Két éve csatolták el a kutatóhálózatot a Magyar Tudományos Akadémiától. A kétszázadik születésnapjához közelítő nemzeti intézményt története során sosem érte olyan mértékű veszteség, mint az elmúlt években. A kutatók a közalkalmazotti státuszukat is elveszítették, és a tudományos besorolások korábbi előmeneteli rendszere a munka törvénykönyve alá kerüléssel szintén megszűnt; ezeket a kutatóközpontok és intézetek igyekeznek helyi szinten újraszabályozni. Semmilyen kutatóhálózati életpályamodellt nem vezettek be, és az MTA alatt működő fiatal kutatói program is megszűnt.
Problematikusnak látjuk, hogy a számos botrányban főszereplő Magyarságkutató Intézettől (MAKI) igazolt kutatókat az ELKH, és több intézet függetlenedett a korábbi kutatóközpontjától. Szerencsére az ELKH titkárság azon törekvéseit, hogy a Belügyminisztériumnak a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont egyik intézetét átadják, nem koronázta siker. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma hangot adott azon véleményének, hogy ez a feudális logikán alapuló intézet-eladományozás súlyosan érintette volna a hálózat integritását.
Az elmúlt két évben folyamatosan cserélődött az ELKH felsővezetése, és a pályázat nélkül jogellenesen pozícióban tartott ITM-exállamtitkár után Németh Szilárd államtitkárságáról igazolt új főtitkárt az ELKH elnöke, ezzel is erősítve a szervezet kádertemető-jellegét. Ugyanakkor a kutatókban számos aggály fogalmazódott meg arra nézve, hogy egy ilyen szervezet alkalmas-e a szakmai munka összehangolására és a többletforrások észszerű elköltésére. Ezeket az aggályokat az értelmetlen adatbekérések, a pár mondatos pályázatok sem oszlatták el.
A kutatóközpontok ELKH alá történő betagolásával megszűnt a kutatóhálózatot összefogó vezetés párbeszéde a kutató társadalommal. Az ELKH vezetése szinte kizárólag a kutatóközpontok vezetőivel érintkezik, és a velük való kommunikációban is egyirányú csatornát működtet, amibe az alulról jövő szempontok befogadása nem fér bele.
A kutatóhálózat egyoldalú átszervezése azonban nem egy egyszeri szakpolitikai ballépés volt, hanem a tudatos rombolás egy újabb állomása. Heine szavaival: “Ez csak előjáték volt”. Az egyetemeknél hasonló intézkedések következtek. Az SZFE példaadó ellenállási mozgalma ellenére a többi egyetem “modellváltásnak” nevezett privatizációja következett. Az azonban továbbra sem világos, hogy a közszférából való kikerülés és az ezzel járó kedvezmények elvesztése után az egyetemek hogyan képesek magukat alapítványi formában fenntartani, milyen közpénz-forrásokra lesz továbbra is szükség, és milyen mutatókon keresztül lesz lemérhető a társadalmi szerepükben beálló változás. Az egyetemi privatizáció nem áll meg: számos forrásból arról értesültünk, hogy az ITM munkatársai például az ELTE több tanszékén folytatnak tárgyalásokat egy későbbi magánosításról. Ha ez bekövetkezne, és az ELTE más egyetemekhez hasonlóan “önként” átadná a közvagyont, amit kezel, az a rombolás betetőzése, és egyben az abban résztvevők örök szégyene lenne.
Az Akadémiai Dolgozók Fórumának meggyőződése, hogy a jelenlegi, fenntarthatatlan helyzet csak egy kellemetlen közjáték a magyar tudomány történetében. Mivel a tudományos közösség értékközösség is, arról is meg vagyunk azonban győződve, hogy akik a magyar tudomány és felsőoktatás szétverésében részt vettek, ezért felelősséggel tartoznak. Minket nem vezet személyes bosszúvágy ezekkel az emberekkel szemben, de nyilvánvaló, hogy a hasonló félresiklások csak úgy előzhetőek meg, ha a tudományos közösség egyetlen tagja sem adja ezekhez a nevét. Akik mégis így tettek, azoknak vállalni kell az erkölcsi és jogi felelősséget a tudományos közösség és Magyarország, az Akadémia és az egyetemek alapítói és építői, a jövő generációk, az egész nemzet előtt is.
Akadémiai Dolgozók Fóruma 