Menet a tudományért 2019. 03. 21. Levél az MTA Elnökségének Tisztelt Professzor Asszony! Tisztelt Professzor Úr! A következő napokban, hetekben az MTA Elnöksége elé kerül az MTA tárgyalódelegációja által az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőjével aláírt Közös szándéknyilatkozat. Ez Palkovics László miniszternek a 2019. március 8-i tárgyaláson tanúsított zsarolása után született meg. Ebben a súlyosBővebben: “Az ADF levele az MTA elnökségének”
Szerző archív bejegyzése:adf2019
Kamarás Katalin beszéde a Menet a tudományért rendezvényünkön
Kamarás Katalin beszéde A beszéd szövege innen letölthető.
Köszönet a támogatásért és képes összefoglaló a tüntetésről
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma köszöni a támogatást Sajtóközlemény Megjelenés időpontja: 2019. 03. 22 Az Akadémiai Dolgozók Fóruma köszöni a támogatást mindazoknak, akik az akadémiai szabadságért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért március 21-én megtartott demonstráción megjelentek, vagy a megjelenőket szolidaritásukról biztosították. Üdvözöljük az MTA Elnökségének közleményét, amely szerint „[az] MTA – összhangban a legutóbbi, rendkívüliBővebben: “Köszönet a támogatásért és képes összefoglaló a tüntetésről”
Hétfőn találkozott Lovász László és az Akadémiai Dolgozók Fórumának delegációja
2019. március 18-án hétfőn délelőtt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az Akadémiai Dolgozók Fórumának négy képviselőjével találkozott. A megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a legfontosabb, hogy a kutatások nyugodt körülmények között folytatódjanak. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a kutatóhálózat egyben maradjon. Az autonóm kutatómunka a legjobban úgy biztosítható, ha a kutatóhálózat továbbra is azBővebben: “Hétfőn találkozott Lovász László és az Akadémiai Dolgozók Fórumának delegációja”
Menet a tudományért
Álljunk ki közösen a magyar tudomány szabadságáért és a Magyar Tudományos Akadémia egységéért! A Magyar Tudományos Akadémia a magyar kultúra és tudomány megőrzésének és fejlődésének letéteményese. A közel 200 éves nemzeti intézményünknek most mégis fennmaradásáért kell küzdenie. Palkovics miniszter azzal zsarolta meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetőségét, hogy erővel veszi el a kutatóhálózatát, ha arrólBővebben: “Menet a tudományért”
„A mi Akadémiánk” – 3. rész – RÉGI ALAPOK-ÚJ FELADATOK AKADÉMIÁJA
Az új háromrészes videósorozatunkban az Akadémia történetét mutatjuk be. Mit jelentett 1848 eszméje a Magyar Tudós Társaságnak? Miként vettek részt az akadémikusok a szabadságharcban? Hogyan maradt fenn az Akadémia szellemisége az önkényuralmi rendszer alatt? Végül mit hozott 1867 a tudományos közösség számára? Befejező rész, 3. rész – RÉGI ALAPOK – ÚJ FELADATOK AKADÉMIÁJA
„A mi Akadémiánk” – 2. rész – AZ ELLENÁLLÁS AKADÉMIÁJA
Az új háromrészes videósorozatunkban az Akadémia történetét mutatjuk be. Mit jelentett 1848 eszméje a Magyar Tudós Társaságnak? Miként vettek részt az akadémikusok a szabadságharcban? Hogyan maradt fenn az Akadémia szellemisége az önkényuralmi rendszer alatt? Végül mit hozott 1867 a tudományos közösség számára?
„A mi Akadémiánk” – 1. rész – A FÜGGETLENSÉG AKADÉMIÁJA
Az új háromrészes videósorozatunkban az Akadémia történetét mutatjuk be. Mit jelentett 1848 eszméje a Magyar Tudós Társaságnak? Miként vettek részt az akadémikusok a szabadságharcban? Hogyan maradt fenn az Akadémia szellemisége az önkényuralmi rendszer alatt? Végül mit hozott 1867 a tudományos közösség számára?
Letter of Solidarity of the Centre for European Studies and the Centre of Excellence in Law, Identity and the European Narratives, University of Helsinki, Finland
12 February 2019 Letter of Solidarity to Hungarian Academy of Sciences in Support of Academic Freedom – Centre for European Studies and the Centre of Excellence in Law, Identity and the European Narratives, University of Helsinki, Finland To the President of the Hungarian Academy of Sciences Dear Prof. László Lovász: As professors and directors ofBővebben: “Letter of Solidarity of the Centre for European Studies and the Centre of Excellence in Law, Identity and the European Narratives, University of Helsinki, Finland”
Az Olasz Közgazdaságtudományi Társaságok közös támogató levele
To the President of the Hungarian Academy of Sciences, Prof. László Lovász Letter of solidarity with the Hungarian Academy of Sciences Dear Professor Lovász, as representatives of our respective Scientific Associations we share with you and your colleagues the serious concern over the recent government attacks on the Hungarian Academy of Sciences and academic freedomBővebben: “Az Olasz Közgazdaságtudományi Társaságok közös támogató levele”
Az MTA tárgyalódelegációja tartsa magát az Elnökség elvi döntéseihez!
