Háttéranyagok

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szakvéleménye a doktori eljárásra vonatkozó szabályok módosításáról a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok ELTE-be való beolvasztásával összefüggésben

A kormány szándéka, hogy a doktori eljárás szabályait úgy módosítsa, hogy egy adott intézmény szervezeti egységével foglalkoztatási jogviszonyban állókat az intézménytől független szereplőknek tekintse, nemcsak a doktori eljárások függetlenségét, szakmai…

A magyar egyetemek fék nélküli biciklije

Avagy miért mások a magyar és a külföldi egyetemek döntéshozó szervei – akár vannak bennük politikusok, akár nem, és miért látszatmegoldás a politikusok eltávolítása az egyetemi kuratóriumokból The brakeless bike…

A felsőoktatás és a kutatás autonómiája: Párhuzamok

A most zajló Horizont- és Erasmus-botrány kapcsán ideje visszaidézni, hogy a magyar felsőoktatás autonómiáját sértő rendelkezések nem idén váltottak ki először nemzetközi tiltakozást. Emlékezetes, hogy 2014-ben a kormány a Magyar…

Háttal Európának 2

Az ADF, több más civil szervezettel, az Oktatói Hálózat koordinálásával közreműködött a Háttal Európának 2 kötet kiadásában. A kötetben tanulmányokat olvashatnak a tudomány, oktatás, média és kultúra területein Magyarországon az…

Tudoleaks, BME

Az Átlátszóval közös együttműködésünk keretében a BME alapítványosítási terveiről jelent meg ma cikk. Aki anoniman szeretne beszámolni a felsőoktatásban, tudományban, kulturális életben tapasztaltakról, jelentkezzen a Tudoleaks csatornáin!

Szivárogtató oldal az Átlátszóval közösen

Az ADF az Átlátszóval együtt közös szivárogtató szolgáltatást indít. Az anonim bejelentő felületen fogadjuk a tudományos és felsőoktatás területeit érintő anyagokat, amelyeket az ADF és az Átlátszó közösen dolgoz fel.…

Mi a helyzet a kutatóhálózat háza táján?

Az ADF alelnöke adott interjút Bolgár Györgynek. Lőrincz Viktor szerint Palkovics László állításai nem állnak okozati kapcsolatban az általa elvárt eredményekkel„Nem tudjuk pontosan, hogy a kormány elérte-e azt, amit szeretett…

A kutatói életpályamodell halála

A TDDSZ és az ADF KÖZÖS KÖZLEMÉNYE

Mivel sem az MTA-tól elvett kutatóhálózat fenntartója (az ELKH), sem az illetékes Minisztérium nem konzultál a kutatóközpontok és intézetek dolgozóival a közalkalmazotti jogviszony…

A többség nemet mond a közalkalmazotti jogviszony elvételére

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) közösen felmérést szervezett a volt akadémiai kutatóhálózatban, mivel a dolgozókat eddig senki nem kérdezte meg, hogyan vélekednek közalkalmazotti…

Az ADF pályázatértékelési összefoglalója

A 2020. szeptember 19-én megjelent hírek szerint Palkovics miniszter arról tárgyalna, többek között az MTA vezetőivel, hogy milyen legyen az NKFIH-pályázatok értékelési rendszere. Az általa az ELKH-ba kiszervezett kutatóhálózat képviselőit…

A miniszterelnök és a kormánymédia esete a finn akadémiával

Ha a német párhuzam már nem működik…  A Bálványosi Szabadegyetemen tartott idei beszédében Orbán Viktor a következőket mondta a finn akadémiával kapcsolatban: „Finnországban az akadémia az oktatási minisztérium felügyelete és…

Helyzetkép a műemlékügyről

Az alábbiakban egy műemlékekkel foglalkozó szakember, Rácz Miklós összefoglalását közöljük a jelenlegi hazai műemléki helyzetről és ennek össztársadalmi következményeiről. Az összefoglalás rámutat arra, milyen károkkal jár a jól működő intézményrendszer…