A Magyar Tudományos Akadémia és az alapkutatási rendszer megújítása

A Magyar Tudományos Akadémia következő vezetésének mindent meg kell tennie a kutatóhálózat visszaszerzéséért és egységének helyreállításáért.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma a májusi akadémiai elnök- és vezetőválasztás során csak azokat a jelölteket támogatja, akik hitelesen képviselik a 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémiától elszakított kutatóhálózat egységének helyreállítását és visszakerülését az MTA-hoz. 

1. Javaslat a kutatóhálózat egységének helyreállítására, új irányítási modelljére és működési módjára

• Az első lépés az MTA-tól elszakított kutatóhálózat egységének helyreállítása. A kutatóhálózat kerüljön vissza a Magyar Tudományos Akadémiához, egy új testület ellenőrzése alá. A kutatóhálózat legyen autonóm, önigazgató szervezet. Az új stratégiai irányítási szervezetben a tudományos közösség képviselői kapjanak döntő súlyt. Rajtuk kívül legyenek a testületben olyan tagok, akik – az államigazgatásban végzett munkájuk részeként – a kormány hosszú távú tudománypolitikai céljait, valamint olyanok is, akik – a gazdaságban betöltött szerepük révén – a vállalkozások stratégiai céljait képviselik.
• A kutatóhálózat MTA-hoz tartozását két fontos tényező indokolja: egyrészt a kutatóhálózat által használt vagyon döntő része az MTA tulajdona, másrészt a magyar tudományos életben betöltött szerepe, valamint az alkotmány és az akadémiai törvény előírásai értelmében az MTA a magyar tudományos kiválóság intézményesített őrzője. 
• A kutatóhálózat státuszát újra az akadémiai törvényben kell szabályozni, az alkotmányos védelmet tartalommal kell megtölteni és garanciákkal védeni. Hiába nevesíti ugyanis a jelenleg hatályos Alaptörvény a Magyar Tudományos Akadémiát, ha ez nem gátolta meg a kormányt és az Országgyűlést abban, hogy a kutatóhálózatot elcsatolja, feldarabolja, és jelentősen korlátozza a kutatás szabadságát. Mindezt pedig a jelenlegi Alkotmánybíróság is jóváhagyta.
• A kutatóhálózat stratégia irányítását végző testület pontos összetételét és a különböző érintetteket képviselő tagok arányát és jogait (döntési vagy tanácskozási jog) az akadémiai törvény rögzítse. A jelenleg hatályban lévő törvény módosítását előkészítő folyamatba be kell vonni az érintetteket: a kutatóhálózat dolgozóit képviselő Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, a tudományos kutatás autonómiáját védő Akadémiai Dolgozók Fórumát, a szélesebb kutatói közösséget és a szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőit. 
• A kutatóhálózat autonómiájának megőrzése, valamint a specifikus tudományterületi és igazgatási szempontok megjelenítése érdekében szükséges a kutatóhálózati dolgozók által delegált tagok és az érdekképviseletek részvétele a stratégiai döntéshozatalban.
• A kutatóhálózat költségvetési és pályázati forrásokból, valamint vállalkozásoktól kapott, a kutatás szabadságát nem korlátozó megrendelésekből működjön. Az alapfinanszírozást garantálja törvény, 6 éves középtávú ciklussal, a GDP-hez kötötten. A költségvetési támogatás elemei: személyi, dologi, infrastrukturális és adminisztrációs költségek. Az alapfinanszírozást pályázati támogatás egészítse ki. A kutatóhelyek önállóan pályázzanak hazai és nemzetközi forrásokra. Továbbra is lehetővé kell tenni a piaci megbízásokat, valamint adományok fogadását. Ezek etikai szabályait a kutatóhálózat vezető testülete fogadja el. A törvénybe garanciális elemeket kell beépíteni a finanszírozás vonatkozásában, és meg kell határozni, hogy az államilag garantált költségvetés hogyan oszlik meg a tudományterületek között.
• Versenyképes szintre kell emelni a kutatóhálózati dolgozók (kutatók és kutatástámogató munkatársak) bérét, meg kell állítani a fiatalok elvándorlását.
• A támogatott kutatócsoportok is maradjanak részei az egységes kutatóhálózatnak.