Akadémiai Dolgozók Fóruma Sajtóközlemény Megjelenés időpontja: 2019.03.14. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma aggodalommal figyeli az MTA tárgyalódelegációjának meggondolatlan lépéseit. Álláspontunk szerint az Akadémia vezetésének mindaddig nem kellene részt vállalnia Palkovics miniszter kapkodó és megalapozatlan ötletelésében, amíg az MTA legfőbb döntéshozó testülete, az Elnökség nem foglal ismét állást abban a kérdésben, hogy a kutatóhálózat leválasztható-e az Akadémiáról.Bővebben: “Az MTA tárgyalódelegációja tartsa magát az Elnökség elvi döntéseihez!”
The support letter of the French Centre of Research in Humanities and Social Sciences (CEFRES) in Prague
The director and the researchers of the CEFRES express their support to the Hungarian Academy of Sciences The director and the researchers of the French Centre of Research in Humanities and Social Sciences (CEFRES) are deeply worried about the dismantlement threatening the Hungarian Academy of Sciences, the biggest academic institution of the country. They expressBővebben: “The support letter of the French Centre of Research in Humanities and Social Sciences (CEFRES) in Prague”
Nyílt levél Magyarország miniszterelnökének
Tisztelt Miniszterelnök Úr! 258 nyarán, a keresztényüldözések idején, a legnagyobb szorongattatásban II. Sixtus pápa közvetlenül vértanúhalála előtt arra utasította diakónusát, Lőrincet, hogy ossza szét az egyház vagyonát a rászorulók között. Amikor a birodalom tisztviselője alig három napot adott neki, hogy az egyház értékeit átadja, Szent Lőrinc összegyűjtötte a szegényeket és betegeket, és azt mondta: Íme,Bővebben: “Nyílt levél Magyarország miniszterelnökének”
A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan
Akadémiai Dolgozók Fóruma Sajtóközlemény Megjelenés időpontja: 2019. 03. 08. A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan Az Akadémiai Dolgozók Fóruma megdöbbenéssel értesült az átvilágítás eredményének bevárása nélkül az MTA és az ITM közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februáriBővebben: “A kutatóhálózat kiszervezése elfogadhatatlan”
Szolidaritási nyilatkozat a Cseh Tudományos Akadémia Cseh Irodalmi Intézetéből
Pavel Janácek, a Cseh Tudományos Akadémia Cseh Irodalmi Intézetének igazgatója nagyra értékeli az intézeteink közötti együttműködést, külön kiemelve a közép-európai kulturális hagyományok közös ápolását és a szakmai kapcsolatot Berkes Tamás tudományos tanácsadóval, a Közép- és kelet-európai Osztály vezetőjével. Szolidaritásának hangot adva reményét fejezi ki a kialakult helyzet megoldására és a jól működő, alapkutatást lehetővé tevő, hosszú távú tervezést biztosító intézményiBővebben: “Szolidaritási nyilatkozat a Cseh Tudományos Akadémia Cseh Irodalmi Intézetéből”
A Román Tudományos Akadémia elnökének támogató levele
The Romanian Academy of Sciences, alongside with the other European Academies, asserts its solidarity with Hungarian Academy of Sciences, being confident that the mision of the Academies is to be the highly responsible voice of the states the represent. The support letter is here.
EUA supports ALLEA’s call for protecting the institutional autonomy and academic freedom of the Hungarian Academy of Sciences
The statement of the European University Association, 21 February 2019 ALLEA (ALL European Academies), the European Federation of Academies of Sciences and Humanities, published a statement on 15 February calling on the Hungarian government to cease its infringements on the institutional autonomy and academic freedom of the Hungarian Academy, a long-standing member of ALLEA. ALLEA’s statement comes afterBővebben: “EUA supports ALLEA’s call for protecting the institutional autonomy and academic freedom of the Hungarian Academy of Sciences”
Support Letter of the European Mathematical Society (EMS)
The European Mathematical Society (EMS) expresses strong concerns about the announced political and fiscal changes for the Hungarian Academy of Sciences by the Goverment of Hungary. The support letter is here.
The British Academy joins calls to safeguard academic autonomy of Hungarian Academy of Sciences
The British Academy supports the statement by the European Federation of Academies of Sciences and Humanities (ALLEA) calling for the protection of the institutional autonomy and academic freedom of the Hungarian Academy of Sciences. The statement (below) follows the latest in a continuing series of infringements by the Hungarian government on the academic freedom of the HungarianBővebben: “The British Academy joins calls to safeguard academic autonomy of Hungarian Academy of Sciences”
Support letter of EuroScience
EuroScience expresses once again its strong support to you and to the Hungarian Academy of Sciences in the difficult decisions you are currently facing, and we are open to examining further actions that you may feel appropriate in support of your effort. The support letter is here.