A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) “Költöző közgyűjtemények, veszélyeztetett értékek, bizonytalanságban tartott munkatársak…” címmel 2020. február 19-én tartott kerekasztal beszélgetésén megfogalmazott közös nyilatkozat:
1. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy közgyűjtemények elhelyezése, költöztetése államtitoknak minősüljön. Az adófizető állampolgárok által fenntartott intézményekkel kapcsolatos döntések legyenek nyilvánosak, előzetesen egyeztetve a szakmai képviseletekkel.
2. Jelenleg három – nemzetközi jelentőségű – országos múzeumgyűjteménye ideiglenes raktárakban vagy becsomagolás alatt áll. A műtárgyakat sem a szűkebb szakmai, sem a szélesebb érdeklődő közönség nem láthatja évekig. Az érintett közgyűjteményi épületek kialakítása és a műtárgyak hozzáférhetővé tétele élvezzen elsőbbséget az állami nagyberuházások között.
3. Ne kerüljön sor újabb közgyűjtemények költöztetésére (különösen nem átmeneti helyre) meggátolva ezzel hosszú éveken át a kiállítások látogathatóságát és a szakanyagok kutathatóságát is.
4. Támogatjuk a Budapesten kívül rendezett jelentős kiállítások megvalósítását, új múzeumok és múzeumi hálózatok létrehozását. Ezek a regionális fejlesztések önállóan is megvalósíthatók, indokolatlan a neves elődeink által a fővárosban alapított közgyűjtemények elköltöztetése.