A javasolt új irányítási modellben érvényesül a tudományos szempontok dominanciája és a kutatóhálózat autonómiája, valamint a kutatóhelyek vezetésének és alkalmazottainak érdemi képviselete is garantált. A kutatóhálózat működtetéséhez szükséges adminisztratív feladatokat az MTA keretén belül önálló kutatóhálózati titkárság végezze. Az igazgatáshoz tapasztalt és jól felépített szakapparátus szükséges, amit a 2019-es elcsatolás jelentős mértékben megcsonkított, az azt követő, jelenlegi irányítási rendszer pedig tovább sorvasztott, miközben a központosított működés költségei az érdemi kutatómunkától vonnak el forrásokat.

A fenti elvek alapján kialakított új irányítási modell és működtetési mód stabilitást és kiszámíthatóságot teremt az összes érdekelt fél számára, ami jelentős mértékben csökkentheti kiváló kutatók elvándorlását. A struktúra minden érdekelt félnek elegendően erős jogosítványokat ad, ugyanakkor stabilizálja a döntéshozatalt, és a feleket érdekeltté teszi az együttműködésben. A kutatóhálózat munkatársainak meghatározó súlyú képviselete alkalmas a megrendült bizalom helyreállítására.

2. A kutatóhálózat jelenlegi szerkezetéből, irányítási modelljéből és működtetési módjából eredő legsúlyosabb problémák

A tudományos kutatás szabadságát erősen korlátozzák a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a HUN-REN vezetése által a kutatóközpontokra és önálló intézetekre erőltetett, az alapkutatás logikájától idegen tevékenységi körök és mutatószámok (közös publikációk száma egyetemi munkatársakkal vagy távoli országok kutatóival, szabadalmak száma, spin-off vállalkozások száma, doktorjelöltek differenciált figyelembevétele állampolgárság alapján). Az „indikátorok” többsége szembemegy a jó nemzetközi gyakorlatokkal, többek között a CoARA (Coalition for Advancing Research Assessment) tagjai által elfogadott egyezménnyel, amelyhez a CoARA magyar tagozata – többek között az MTA, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a HUN-REN Központ és számos egyetem – is csatlakozott. 

Az alapkutatás alulról felfelé épülő rendszer, amit a kutatók egyedi tudása, tapasztalata és együttműködési hálózata alapoz meg. Ettől teljes mértékben idegen, hogy a kutatóközpontokat felügyelő szervezet, amelyben a kutatásmenedzselési hozzáértés legalábbis kétséges, a kutatóközpontok kizárásával egy minisztériummal egyeztessen a megkövetelt tevékenységekről és teljesítményről. A kutatóhálózat átalakításának egyik sokat hangoztatott indoklása az autonómia növelése volt. A teljesítménymutatókról folytatott egyeztetés módjából azonban világossá vált, hogy a kutatóhelyek függetlenség helyett közvetlen minisztériumi alárendeltségbe kerültek. A közfeladat-ellátási szerződésnek nevezett egyezség emiatt eleve elfogadhatatlan, de a szerződés időtávlata sem észszerű. A Kulturális és Innovációs Minisztérium három egymást követő hatéves periódusra vonatkozó szerződést erőltet, ami még tervgazdaságban is teljesen irreális volna, hiszen figyelmen kívül hagyja a tudomány fejlődésének dinamikáját. A hosszú távú szerződés tervteljesítést díjaz, ezzel lehetetlenné téve az új ismeretek, módszerek és kutatási irányok mielőbbi alkalmazását a hazai kutatási tevékenységekben.

A HUN-REN Központ diktál a kutatóhelyeknek, nincs érdemi párbeszéd sem a vezetőkkel, sem a kutatók képviselőivel. Ez a szemlélet nyilvánvalóan kudarcra van ítélve a tudományos kutatás irányításában.

