A 30 júdáspénz eltűnése, avagy hogyan párologtak el a kormány ígéretei pár hét alatt az egyetemi fejlesztési pénzek kapcsán?

Kedves „modellváltó” (a magánosítást-alapítványosítást instant módon megszavazó) egyetemi vezetők!

Nem érzik magukat (kicsit sem) becsapva?

Palkovics nem 1500 milliárd forint ígéretével akarta meggyőzni (zsarolni) Önöket az átalakítás elkerülhetetlenségéről?

A magyarországi helyreállítási alap költségvetése nemrég került nyilvánosságra. A magasan képzett, versenyképes munkaerőre 281 milliárdot kér Magyarország, és ezen a tételen belül a felsőoktatási képzések ágazati modernizációja a három, a kormány által megadott célnak csupán egyike. A „modellváltás” legfontosabb előnyeként beígért 1500 milliárd forintnyi támogatásnak tehát csak a töredéke áll majd rendelkezésre.

Nem furcsa, hogy pár hete már csak 1100–1200 milliárd forintról volt szó, amikor a kormány beterjesztette az azóta megbukott helyreállítási terv első változatát az Európai Bizottságnak? Nem érzik rosszul magukat, hogy azóta már ennél is sokkal kevesebb pénzt lehet elviekben majd szétosztani az egyetemek között? 

Nem kellene újra összehívni a szenátusokat, miután kiderült, hogy az EB nem hajlandó az alapítványokba szervezett egyetemeknek fejlesztési pénzt fizetni? Nem kellene átgondolni az egészet, miután kiderült, hogy alig kerül pénz az egyetemekhez a helyreállítási alapból?

Nem kellemetlen az egyetemi oktatók és hallgatók szemébe nézni most, amikor szembesültek azzal, hogy a 30 ezüstpénz azóta már csak 5 rézpénz, ráadásul osztozni is kell rajta másokkal? Ennek fényében sem okoz semmi rossz érzést mindez azoknak, akik az őket delegáló egyetemi polgárok véleményével szembehelyezkedve szavaztak a “modellváltásra”? Nem zavaró, hogy ezeknek a pénzeknek nagy része minden bizonnyal a kormányközeli vállalkozókhoz kerül majd, miután felépülnek a túlárazott, érdemi hatástanulmányok nélkül megtervezett egyetemi beruházások? Nem gondolják, hogy könnyen tarthatatlanná válhat a helyzet a jövőben, mivel a nagy mértékben lecsökkent fejlesztési pénzeket infrastruktúrára kell költeni, nem pedig kutatásra vagy bérekre, miközben a jövő évi költségvetésben az egyetemek fenntartási költségei és a bértömeg jelentősen csökkenni fognak?

Nem érzik becsapva magukat? Vagy ez majd legyen a kuratóriumok dolga, amelyekbe szinte senkit sem tudtak delegálni, még a rektoraik többségét sem? Elhiszik majd, hogy a kormány saját forrásból fogja kipótolni a kieső több száz- vagy ezermilliárdot? 

Meddig lehet még hazudni Önöknek?

Nem érzik legalábbis kínosnak ezt a helyzetet? Nem kellene esetleg abbahagyni a hallgatást és felszólalni?

Javasoljuk az egyetemi szenátusoknak, hogy tárgyalják újra az átalakítás kérdését, hiszen nem létező tervekre és üres fejlesztési ígéretekre mondtak igent.