vezetője, Krausz Ferenc fizikus. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság teljes körű vizsgálatot rendelt el.” – írta 2012. augusztus 23-án  Magyar Hírlap A kormányzat vizsgálódik a csúszás miatt című, ma már csak lapszemle formájában elérhető cikkében.

Mint a cikk irja, „Krausz Ferenc szerint nem csak a pályázat elnyerésében kerültünk a cseh és a román partnerekhez képest »alig behozható hátrányba«”.

„A csehek például már százfős kutató-mérnök csapattal dolgoznak, itthon viszont a nagyberuházást menedzselő, kilencven százalékban állami kézben lévő projektcég, az ELI-HU Nonprofit Kft. még a tudományos-technikai igazgató kinevezésig sem jutott el. »Még ennél is nagyobb probléma – folytatja Krausz –, hogy a jelentős számú nemzetközi hírnevű otthoni lézerfizikust sem sikerült bevonni a projekt előkészítésébe. Ez érthetetlen, különösen annak ismeretében, hogy a segítségüket aktívan felajánlották. Óriási hiba ez annak fényében, hogy hasonló »ütőképességű« szakembergárdával egyik partnerünk sem rendelkezik, következésképp ezen komparatív előny megfelelő hasznosítása lehetne hátrányunk ledolgozásának legfőbb eszköze« – fejtette ki a lemondott tudós.

Krausz Ferenc már többször is jelezte aggályait az ELI-HU ügyvezető igazgatójának, Lehrner Lórántnak, de mint írta, semmilyen jelét nem adták, hogy a tanácsaira szükség lenne. »Az elkövetett mulasztásokért és azok várható súlyos következményeiért ezért semmiféle (rész)felelősséget vállalni nem tudok, és a történtek után várható jövőbeni hibákért a jövőben sem kívánok« – áll Krausz Ferenc levelében.” (A 24.hu lapszemléje.)

Lemondásakor Krausz Ferenc tehát komolyan aggódott, hogy veszélybe került a 2015-ös indulás. A hír megjelenésének másnapján arról írt a Magyar Hírlap, hogy az ELI-HU szerint a lemondás félreértésen alapult: „A cégnél forrásaink szerint párhuzamot látnak Krausz »elsietett« és »félreértésen« alapuló lemondása, illetve a kormány közleménye között. Úgy tudjuk, Krauszt túl elfoglaltnak tartják, aki nem volt tisztában naprakész információkkal.” (Magyar Hírlap, 2012. augusztus 14., a világhálón már nem elérhető cikk.) Ezt követően a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság néhány hónap alatt átvizsgálta a projektet, de nem talált problémát.

Lesz belőle valaha is nemzetközi kutatási infrastruktúra?

Most, 2019-ben ott tartunk, hogy az épület elkészült, benne már egy-két kisebb berendezés működik, és néhány együttműködő partner is jelentkezett kísérletekre. A nagyobb teljesítményű lézerberendezések és a hozzájuk tartozó nyalábutak, diagnosztikák viszont továbbra is késnek, ahogy ez a legtöbb nagyberendezés építésekor egyáltalán nem szokatlan. A közvetlen európai finanszírozás azonban véget ért, a dolgozók kiemelt bérét is a magyar államnak kell biztosítania. A 2010-es szándéknyilatkozat szerint a működési fázisban a három ELI-pillért közösen kell működtetni a korábban említett ERIC formátumban, a nemzetközi felhasználók számára nyitott kutatási infrastruktúraként. Az ERIC jogi forma lehetőséget teremt a működési költségek leszorítására, saját beszerzési szabályzat alkotására, valamint a közös hozzáférési szabályzat kidolgozására és alkalmazására. A működési költségek egy részét a tagállamok, továbbá esetleges ipari megrendelők befizetéseiből kell fedezni. Bár a tervek szerint az ERIC-nek már 2018-ban működnie kellett volna, ez mindmáig nem valósult meg; láthatóan nehéz anyagi hozzájárulást is vállaló tagállamokat találni. Fizetőképes keresletet akár nemzeti, akár egyéni megrendelői szinten abban az esetben lehet remélni a nagyberendezés nyalábidejére, ha az kivételes paramétereket szolgáltat, amelyekhez hasonlókat a kísérletekben részt vevők nem kaphatnak meg ingyen máshol, például a LASERLAB Europe nagyberendezéseinél. A kivételes paraméterek viszont nem teljesülnek, az ELI-ALPS nagy ismétlési frekvenciájú lézere sem számít csúcstechnológiának már évek óta, ugyanis például mintagerjesztéshez (tehát nem a vizsgálathoz, hanem a minta vizsgálat előtti megfelelő állapotba hozásához) a Európai XFEL SQS berendezése gyakorlatilag ugyanilyet vásárolt tartaléknak, amíg az igazi” el nem készül.