Átláthatatlan a költségvetési támogatás elosztása a kutatóközpontok (kutatóhelyek) között, mivel nem lehet tudni, hogy a HUN-REN Központ mennyit fordít saját működésére, és mire költi a kutatóközpontoktól visszatartott, eredetileg kutatásra szánt közpénzt. A KIM és a HUN-REN közötti „közfeladat-finanszírozási“ szerződés teljesítése kiszámíthatatlan: amennyiben a teljesítménymutatókban meghatározott célok valamely része nem teljesül, a kutatóhálózat egésze esik el az ezért járó finanszírozástól, tehát azok a kutatóközpontok is, amelyek az adott „tervmutatót” elérték, vagy a rájuk rótt részt túlteljesítették. A forráselosztás a mutatók teljesítése esetén sem átlátható és nem automatikus, azaz a HUN-REN megkaphatja az adott teljesítményért járó összeget, de ennek elosztása a teljesítési arányokkal nincs közvetlen összefüggésben, és az elosztási folyamatra a kutatóközpontoknak nincs ráhatásuk. Az elvárt többletteljesítményhez a HUN-REN ráadásul nem nyújt előzetesen forrást a kutatóközpontoknak: úgy kellene elérni az előírt teljesítményt, hogy az ahhoz szükséges többlet humánerőforrás és kutatási eszköz nem áll rendelkezésre, ilyen feltételek mellett pedig a teljesítés lehetetlen. Noha a HUN-REN Központ vállalati jellegű irányítási rendszert erőltet a hálózatra, a teljesítménykövetelményekhez szükséges erőforrásokat nem bocsátja a kutatók rendelkezésére. Ez még a vezetők által hirdetett vállalati szemléletnek is élesen ellentmond, hiszen források nélkül a gazdaságban sem jöhet létre eredmény.

A kutatóhálózat munkatársai 2019. óta állandó bizonytalanságban dolgoznak a jogi és szervezeti keretek folyamatos átalakítása miatt. A kutatóközpontokat először – a kormány és az MTA közötti korábbi megállapodásnak ellentmondó törvény következtében – az újonnan megalapított Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá rendelték, ami nemcsak az adminisztrációs terhek növekedésével járt, de az ELKH vezetősége több esetben is figyelmen kívül hagyta a külső finanszírozókkal kötött szerződésekben rögzített kötelezettségeket egy-egy projekt megítélése, támogatandónak vagy nem támogatandónak minősítése során. A tervezett publikációkkal kapcsolatban (például a megjelenés előre pontosan meghatározott napjára vonatkozóan) szintén a kutatási folyamatokhoz nem igazodó, megvalósíthatatlan előírásokat alkalmaztak.

2021-ben egy újabb törvény megszüntette a kutatóközpontok dolgozóinak közalkalmazotti státuszát (félrevezetően arra hivatkozva, hogy a béremelést a közalkalmazotti bértábla akadályozná). Az ekkor ígért, már munkaviszonyban dolgozókra vonatkozó béremelés azonban alacsony volt az évek óta változatlan bérekhez és az inflációhoz képest, és nem is minden esetben az alapbért érintette, hanem teljesítményhez kötött, évente felülvizsgált mozgóbérként valósult meg.

2023-ban az új elnök kezdeményezésére az ELKH neve Magyar Kutatási Hálózatra, majd HUN-REN-re változott. A költségvetési támogatást a kutatóhelyek között új képlet alapján osztották el, a 2022-es publikációs, hivatkozási, pályázati és szabadalmaztatási adatokra is vonatkozó visszamenőleges hatállyal. Ennek következtében öt különböző tudományterületen működő kutatóközpontot 12,5%-os, másokat 5%-os elvonás sújtott, ami több kutatóhelyen elbocsátásokhoz vezetett.  Az új elnök kérésére szintén 2023-ban benyújtott törvénytervezet szerint pedig már nem a HUN-REN Irányító Testülete, hanem egyedül az elnök döntött volna a kutatóközpontok és önálló intézetek átszervezéséről, megszüntetéséről és újak alapításáról. Ezt végül vissza kellett vonni, de a kezdeményezés több hónapig tovább növelte a bizonytalanságot.

2024-ben újabb, a HUN-REN jogállását, irányítását és működését alapvetően megváltoztató, a kutatóhelyek önállóságát gyakorlatilag megszüntető törvénytervezet készült. A tiltakozások hatására ezt a kutatóközpontok vezetői sem fogadták el, és végül elérték az önállóság bizonyos elemeinek megőrzését. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó törvénnyel jelentős mértékben megegyező megfogalmazások miatt is át kellett írni a törvényjavaslatot, amit végül 2024 decemberében fogadott el az Országgyűlés.

A kormány 2024-ben az Alkotmánybíróság által is törvénytelennek minősített helyzet megszüntetésének szándékára hivatkozva meg akarta vásárolni az MTA-tól a kutatóhálózat által használt vagyonelemeket. Vitatható körülmények között, kis többséggel született döntéssel decemberben az MTA rendkívüli közgyűlése hozzájárult az ingatlan- és az ingó vagyon eladásához. Azonban bíróságon támadtuk meg a határozatot, így azóta sem történt meg az adásvétel. 

2025 nyarán váratlanul, erősen megkérdőjelezhető és több tag lemondásához vezető irányítótestületi határozattal – minden előkészítés, hatástanulmányok és az érintettekkel folytatott párbeszéd nélkül – kettészakították a kutatóhálózatot. Ezzel a jelentős vívmánynak beállított új törvény előírásait is megsértő, csonka HUN-REN jött létre: az ELTE-nek átadott négy társadalom- és bölcsészettudományi kutatóközpont nélkül lehetetlen hozzájárulni „a nemzeti kultúra őrzéséhez és ápolásához, valamint az egyetemes […] kultúra gazdagításához, ezáltal a magyar gazdaság és az egész magyar nemzet előtt álló társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások megoldásához.” (2024. évi XCI. törvény, 1. §)

A „transzformáció”-nak nevezett, kiszámíthatatlan elemekkel és eseményekkel járó folyamat jelentős terheket ró a kutatóhálózat munkatársaira, különösen a transzformációs munkacsoportokba delegált résztvevők érdemi munkára fordítható idejének rovására. A  tapasztalatok szerint a munkacsoportok tevékenységének, az ott megvitatott és elfogadott megoldási javaslatoknak alig van hatása a folyamatokra, ami újabb felesleges feszültséget generál. A HUN-REN Központ semmilyen eredményre nem vezető tanácskozásokat és bemutatókat szervez, számos külső tanácsadót és szolgáltatást nyújtó céget foglalkoztat a kutatásokra fordítandó közpénz vitatható célú felhasználásával, miközben a HUN-REN elnöke és vezérigazgatója fejenként havi bruttó 9,4 millió Ft jövedelmhez jut a folyamatosan változó, mindeddig csak zavart okozó „transzformáció” lebonyolításáért. A fentiek alapján egyértelműen belátható, hogy ez az irányítási rendszer megbukott.

Időközben a magyarországi pályázati rendszert is gyökeresen átalakították, szintén alapos előkészítés, hatástanulmányok és az érintettek megkérdezése nélkül. A KIM és a HUN-REN igyekszik „megvásárolni” már sikeres, külföldön dolgozó kutatókat, és néhány látványprojekttel igazolni a kutatóközpontok működését felforgató, a dolgozókat elbizonytalanító változtatásokat. Pedig az ország jövőbeni tudományos képességeit és teljesítményeit nem néhány vezető kutató ideiglenes idecsábítása, hanem a derékhad létszáma, kötődése, tudása, tudományos szabadsága és megélhetési biztonsága alapozza meg.

A HUN-REN vezetősége folyamatosan ígéretekkel próbálta igazolni a „transzformáció” előnyeit. Többek között soha nem látott, „történelmi méretű”, 50%-os béremelést emlegettek hónapokon át. Ebből végül 30% lett, ami az elmúlt években 50%-osra növekedett infláció miatt bekövetkezett reálbércsökkenést sem kompenzálta, nemhogy jelentős béremelést eredményezett volna. Az ELTE-hez csatolt négy kutatóközpont dolgozóit ebből indoklás nélkül kihagyták, ők végül csak kb. 10%-os béremelésben részesültek. 