Feltehetően a magas működtetési költség és a tagdíjfizetői érdeklődés hiánya az oka annak, hogy az ITM 2019-ben átalakította az ELI-HU és az ELI-ALPS vezetését. A lemondott Lehrner Lóránt, az ELI-HU ügyvezetői posztját korábban betöltő banki szakember helyére azonban most sem tudományos háttérrel és kutatásirányítási tapasztalatokkal rendelkező menedzser került, hanem egy másik gazdasági szakembert neveztek ki ügyvezetőnek. A szakmai vezetés is megváltozott: a technikai vezetőt leváltották, és Geretovszkyné Varjú Katalint, a szakmában kiváló hírnévnek örvendő magyar kutatót nevezték ki tudományos igazgatónak (és kutatási technológiai igazgatónak is). Értesüléseink szerint idén őszig Krausz Ferenc vezetésével és további szakemberek, köztük a neutronfizikusként méltán világhírű, de a lézerszakmában teljesen ismeretlen Mezei Ferenc részvételével felülvizsgálják az ELI-ALPS működését. A kilátások azonban nem rózsásak. A tervezés és kivitelezés során elkövetett mulasztások következtében jelenleg a műszaki tartalom a vártnál gyengébb, a kutatók számára a legizgalmasabb paraméterű (a nagy ismétlődési frekvenciájú és a legrövidebb impulzusú) lézernyalábok egyelőre nem állnak rendelkezésre. Ez veszélyezteti az ELI-ALPS eredeti tudományos misszióját. Az elkötelezett felhasználói bázis, a világviszonylatban egyedülálló kísérleti lehetőségek, a felhasználóbarát kísérleti állomások és a kiszolgálói szemlélet hiánya sem kecsegtet világsikerrel. A kormányzat nem értette meg, hogy kézi vezérlés helyett csak az autonóm, széles szakmai közösségtől várható egy ekkora projekt sikerre vitele, jóllehet ezt nemzetközi példák hosszú sora igazolja. Az ELI-ALPS vezetése szemlátomást még saját nemzetközi tudományos tanácsát sem veszi komolyan; ez vezetett a testület több tagjának lemondásához. (A lemondások sem rendítették meg a vezetőséget; azt nyilatkozták, hogy nem szakmai okok miatt távozott a tanács három tekintélyes tagja. Szabó Gábor szerint, aki egyébként 2000 és 2002 között maga is az Oktatási Minisztérium kutatási-fejlesztési helyettes államtitkára volt, „nem megszokott a tudományos életben, hogy a politikai színtér közepén találja magát a kutató”, de nem fejtette ki, hogy állításának milyen relevanciája van a tanácstagok lemondására. Később azt is megtudtuk tőle, hogy 2012 után megint csak félreértésről volt szó: „azok a kollégák, akik felálltak, olyan szempontból elhamarkodottan döntöttek, hogy a rendelkezésükre álló információk egy része nem is volt helytálló”. Az átvilágítás – amennyiben független és szakszerű módon fog lezajlani – hozhat pozitív eredményeket a személyi és műszaki feltételek felmérése utáni észszerűsítésekkel, és ebben a tekintetben a szakmai közösség meg is bízik Krausz Ferenc szakértelmében (noha más országokban valószínűleg összeférhetetlenségnek találnák, hogy ezzel párhuzamosan 20 milliárd forintot kapjon az ITM-től lézeres molekuláris ujjlenyomat projektjére – amelyhez egyébként nincs is szükség az ELI lézereire). A Szabó Gábor nevével fémjelzett 3,6 milliárdos nukleárishulladék-átalakítási projekt szintén felfedező kutatás, amelynek várhatóan körülbelül 15 év múlva lehet eredménye, és témáját tekintve alapvetően nem is a szegedi, hanem sokkal inkább a magfizikai kutatásokra létrehozott másik ELI-pillér, a romániai ELI NP (Nuclear Physics) tudományos profiljába illeszkedik. A két utóbb említett újonnan indított projekt egyike sem kötődik az ELI-ALPS valódi tudományos missziójához, így azt nem igazán erősítik. A kormány megint csak a szakmai közösség megkérdezése nélkül döntött róluk. Ez a két projekt az eredeti problémák megoldásához nem visz közelebb, tehát semmilyen szempontból nem tekinthetők jó befektetésnek, és nem segítenek az ELI-ALPS gondjainak hosszútávú megoldásában sem, legfeljebb pénzügyi gyorssegélyt jelentenek.

Nem azért kellett az ELI-ALPS projektet a kormány kézi vezérlésére átállítani – és pénzügyi infúziójára kötni –, mert a berendezés iránt csekély a nemzetközi tudományos érdeklődés. Azért hiányzik a nemzetközi érdeklődés, mert a természetéből adódóan szabad tudomány élenjáró kutatóközpontjai csak ott jöhetnek létre, ahol nem politikai megfontolások döntenek a szakmai szempontok helyett, ahol nem lép kézi vezérlés az átlátható döntési folyamatok helyébe.

Akadémiai Dolgozók Fóruma