A „transzformáció” folyamata még mindig nem jutott nyugvópontra. Továbbra is bizonytalan, hogy az új HUN-REN intézményei indulhatnak-e EU-s pályázatokon, vagy az alapítványi formában működő  egyetemek sorsára jutnak.

Az átszervezés miatt az EU-s pályázatokkal kapcsolatban is maradtak nyitott kérdések. Ha indulhatnak a HUN-REN kutatóhelyei, 

– minden kutatóközpontnak lesz validált PIC-száma, és zökkenőmentes lesz az átállás?

– a folyamatban lévő projektek tovább működhetnek-e az új intézmények kereteiben?

– a vállalati pályázóknak járó alacsonyabb támogatást kaphatnak az új HUN-REN egységei, vagy megmarad a 100%-os támogatási intenzitás?

Az ELTE-hez csatolt négy kutatóközpont sorsa is bizonytalan: nem tudjuk, kapnak-e költségvetési támogatást 2027-től. Fennmaradhat-e a négy kutatóközpont tartósan az ELTE irányítása alatt? Jelenleg eltérő munkaügyi szabályok vannak hatályban, eltérő irányítási gyakorlatok és eltérő informatikai rendszerek működnek az egyetemen belül.  Az ELTE korábbi szervezeti egységeivel „párhuzamosságok” jöttek létre, erre hivatkozva pedig bármikor sor kerülhet újabb összevonásokra vagy átalakításokra. A kutatóközpontoknak nincs képviselete az ELTE döntéshozó testületeiben – és ilyenek létrehozására egyelőre nem is mutatkozik szándék.

Amennyiben tehát fennmarad a kutatóhálózat széttagolt szerkezete és a „megújított” HUN-REN vállalati működési módja, csak idő kérdése, hogy mikor zsugorodik alig észlelhető méretűre a magyar alapkutatás. Ha az alkalmazott kutatásokat, sőt innovációkat számonkérő – az innovációs folyamatok lényegéből fakadó törvényszerűségeket tájékozatlanság vagy voluntarizmus miatt félresöprő – szemlélet érvényesül, azaz továbbra is ott erőltetnek innovációkat, ahol azok nem születhetnek meg, akkor ebben az irányítási és működtetési modellben csak kivételes esetekben, szűk körben lehet alapkutatást végezni. Ennek következtében sem az ország vezetői és polgárai, sem a magyar vállalatok nem kapnak tudományosan megalapozott, megbízható elemzéseket – átfogó képet – sem a világban zajló, az ország sorsát meghatározó tudományos, technikai, gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatokról, a fejlődési irányokról, a stratégiai választási lehetőségekről, sem az országon belül zajló folyamatokról. Így nem lehet megalapozott, hatásos szakpolitikai döntéseket hozni, amelyek megfelelő kereteket biztosítanának a gazdasági és társadalmi fejlődéshez. A magyar döntéshozóknak nem lesz információjuk arról, hogy milyen, más országokban született tudományos eredményeket, know-how-t, szabadalmat, termelő berendezést, gyógyszert és tudományos műszereket érdemes megvásárolni. A magyar kutatók nem lesznek nemzetközi kutatási projektek elismert, keresett résztvevői, nem járulhatnak hozzá fontos nemzetközi kutatási együttműködésekhez, és nem is tanulhatnak azokból. Nem születnek meg azok az új kutatási eredmények, amelyekre támaszkodva – jelentős további ráfordításoknak és erőfeszítéseknek köszönhetően – az erre hivatott szereplők, azaz a vállalkozások az életminőséget és a versenyképességet javító innovációkat vezethetnének be. Sodródó, még inkább leszakadó országgá válunk.

Az MTA 2026 májusában megválasztandó új vezetésének szembe kell néznie ezekkel a problémákkal, és konstruktív szerepet kell vállalnia a kutatóhálózat helyzetének hosszú távú megoldásában.

_{[Kép: a Magyar Tudományos Akadémia székháza, részlet egy ötezer forintos bankjegyről 1990-ből]}